Nem minden gyerek örül, ha róla posztolsz
Sokszor írtam már arról, mi a helyzet azzal a manapság egyre népszerűbb jelenséggel, hogy a szülők szívesen jelenítik meg gyerekeiket valamilyen formában a közösségi oldalakon vagy máshol a neten, akár anyagi megfontolásokból. Egyesek csak családi fotókat posztolnak, mások blogot vezetnek a gyerekek mindennapjairól. A kérdés csak az, hogy mit szól ehhez a gyerek már most vagy később felnőve.
Egy blogger anya nemrégiben kényszerült szembesülni ezzel a problémával.
Egy gyerekről sokféle módon hagyhat lábnyomot a szülő a világhálón. Vannak, akik beérik azzal, hogy cuki gyerekfotókat posztolnak a közösségi oldalakra (ennek a szabályairól itt és itt írtam korábban), amire aztán jönnek mindenféle reakciók. Egy apa például keserű tapasztalatok árán volt kénytelen megtanulni, hogy a nyilvánosra állított poszt sok trollt is bevonzhat. Egy anyát pedig az ríkatott meg, hogy egy ugyancsak nyilvános posztjára olyan komment is érkezett, miszerint csecsemő kislánya egy bontott csirkére hasonlít. Durva, nem?
Az egyik végletet az egyik ismerősöm felnőtt fia képviseli, aki soha semmilyen közös fotót nem enged megosztani az anyjának a közösségi oldalon. Bár ez az én szememben tényleg paranoia (mindenkinél máshol van a határ persze), de ettől még ez is tökéletesen méltánylandó és kötelezően betartandó kérés. Számomra mégis a gyerekről blogolók jelentik a legkényesebb terepet. Még azok is, akik valamilyen téma apropóját citálják be a blogjukra a gyerek fotóját vagy ügyes-bajos dolgait. Értem én, hogy a személyes felütés kattintást hoz, de akkor is. A szememben súlyosbító körülmény, ha a gyerek 1) olyan kicsi, hogy életkoránál nincs véleménye és beleszólása a dologba vagy 2) kamasz, ez ugyanis egy különösen sérülékeny időszak az életben vagy 3) kommentelési lehetőség is van a posztok alatt, ahol Boldog és Boldogtalan megszakérti a történteket. Mindig azt mondom, hogy hülyeségeket mindenki elkövet életében, a felnőttek is. És egyszer, csak egyszer gondoljon bele mindenki, hogy mit érezne fordított helyzetben, ha a gyereke azzal akarna népszerűséget szerezni a neten, hogy ismerősökkel, pláne ismeretlenekkel kitárgyalja a szülei dolgait. Hogy apa megint hülyeségeket beszélt, amikor kicsit többet ivott a kelleténél. Vagy anya utálja a házimunkát, meg is látszik a lakáson. Mi mit éreznénk a posztot és a kommenteket olvasna? Na ugye.
Aztán vannak olyan is, akik „reklámfelületként” tekintenek saját gyerekükre, így gyarapítva a családi kasszát, sokszor milliókkal (két ilyen sztoriról írtam már az Anyavilágon, itt és itt).
Ne vegyél laptopot a gyereknek, ha abból élsz, hogy róla posztolsz
A gyerekről blogolás árnyoldalait volt kénytelen megtapasztalni egy amerikai anya. A Christie Tate nevű nő több mint egy évtizede blogol mindenféléről házasságtól anyaságig. Most azonban a lánya már idősebb, így összeütközésbe került az anyjával azzal kapcsolatban, hogy az anya milyen jogon osztja meg ország-világ előtt a fotóit és személyes életének történéseit.
A konfliktus egy karácsonyra kapott laptoppal kezdődött, amit a szülők ajándékoztak tízéves lányuknak. Egy óra sem telt el az ajándék kibontása óta, amikor a kislány ezzel a kérdéssel ment oda az anyjához: „Miért van fenn az összes fényképem az interneten?” „Amikor arról érdeklődött, hogy letörölheti-e a róla szóló írásokat és fotókat, akkor azt válaszoltam neki, hogy ezt nem teheti meg” – mesélte utóbb az anya. Pedig az eddigi blogposztok sok kényes témát érintettek a kislány eddigi életéből, kezdve a bilire szoktatástól a kisgyerekkori dührohamokon át a kiskamaszkori nevelési problémákig.
Rengeteg kritika érte a kétgyerekes anyát emiatt, aki azzal védekezett, hogy személyiségének integráns részét képezi az, hogy az anyaságról blogol. „Ha megígérném, hogy soha többé nem írok a lányomról, akkor saját létem életfontosságú elemétől fosztanám meg magam, ami nem jó sem nekem, sem neki” – érvelt. Végül abba a kompromisszumos megoldásba ment csak bele, hogy a lánya már elég idős ahhoz, hogy „vétójogot” kaphasson az anyjától a saját magát érintő tartalmak megjelentetése felett, már ami a fotókat és a posztok bizonyos szövegrészeit illeti.
És mi lenne, ha fordítva történne?
Ez a kompromisszum azonban messze nem elégítette ki a kommentelők jelentős részét. Egy olvasó teljes joggal tette fel például a kérdést, hogy mit szólna az anya, ha a lánya a szülei privát életéről posztolna nyilvánosan a felnőttek beleegyezése nélkül. Ami szerintem is kézenfekvő kérdés. A blogger anya azonban azzal hárította el ezt a feltételezést, hogy reményei szerint a kompromisszum kielégíti majd a lánya igényeit. Ráadásul egészen odáig ment, hogy teljes mellszélességgel küzd azon elvárással szemben, hogy az anyáknak teljesen fel kellene áldozniuk az életüket a gyereknevelés oltárán. „Nem hiszek abban az irreális képben, hogy az anyáknak mindent feladó, mindent tudó, önzetlen szupernőknek kellene lenniük, akik az utolsó falatot is odaadják ártatlan gyermekeiknek” – fogalmazott.
Hűha, elég messzire sikerült jutnia onnan, hogy a lányának van-e joga a privát szférához.
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!