Anyás-Apás · 2018.08.29 11:50 · 7 perc

Ne mázsáld naponta a gyereked!

Egy anya naponta ellenőrzi lánya testsúlyát. Az egészséges életmód jegyében. És azért, hogy ne csúfolják a gyereket az iskolában a testsúlya miatt. Az anya szerint a gyerekre felszalad felesleges kilók a szülő alkalmatlanságát jelzik a gyereknevelésre.

Ezzel – nem meglepő módon – nagyon sokan nem értenek egyet.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az anya akkor vívta ki sok szülő ellenszenvét, amikor kiderült, hogy naponta méri hatéves kislánya testsúlyát. A nő, Nadia Udin a brit ITV tévécsatorna reggeli műsorában beszélt arról, miért tartja fontosnak a naponkénti testsúlyellenőrzést. Bár azzal a legtöbben egyetértenek, hogy elsősorban a szülők feladata, hogy rávezessék a gyerekeket az egészséges életmódra, ezzel a beteges ellenőrzéssel ez az anya túlságosan messzire ment. A műsorban az anya azzal védekezett, hogy attól fél, a gyereket majd csúfolni fogják az iskolában, ha meghízik, ezért döntött úgy, hogy saját szigorú ellenőrzése alá vonja a kilók kérdését.

„Már miért ne ellenőrizhetném és tenném meg a szükséges lépéseket, ha szükséges? – kérdezte értetlenkedve. Ezen kívül azt is kifejtette, hogy szerinte ha egy lánygyermek felesleges kilókat szed magára, ez azt jelzi, hogy a szülők valamit nagyon rosszul csinálnak. És erről annak ellenére ez a sziklaszilárd meggyőződése, hogy tisztában van vele, hogy egy hatéves még bőven növésben, fejlődésben van, így testmagassága és testsúlya is jelentősen változhat viszonylag rövid idő alatt. Az is kiderült, hogy legidősebb lányánál ugyanígy járt el, és a most hatéves kisebbik kislány súlyának naponkénti ellenőrzését már akkor elkezdte, amikor a gyerek még csecsemő volt.

A gyerekek növekedése nem írható le nyílegyenes vonallal

A műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a pszichológusok és az evészavarokkal foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy a gyerek figyelmét nem szabad arra irányítani, hogy állandóan a testsúlyával és a megjelenésével foglalkozzon. A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy a gyerekek növekedése nem egy lineáris folyamat, hanem gyorsabb növekedéssel és megtorpanásokkal jellemezhető időszakok váltják egymást, és egy-egy ilyen gyors növekedéssel járó periódus előtt a gyerekek általában felszednek magukra valamennyi plusz súlyt – ami aztán a hirtelen növés által hamarosan ki is egyenlítődik, és visszaállnak a normális testarányok. Ha viszont túl sokat foglalkozunk a családban a gyerek testsúlyával, akkor kóros viszony alakul ki a gyerek és az étkezés/ételek között, aminek könnyen evészavarok, illetve testképzavar lehet a következménye.

Manapság a fiatal lányok hatalmas külső nyomásnak vannak kitéve, ami a külső megjelenést és az önértékelést illeti. Az állandó testsúlyellenőrzéssel az a probléma, hogy megerősíti a gyereket abban, hogy a külső kinézete pozitív vagy negatív értékítéletet hordoz saját maga számára – mondta el egy evészavaros tinédzserekkel foglalkozó szakember. – Ehelyett jobban tesszük, ha arra tanítjuk meg a gyerekeket már egészen fiatal korban, hogy figyeljenek magukra. Ezen kívül mutassunk példát számukra és neveljük őket arra, hogy szeressék önmagukat, szeressék a testüket olyannak, amilyen.

Szülői vélemények pro és kontra

A közösségi médiában természetesen heves vita kezdődött a tévéműsort követően. Sokan hívták fel a figyelmet arra, amiről itt is szó esett, hogy ez veszélyes gyakorlat, könnyen evészavarokhoz vezethet. Egy érintett így írt erről: „Ez sokkoló számomra. Én is anorexiában szenvedek, és egyből látom, hogy ez a fajta szülői magatartás miként vezet evészavarokhoz.”

Sokan voltak, akik egyetértettek az anyával az alapvető célokat illetően, az ehhez vezető utat azonban csaknem valamennyien helytelenítették. Többen kiemelték, hogy az anya saját bizonytalanságát vetíti ki a gyerekre, amikor állandóan ellenőrizgeti a testsúlyát. „Biztos vagyok benne, hogy a legjobb szándék vezeti, de borzasztó módot választott a cél eléréséhez” – szólt az általános ítélet.

Külső nyomás, szülői minta és elvárások, elvárások és elvárások…

Valóban veszélyes útra lép az a szülő, aki naponta méricskéli a gyereke testsúlyát. Különösen a lányok között elképesztő arányokat kezd ölteni az evészavar. Pár éve olvastam egy felmérésről, mely szerint már a 8-9 éves (!!!) lányok is elképesztő arányban diétáznak, fogyókúráznak, és a vágyott testsúly érdekében nagyon sokan szándékosan kihagyják a reggelit, sőt sokan pluszban még egy másik főétkezést is. El lehet képzelni, hogy a napi egyszeri – ki tudja, milyen és mennyi – étkezés miként hat a fejlődő szervezetre.

A hátteret illetően néhány jól elkülöníthető csoportba sorolhatók az okok. Elsőként a külső nyomás, leginkább a média által sugallt szépségideál. Gondoljunk csak bele, hogy – a speciálisan súlyproblémákkal küzdőknek szánt termékeken kívül – hányféle dolgot reklámoznak a gyártók és a forgalmazók túlsúlyos (vagy sokszor akár csak normális súlyú) szereplőkkel. Nos, hány ilyen jutott eszedbe? Egy sem? Ugyancsak rossz irányba viszi el az önértékelést az is, hogy ugyancsak a média legtöbbször a vékony testalkatot párosítja a sikerrel, a fénnyel és a csillogással.

Természetesen nem hanyagolható el a kortársak, a saját kis közösség felől érkező elvárás sem. Amelyik osztályban a hangadó csoportnak központi beszédtémája a testsúly és a fogyókúra, ott jó eséllyel a többieknek is az lesz.

És a végére hagytam azt, amivel kezdeni kellett volna. A szülői mintát és a szülői elvárásokat. Azokban a családokban, ahol a gyerek azt látja, hogy a testsúly fontos kérdés, netán anyuka is állandóan diétázik és a súlyfeleslege felett sóhajtozik, ott a gyerek is könnyebben lép erre az útra. Még veszélyesebb az, amikor a gyerek azt érzi, hogy csak akkor tud megfelelni a szüleinek és elnyerni szeretetüket, ha a testsúlya a megfelelő tartományban van.

Ha azt érzi, hogy az egyetlen értékmérője a kilóinak a száma, és hogy akinek a teste súlyos, az könnyűnek találtatik mint ember.

#táplálkozás #elhízás #testsúly #testkép

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük