top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Ne csonkítsátok meg a kislányokat!

A nemi szerv megcsonkítása egyes kultúrákban a nők életének kötelező velejárója, a nővé avatás ceremóniájának fájdalmas és veszélyes eseménye. A kislányok egy része már a barbár beavatkozás szövődményeibe belehal, de aki nem, az is élete végéig magán viseli a csonkítás egészségi következményének minden terhét.


A modern kori népvándorlással a FGM a fejlett országok egészségi problémájává is vált, amiről nem tehet úgy egy angol, svéd vagy akár magyar orvos, mintha nem is létezne.

 
„Amikor felkel a nap, a falu apraja-nagyja összegyűlik a füves tisztáson, ahol csoportos szertartásra készülnek. Az évszázados hagyományoknak engedelmeskedve, azon a választott napon végzik el a kislányokon a nemi szerv megcsonkítását, amit az angol rövidítés alapján az egész világ FGM-ként (female genital mutilation) ismer. A félelemtől halálsápadt, síró, anyjukba hiába kapaszkodó gyermekek egymás után kerülnek sorra. A szertartást az ebben oly jártas idősebb nő végzi, nagy becsben tartott pengéjével és késeivel, amelyeket minden csonkítás után letöröl. Az ellenszegülő kislányokat a törzs férfitagjai leküzdhetetlen béklyóként tartják mozdulatlan helyzetben, amíg a beavatkozás zajlik. Szerencsés, aki előbb következik, hiszen a később sorra kerülőknek végig kell nézniük társaik szenvedését, hallgatni sikoltozásukat, érezni a vér szagát, látni a vérző húscafatot, ami a nemi szervükből megmarad. A gyógyulás hetekig tart. Néhányan meghalnak vérmérgezésben, lázgörcsökben delirálva, a többség túléli. Lelkükbe nem lát be senki, a tradíciók némaságra kárhoztatják az FGM áldozatait.”

A fenti idézet nem egy horrortörténetből, hanem egy nőgyógyászati szakcikkből származik, és jól leírja a sok országban máig dívó szokásnak, a női nemi szerv megcsonkításának minden borzalmát és brutalitását, a nők/kislányok kiszolgáltatottságát és félelmét.

Félrenézhetnénk, hogy hja, ez nem a mi problémánk. Megvonhatnánk a vállunkat, hogy számolják fel ez a veszélyes és avítt szokást az adott távoli országok kormányai. De az a rossz hírem van, hogy ez a mi problémánk is. A fejlett nyugati államok problémájává tette az, hogy máris rengetegen élnek Európában, és naponta újabb tíz- és százezrek kelnek útra ezekből távoli országokból azt remélve, hogy Angliában, Németországban vagy Svédországban jobb élet vár rájuk. Az ősi hagyományok azonban velük érkeznek. A női nemi szervek megcsonkítása elleni harcnak ma már világnapja is van (éppen a napokban „ünnepeltük”), és például a svéd vagy brit egészségügyben már kifejezetten a FGM következményeinek orvoslására szakosodott rendelések is működnek. Ahhoz azonban, hogy ezek eredménnyel végezhessék a munkájukat, előbb le kellene rombolni a hallgatás falát. Az pedig még keményebb dió, mint helyreállítani a rozsdás bicskák okozta pusztítást − pedig az sem kis kihívás.


Egy vakáció alatt megvan

Joggal tehetjük fel azonban a logikus kérdést: ha a FGM a fejlett nyugati világban tiltott, mégis hogyan végezteti el a beavatkozást mondjuk egy Londonban élő család? Pláne, hogy a fejlett világban a FGM végzése vagy még az abban való közreműködés is bűncselekménynek számít. Egyáltalán, mi a célja a barbár szokásnak?

A nemi szervek megcsonkítása a nővé avatás része, egyszersmind gyakorlati „haszna” van. Azt hivatott biztosítani, hogy kiirtsa a szexuális vágyat a nőkből, hiszen a megcsonkított nemi szerv pokolian fájdalmassá teszi a házaséletet, ugyanakkor könnyen ellenőrizhető, hogy a nő megőrizte-e ártatlanságát leendő férjének és parancsolójának a nászéjszakáig. A házassági szertartás után, a „nászéjszakát” közvetlenül megelőzően a férj anyja ujjával behatol a gáton levő nyílásba, mely oly szűk, hogy csak a vizelet és a menstruációs vér tud távozni. Az anyós ujjával helyet csinál a vőlegény férfiasságának, aki a vérző, roncsolt hüvelybemeneten keresztül behatolva teszi asszonnyá először az ifjú arát. Így mindenki biztos lehet abban, hogy az új feleség szűzen érkezett a házasságba. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a vőlegényre mindez nem vonatkozik – az ebből következő logikai ellentmondása törzs bölcseit nem nagyon zavarja, ezért nem is bonyolódnak az ellentmondás feloldását célzó diskurzusokba. Mindenkinek, ami neki jár: a férfiaknak önnön férfiasságuk, a nőknek az önmegtartóztatás és alázat.

A következő kérdés, amit feltettem, hogyan követik az ősi szokásokat azok a családok, akik nem őseik földjén, hanem mondjuk egy kelet-londoni bérelt lakásban élnek? Valószínűleg vannak orvosok és más vajákosok, akik jó pénzért vagy a hagyományok „ápolása” érdekében akár a nyugati országokban is vállalkoznak a tiltott beavatkozás elvégzésére. Néhány ilyen eset időnként napvilágra kerül, de egészen biztosan jóval ritkábban, mint a tényleges szám. Mégis az a legáltalánosabb gyakorlat, hogy akkor kerítenek sort a csonkolásra, amikor a család hazautazik abba az országba, ahonnan származik. Sőt nemegyszer előfordul, hogy csak a lánygyermeket küldik haza, kifejezetten ezzel a céllal. A lánynak pedig nem nagyon van mit tenni.


Egy kanál életet menthet

Néhányan azokban fellázadnak és segítséget kérnek. A svéd hatóságok például egyenesen ötleteket is adnak erre. Azt tanácsolják azoknak a lányoknak, akik attól félnek, hogy a külföldi utazás célja a FGM elvégeztetése vagy egy – nemegyszer kiskorú lányokra erőltetett, nála nemegyszer jóval idősebb férfival kötendő  – kényszerházasság kieszközlése, akkor rejtsenek alsóneműjükbe egy kanalat vagy más fémtárgyat. Ilyenkor a reptéri detektor beriaszt, az ott lévő személyzettől külön helyiségbe kíséri majd őket, ahol négyszemközt maradva segítséget kérhetnek és kaphatnak. (Az ötletet egyébként nem a svédek találták ki, pár éve egy brit reptéren egy hazafelé készülő migráns család lánya is így akadályozta nem, hogy szüleit FGM céljából külföldre vigyék. Azóta a FGM áldozatainak érdekvédelmét ellátó brit jótékonysági szervezet ugyancsak a kanalas módszert javasolja a lányoknak.) A svéd reptéri hatóságok még azt is elnézik, ha a lány végső esetben a reptéri riasztót is működésbe hozza annak érdekében, hogy felhívja helyzetére a figyelmet. A Svédországban kifejezetten a FGM megakadályozására létrehozott forródrótra 2017-ben 139 segélykérő hívás érkezett.

Bár valószínű, hogy a nyilvánosságra került esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik, lássunk néhány esetet:

2016-ban egy apa úgy kényszerítette hozzá a család által választott férfihoz a lányát, hogy trükkel rávette, hogy hazautazzon a családdal Afganisztánba. Nem tudom, hogy ugyanez az eset volt-e, de pár éve olvastam egy esetet, ahol egy család azzal az ürüggyel beszélt rá egy 16 éves lányt a hazautazásra, hogy ott majd nagy születésnapi ünnepséget szerveznek számára. Végül is a születésnapi ceremónia megvolt – ezt azonban csalárd módon egy esküvővel is összekötötték, ahol a lányt egy nála jóval idősebb férfihoz kényszerítették hozzá.

2014-ben egy 14 éves etióp lány úgy menekült meg az idősebb unokatestvérével kötendő házasságtól, hogy a Facebookon segítséget kért iskolája személyzetétől.

A kényszerházasság és a FGM egyaránt tiltott a nyugati államokban, ezért ha ilyesmi kiderül, a törvény szigora azonnal lecsap. Ha kiderül.


A probléma egyre nagyobb, pedig eredetileg sem volt kicsi

A 2015-ös svéd statisztikák szerint 38 ezer olyan nő élt az északi országban, akinek nemi szervét korábban megcsonkították – ők jórészt afrikai országokban (Gambiában, Etiópiában, Szomáliában, Egyiptomban, Eritreában) született nők. Az Egyesült Királyságban nagyságrenddel magasabb ez a szám – és mindenhol folyamatosan emelkedik.

Pedig az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2016. februári állásfoglalása világosan fogalmaz. Az FGM a nők emberi jogainak súlyos megsértését testesíti meg. Nincs egészségi előnye, hátránya viszont annál több. Az FGM súlyos vérzéssel jár/járhat, vizeletürítési zavarokért felelős, ciszták és visszatérő fertőzések melegágya, meddőséget okozhat és súlyos szövődmények kialakulásában van szerepe a szülés során. A lelki megnyomorodásról, a felszabadult, boldog, kielégülést adó házasélet lehetőségének elvesztéséről nem is beszélve.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page