Nem fiú, csak mert a „fiús” játékokat szereti – a nemi sztereotípiákról
Mint oly sok minden más a gyermeknevelésben és úgy általában a világban, a nemi sztereotípiák kérdése is jelentősen megosztja az embereket. A végletek ebben sem visznek előre, de talán nem ördögtől való kijelenteni, hogy az életben vannak olyan dolgok, melyeket a nők, meg másokat a férfiak oldanak meg nagyobb könnyedséggel. Mindenfajta skatulyába zárás nélkül.
Az alábbiakban egy anya története következik, aki mostanra picit megelégelte, hogy állandóan azt róják fel neki, hogy lányai túlságosan „fiúsan” viselkednek. Mert mi az, hogy fiús, és mit jelent az, hogy lányos? – teszi fel a kérdést.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A következőt története egy papás-mamás oldalon bukkantam, és azért gondoltam, hogy közzéteszem, mert van benne elgondolkodni való bőven.
„Éppen a játszótéren voltam 1,5 éves kislányommal a második szülésemre kiírt időpont előtt két nappal. Hatalmas volt a pocakom, halálosan fáradt voltam, és közben minden erőfeszítésemmel azon kellett lennem, hogy totyogós lánykámat visszatartsam attól, hogy mindenhová felmásszon, leugorjon, forogjon-pörögjön, ezerfelé szaladgáljon. Csak egy bágyadt mosolyra futotta és valami olyanfajta kijelentésre, hogy hát istenem, ez egy aktív gyerek.
Közben eltelt néhány év, és az akkor már négy- és ötéves lányainkkal új házba költöztünk, egy csendes zsákutca végébe. Már néhány hónapja ott laktunk, amikor egy reggel az idősödő szomszédasszonyba ütköztem, amikor kimentem a postáért. Nem vesztegette az idejét, hogy megossza tapasztalatait és véleményét a gyermekeimmel kapcsolatban, rögtön a közepébe vágott, emígyen:
„Ó, az önök gyermekei mindenhová felmásznak, folyton esnek és kelnek. Sokkal inkább fiúként, mintha lányként viselkednek!”
Már iskolaelőkészítőbe jártak, amikor elhatározták, hogy halloweenre tengeri herkentyűknek öltöznek. Az iskolai halloween partin a gyerekek felsorakoztak jelmezeikben. Mellettem állt egy anyuka, aki buzgón fotózta az egymás mellett sorakozó 11 darab hercegnőt, 1 darab tengeri rákot és 1 darab polipot. A fotók készítése közben elnevette magát és ezt mondta:
„A lányaid a legkevésbé sem olyanok, mint a lányok szoktak.”
De igazából velem is előfordul néha, hogy lány voltukra emlékeztetem őket, amikor próbálom rávenni a két lányt, hogy rendesen viselkedjenek, emígyen:
„Ülj úgy, ahogy a rendes lányok szoktak” vagy „A hercegnők nem csámcsognak” vagy „Ez most nem olyan volt, ami egy hölgytől elvárható”.
Ahányszor csak a lányaim szaladnak, játszanak, másznak, ugranak vagy csak éppen úgy viselkednek, ahogyan egy energikus gyerek szokott, rögtön megkapják a külvilágtól azt a visszajelzést, hogy olyanok, mint a fiúk. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hány ilyen megjegyzést hallottak már életükben a lányaim, és mit gondolnak ők erről. Mert az üzenet nagyon egyértelmű és egyszerű: ha egy lány épít, szabadosabban játszik vagy éppen csak aktívabb, mint amit lányként elvárnak tőle, máris „olyan, mint egy fiú”.
Hé te, fogd már vissza a lányaidat!
Azt viszont tudom, hogy bennem milyen érzéseket keltenek ezek a beszólások. Valahogy úgy fordítom le magamban:
„Hé te anya, próbálj már oda hatni, hogy a lányaid uralkodjanak magukon!”
A lányaim pedig valamifajta – akárcsak finom – utalásként értékelhetik arra, hogy térjenek már vissza a lányoktól elvárt skatulyába, és emlékezzenek már arra, hogy hová is tartoznak. Az ilyen megjegyzések minden szülő számára emlékeztetők akarnak lenni, hogy erőszakolják már vissza a lányaikat a sorba. Hiszem egy lánytól azt várják el, hogy csendes, engedelmes és passzív legyen, de mindenesetre ne olyan hangos, energikus vagy robbanékony, mint a fiúk.
Azon kaptam magam, hogy kényelmetlenül érzem magam nyilvános helyeken, amikor a lányaim rendetlenkednek vagy hangosan nevetnek. A nemi sztereotípiák mélyen gyökereznek a társadalomban, és akkor a nyomást gyakorolnak ránk, hogy akaratlanul is abba az irányba terelgetjük a lányainkat, hogy „lányként viselkedjenek”.
Nem lánynak, nem fiúnak, hanem magabiztos gyereknek kell nevelnünk őket
Az gondolom, hogy alaposan át kellene értékelnünk azt, hogyan szólunk a lányainkhoz, hogy ne erősítsük bennük a nemi sztereotípiákat. Egy olyan korban, amikor élete folyamán szinte minden nő elszenved valamilyen sértést vagy támadást neme miatt, ideje lenne felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy bizonyos viselkedések „fiúsak”, míg mások „lányosak”. Azt kellene megtanítanunk nekik, hogy minden ember elsősorban emberi lény, és csak aztán fiú vagy lány, férfi vagy nő.
A saját életünkre vonatkoztatva meggyőződésem, hogy a lányaim nem viselkednek fiúként, ha polipnak öltöznek a jelmezbálon, nem fiúsak attól, hogy igyekeznek kilátni és kikerülni a rájuk erőltetett társadalmi skatulyából. És a lányaim akkor sem viselkednek fiúként, amikor magabiztosan kifejtik a véleményüket a társaiknak vagy akár a felnőtteknek is. Nem fiúsak csak azért, mert erős lábaikkal képesek felmászni a legmagasabb fa tetejébe is. Nem fiúk, hanem magabiztos lányok, akik hallatják a hangjukat és képesek kiállni saját magukért és egymásért.
Bízom benne, hogy az így nevelt lányok felnőtt nőként nem lesznek csendes, passzív elszenvedői a hátrányos nemi megkülönböztetésnek és támadásoknak. Úgy kell nevelnünk a lányainkat, hogy képesek legyenek elérni, hogy tiszteljék őket, és ne érjék be ennél kevesebbel.”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!