Ne vidd a szerveidet magaddal a sírba!
Van egy fotó, ami időről-időre elém kerül a neten, és még mindig újra és újra megérint. Első látásra semmi különös, egy kórházi folyosón felsorakozott személyzet. A fotó mögött a történet azonban az, hogy vannak kórházak, ahol az ott dolgozók minden alkalommal sorfalat állva tisztelegnek annak az embernek és családjának, akit éppen azért tolnak a műtőbe, hogy halála után szerveivel más embereknek segítsen.
És ha már itt tartunk, akkor beszéljünk arról is, melyek a szervadományozás szabályai nálunk.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A fenti fotót egy Carrie Schneiders nevű háromgyerekes anya osztotta meg. Férje, Clete tavaly nyáron halt meg úgy, hogy egy húsdarab a torkán akadt, és emiatt megfulladt. A mentő gyorsan érkezett, de hiába tettek meg mindent, a fiatal apa agya több mint 30 percen keresztül nem jutott oxigénhez, így a visszafordíthatatlan károsodás miatt beállt az agyhalál. A feleség belegyezésével Clete szervdonor lett, veséivel és májával több betegen segített.
A feleség akkor készítette a fotót, amikor a férjét a műtőbe tolták, hogy eltávolítsák azokat a szerveit, melyek más betegeknek az életet jelentik. A fotót aztán megosztotta a Facebookon, és – saját bevallása szerint – nagyon meglepődött, amikor azt látta hogy több millió lájk, komment és egyéb reakció érkezik rá.
Feltételezett beleegyezés: a hallgatás igennek számít
Milyen szabályok érvényesek a szervadományozás a nálunk? Fontos tudni, hogy amiket most leírok, azok az úgynevezett halott donoros szervadományozásra vonatkoznak, vagyis arra a helyzetre, amikor halála után távolítják el a donorból az átültetésre alkalmas szerveit. Nálunk erre az úgynevezett feltételezett beleegyezés elve vonatkozik, ami azt jelenti, hogy nincs szükség formális beleegyező nyilatkozatra. Ennek éppen az ellenkezője igaz: ha valaki már életében nem tiltakozott a szervei eltávolítása ellen, ez azt jelenti, hogy halála után a szervei átültethetők.
Fontos kivételt képeznek ez alól a gyermekek, mert kiskorúak esetén a szülőnek vagy gondviselőnek az írásos beleegyezése is szükséges a szervek ki vételéhez. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amennyiben valakinél beáll az agyhalál, akkor az erre kiképzett dolgozók keresik az elhunyt holmija között a tiltakozó nyilatkozatot, illetve a transzplantációs regiszterben is megnézik, hogy az illető életében hivatalosan tiltakozott-e a szervei kivétele ellen. Ha ilyet nem találnak, ez azt jelenti, hogy az illető szervei eltávolíthatók és átültethetők.
Természetesen problémát jelenthet a hozzátartozók tiltakozása, noha hivatalosan ilyen jog nem illeti meg őket. A jogszabályi csak utólagos tájékoztatási kötelezettséget ír elő az egészségügyi intézmény számára, azaz a hozzátartozókat utólag tájékoztatni kell arról, hogy az elhunytat szervdonorként kezelik.
Bár az erre vonatkozó jogi szabályozás fekete-fehér, ezek a gyakorlatban mégis mindig nagyon nehéz helyzetek. A transzplantációval foglalkozó szakemberek azt tartják a legfontosabbnak, hogy − többek között a vitás kérdések megelőzésére is − már életünkben beszéljünk a családtagjainkkal arról, mi az álláspontunk a kérdésben. Így adott esetben van mire visszaemlékezniük, ami felszabadítja őket egy hatalmas döntési kényszer alól − egy olyan döntési kényszer alól, ami − ahogyan az előbb már írtam is − jogilag valójában nem is létezik, de a mindennapi életben azért nem lehet mellette elmenni szó nélkül. A napi szinten ezzel foglalkozó transzplantációs szakemberek a hozzátartozók tiltakozása legtöbbször félreértésből, információhiányból fakadó, és megfelelő tájékoztatással a tiltakozás, az ellenérzés legyőzhető. Az egyik fontos félreértés, hogy a halál − a filmekben, regényekben sugallt képpel ellentétben − nem egy pillanatszerű esemény, ha nem egy időben hosszabban elhúzódó folyamat. Sokan nem értik az agyhalál fogalmát sem, tehát azt a helyzetet, amikor a szív még dobog, a szervek még működnek, „olyan, mintha élne”, ám az agyban már olyan visszafordíthatatlan károsodások következtek be, melyek az élettel nem összeegyeztethetők.
Annak eldöntésére, hogy adott esetben beállt az agyhalál, illetve a károsodás valóban visszafordíthatatlan, szigorú szabályok vonatkoznak, és az erre szolgáló orvosi bizottság csak hosszas, több órás megfigyelés után mondhatja ki az agyhalál tényét.
Ha tehát életében nem tiltakozik valaki, a szervei átültethetők. Vannak országok, ahol másfajta szabályozás működik, azaz csak annak a személynek a szervei ültethetők át halála után, aki életében írásban, hivatalosan hozzájárult a szervei kivételéhez. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy bármi is legyen a jogi háttere a szervkivételnek, nagyjából azonos arányban vannak átültethető szervek. Ami sajnos azt jelenti, hogy a világon mindenhol egyformán jóval kevesebb átültethető szerv van, mint ahányan várnak az életmentő műtétre.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!