Nagy a nyomás az anyákon, hogy szoptassanak
Azt senki nem vitatja, hogy az anyatej a baba legjobb tápláléka, ami amellett, hogy minden szükséges tápanyagot tartalmaz, a baba folyadékigényét is biztosítja, és védettséget nyújt a babának az első hónapokra. Emellett hosszú távú egészségi előnyeiről is szinte már könyvtárnyi szakirodalom van, például kevesebb az elhízott és cukorbeteg a szoptatott, mint a tápszeres babák között.
A kérdés már csak az, hogy meddig a pontig szabad nyomást gyakorolni az anyákra annak érdekében, hogy mindenképpen a szoptatás mellett tegyék le a voksukat? És mi a helyzet azokkal, akik bár akarnak, de valamilyen ok miatt nem tudnak szoptatni? Hol van az a pont, ahol a szoptatás „erőltetése” inkább már árt, mint használ?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Dr. Stephanie Liu háziorvosként dolgozik Kanadában, és világéletében a szoptatás mellett kampányolt, páciensei számára is évek óta folyton azt hangsúlyozva, hogy a szoptatás és az anyatej mennyire fontos a babák számára. Aztán változott a helyzet, amikor a doktornő maga is anya lett, és szembesülnie kellett azzal, hogy a szoptatás sikere nem mindig jön könnyen.
„Nagyon sokat küzdöttem azzal, hogy legyen elég tejem, és fájdalmas élményként éltem meg a szoptatást. Nem csoda hát, hogy nem volt elég tejem, tápszerrel kellett kiegészítene m az anyatejet, és emiatt folytonos bűntudatot éreztem, hogy nem vagyok képes a legjobbat nyújtani a gyermekemnek”
– nyilatkozta a The Conversation nevű internetes oldalnak.
És ezzel sajnos messze nincs egyedül. A Nursing for Women’s Health című lapban nemrégiben megjelent egyik cikk így fogalmaz:
„A kizárólagos szoptatás propagálására irányuló pszichológiai nyomás jelentősen hozzájárul a szülés utáni depresszió kialakulásához azoknál az anyáknál, akik azt kénytelenek megélni, hogy nem képesek megvalósítani a sikeres szoptatásról szőtt álmaikat.”
Ezzel kapcsolatban a bevezetőben idézett Liu doktornő egy 2011-ben közzétett nagy vizsgálat eredményeit említi, melyben azt találták, hogy a szoptatással kapcsolatos negatív tapasztalatok nagyban közrejátszanak a depresszív tünetek kialakulásához. Amihez azt teszi hozzá, hogy személyes tapasztalatai alapján pontosan érti, miért is van ez:
„A szoptatás az egyik olyan élmény volt, melyet nagyon vártam a várandósságom alatt. Az orvos egyetemi tanulmányaim során végig azt hallottam, hogy a szoptatás során alakult ki a megfelelő kötődés anya és gyermeke között. Türelmetlenül vártam, hogy én is megtapasztalhassam ezt az élményt.”
Arról is beszél, hogy amikor praktizálni kezdett, azt remélte, hogy ha ezt a meggyőződését folyamatosan megosztja pácienseivel, akkor megváltoztathatja azt a szemléletet, melyet néhány kollégája közvetít saját praxisában:
„Családorvosként pontosan tudom, hogy az anyatej a babatáplálás optimális módja, anyaként viszont már kénytelen voltam megélni azt a nyomást, melyet a társadalom helyez az anyákra, hogy szoptassanak”
– fogalmaz.
A szülész-nőgyógyász és gyermekgyógyász szakmai szervezetek kizárólagos szoptatást javasolnak a baba hat hónapos koráig, ám például az amerikai szülész-nőgyógyászok szakmai szervezete (ACOG) már árnyaltabban fogalmaz, amikor azt írja, hogy az anyáknak egyénileg kell eldönteniük, hogy a kizárólagos szoptatást vagy a tápszeres kiegészítést választják babájuk számára. És a legnagyobb baj az, hogy az anyák többsége sajnos nem érzi azt, hogy választási lehetősége lenne a kérdésben. Természetes, hogy mindenki a legjobbat akarja gyermekének, és amikor valamilyen okból nem sikerül megvalósítani eredeti elképzelését, akkor ezt személyes kudarcként, vélt anyai alkalmatlansága bizonyítékaként éli meg.
Egy anya például arról számolt be, hogy előzetesen szilárdan megvolt győződve arról, hogy szoptatni akar, és ez sikerülni is fog számára, ezért csalódott és kimerült volt, amikor kénytelen volt szembesülni azzal, hogy bármit is próbál, a dolog nem működik.
„A társadalom és a szűkebb környezetem mindvégig arra kondicionált, hogy nőként a világ legtermészetesebb és legegyszerűbb dolga, hogy szoptatom gyermekemet – mondja, majd azt is hozzáteszi, hogy valóságos megkönnyebbülésként és felszabadulásként élte meg, amikor egy fül-orr-gégész szakorvos azt mondta neki, hogy nem minden baba passzol minden női mellhez. – El kellett engednem azt az érzést, hogy ez a személyes kudarcom, mert valójában nem az. El kellett enged nem azt, hogy körülöttem mindenki elítél azért, hogy tápszerhez és cumisüveghez folyamodtam ahelyett, hogy a baba minden nyekkenésre azonnal kikapcsoltam volna cuki kis szoptatós melltartó pántját.”
A felmérések azonban azt igazolják, hogy sok anya küzd ezzel a nyomással, és legyőzéséhez semmilyen segítséget nem kap. „Breast is best”, azaz a mell a legjobb – harsogják a kampányok, de kevesebben foglalkoznak azzal a mentális krízissel, amit ez sok anyában kelt. Egyre több anya mer beszélni arról, szülés utáni depressziója kialakulásában jelentős szerepet játszott a szoptatás irányába kifejtett extrém nyomás.
A témában megszólalt egy apa, Kim Chen is, akinek felesége gyermekük születése után depresszióban szenvedett és önkezével vetett véget életének. Azt mondja, hogy mindenhonnan ömlött rájuk a szoptatás propagálása a kórházi plakátoktól a kórházban kapott brosúrákig, melyek mind azt sulykolták, hogy a babának hat hónapos koráig feltétlen és mindenképpen csak anyatejet szabad kapnia. Természetesen egyetért azzal, hogy a babák számára az anyatej a legjobb táplálék, ugyanakkor hiányolja mellőle azt az üzenetet, hogy nincs vége a világnak a tápszerrel sem, ami ugyanúgy életképes opció lehet, ha valaki nem tud vagy akar szoptatni. Az ő felesége meghalt, így kisfiuknak végül nem maradt más választás, mint a tápszer, és köszöni, szépen fejlődik – „csak” éppen az anyukáját veszítette el örökre.
Az Anyás-Apáson is olvashattál már cikket arról, hogy igen, valóban az anyatej a legjobb táplálék a babák számára. De ettől még a tápszeres babák anyukáinak is jár a segítség és a támogatás, ők sem a társadalom páriái.
Kétségtelen, hogy a szoptatási arányok szinte mindenhol elmaradnak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megfelelőnek tartott szinttől. De ugye senki nem gondolja, hogy a megoldás egy olyan erőszakos propaganda és társadalmi megítélés, ami csak újabb terheket rak az anyákra egy olyan világban, ami már úgyis tele van teljesíthetetlen elvárásokkal és a tökéletes anyaság elérhetetlen illúziójával? Kinek jó ez?
Forrás: Nursing for Women’s Health
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!