Nem akarjuk tudni, hogy kisfiú vagy kislány!
Bár a szülők többsége majd’ kibújik a bőréből, hogy minél hamarább megkapja az információt a várandósság alatt, hogy milyen nemű gyerek érkezik a családba, ezzel nincs mindenki így − bár kétségkívül az utóbbiak képviselik a kisebbséget.
Milyen reakciókra számíthat az, aki csak a szülőszobán szeretné megtudni, hogy kisfiú vagy kislány? Egy fiatal pár elmondja. De előtte anekdotázom egy kicsit.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ha kiderül a terhesség, a szülők bizton számíthat rá, hogy minden második kérdés az lesz, hogy „és tudjátok-e már, hogy kisfiú lesz vagy kislány”. A többség természetesen tudja, a kisebbség meg nem is akarja tudni. Mi magunk az utóbbiak közé tartoztunk. Emlékszem, hogy az orvosom milyen természetességgel árulta el a baba nemét az ultrahangvizsgálatnál, meg sem kérdezve, hogy igényt tartok-e erre az információra. Amikor mondtam, hogy igazából én ezt csak a szüléskor szerettem volna megtudni, akkor fülig vörösödve mentegetőzött, hogy jaj, hát ez persze még nem biztos, lehet lány, de fiú is, majd kiderül. Mondanom sem kell, az jött be, amit jósolt, így odalett a csodavárás öröme.
E témában egyébként klasszikus az a városi legenda, amit még egy egyetemi előadáson hallottam, miszerint még valamikor a két világháború között egy szülészorvos azzal kereste zsírosra magát, hogy az hírlett róla, hogy ránézésre biztosra megmondja a baba nemét. Állítólag az volt a dolog nyitja, hogy hasra ütve azt mondta, hogy „lány lesz” vagy hogy „fiú lesz”, és az eredményt felírta egy papírra is, persze úgy, hogy a kismama ne lássa, mit ír. Márpedig ha fiút jósolt, akkor azt írta a betegnyilvántartási nagykönyvébe, hogy „lány”, ha pedig lányt, akkor azt, hogy „fiú”. A statisztikai valószínűség szerint az esetek felében eltalálta a baba nemét, ilyenkor a kismamák értelemszerűen nem reklamáltak, hanem istenítették a látnoki képességeit és persze mindenkinek ajánlgatták az ismeretségi körükben a csodadoktort, hízott is a bankszámlája szépen. A kismamák másik fele pedig teljesen érthető módon felháborodottan visszakövetelte a pénzét. Ilyenkor az orvos elővette a könyvét és megmutatta az anyának, mondván, biztosan rosszul emlékszik az orvos által elmondottakra, hiszen nézze meg, saját szemével láthatja, mi áll a papíron, ő ugyan nem fiút jósolt, hanem lányt. Vagy fordítva.
Valószínűleg csak urban legend, mindenesetre aranyos.
„De így honnan tudjátok, hogy rózsaszín rugdalózókat vegyetek vagy kéket?”
A múltkor olvastam egy kismama tapasztalatait a kérdésben. Ők is ahhoz a kisebbséghez tartoznak, akik nem akarják tudni a baba nemét, mégis folyton ezt kérdezgetik tőlük ismerősök, barátok, de ismeretlenek is az utcán vagy a pénztárnál való sorban állás közben.
„Amikor elmagyarázom nekik, hogy azért nem tudok a kérdésükre válaszolni, mert nem kérdeztük meg az orvostól a baba nemét, azt szeretnénk, hogy egészen a szülésig meglepetés legyen, akkor látom az elkerekedett szemeket és az értetlenséget.”
Aztán a kismama csokorba szedte a leggyakoribb reakciót, melyekkel ezekben a helyzetekben szembesül:
„De akkor hogyan tudtok felkészülni a baba fogadására, ha még azt sem tudjátok, hogy kisfiú vagy kislány? Hogyan választotok neki nevet?”
„Hogyan választotok bababútort, ha nem tudjátok a baba nemét?”
„És mi a helyzet a ruhákkal? Hogyan döntötök így a rózsaszín és a kék között, mikor azt sem tudjátok, hogy fiú lesz vagy lány?”
És a végére hagyta a legjobbat:
„Miért nem akarjátok tudni a baba nemét?”
Csodavárás a terhesség alatt
Az első kérdésekre nem írom ide a kismama válaszait, hiszen mindenkinek azonnal ezer gyakorlati megoldás jut eszébe, melyekkel át lehet hidalni ezeket a „hatalmas” problémákat. De az utolsó kérdésre ismét őt idézem:
„Soha nem voltunk tudatában, hogy ezzel az álláspontunkkal mennyire a kisebbséget képviseljük. Emlékszem, amikor az orvos az egyik ultrahangvizsgálat során felajánlotta, hogy kérhetek olyan speciális vértesztet, mely alapján már korán kiderül a baba neme. Amikor visszautasítottam, láttam az arcán a megdöbbenést. De később is minden egyes vizsgálat alkalmával már jó előre fel kellett hívnunk az orvosok, szonográfusok és nővérek figyelmét arra, hogy hogy nem akarjuk tudni a baba nemét, ezért még véletlenül se kottyantsák el magukat. Még nevettünk is a férjemmel, hogy jelvényt kéne viseljük „Vigyázat, nem akarjuk tudni, hogy kisfiú vagy kislány” felirattal.
De ez nem úgy történt, hogy egy naaaaagy beszélgetés keretében leültünk a férjemmel és eldöntöttük, hogy a terhesség alatt nem akarjuk tudni a baba nemét. Ez valahogy természetes módon jött, már sokkal korábban, mint hogy várandós lettem volna. Mindketten tudtuk, hogy ez a legjobb döntés számunkra, ez az, amit mindketten akarunk. Nem tudok fantasztikusabb pillanatot elképzelni, mint amikor a szülőszobán az orvos vagy a szülésznő kimondja, hogy kislányunk vagy kisfiunk született. Így a terhesség egész időszaka egy nagy boldog várakozás, valami olyasmi, amikor egy kisgyerek a karácsonyt várja és azt találgatja, vajon milyen meglepetés lesz a szépen feldíszített fa alatt. Vagy amikor a születésnapját várja az ember vagy bármelyik boldog ünnepet vagy pillanatot az életében. Most már csak egy hónapom van hátra a szülésig, hamarosan kiderül a nagy titok.”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!