top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Másfél millió gyerek maradt árván a járvány alatt

Gyerekek, akik tavaly februárban-márciusban még nem tudták, hogy a hírekben akkortájt felbukkant, addig alig ismert vírus számukra az árvaságot jelenti hamarosan. Több mint másfél millióan vannak. Másfél millió gyerek szerte a világon, akitől a COVID-járvány vette el édesanyját, édesapját, nagyszüleit vagy gondviselőjét.

A legtöbb gyerek Peruban, Dél-Afrikában és Mexikóban gyászol, de sok iráni, amerikai és orosz kisgyerek is árván. maradt.

 

Egy most megjelent tanulmány szerint világszerte több mint 1,5 millióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek valamelyik szülője, nagyszülője vagy gondviselője is a COVID-19-járvány halálos áldozatai között van. Az amerikai Közegészségügyi Hivatal (CDC) és a londoni Imperial College kutatói 21 ország halálozási statisztikáját tekintették át 2020 márciusa és 2021 áprilisa között, és eredményeiket a Lancet című orvosi szaklapban tették közzé. Ezek szerint csak az USA-ban 110 ezer gyerek maradt árván a pandémia szomorú következményeként.


Bár kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a vírus kevésbé veszélyezteti a gyerekeket, mint a felnőtteket (és ezen belül is főként az idősebbeket) – már legalábbis ami a súlyos betegséget és a halálozást illeti. De legalább ekkora kockázat és tragédia, ha egy gyerek elveszíti a szüleit vagy nagyszüleit, azaz mindent, ami minden szempontból a szeretetet és biztonságot jelentette addig számára. A járvány eddig több mint 4 millió áldozatának majdnem egyharmadát egy vagy több kisgyerek is gyászolja.


Ez pedig a nyilvánvalóan pótolhatatlan veszteségen túl hosszú távon is károsan befolyásolhatja fejlődésüket és mentális állapotukat – írják a szerzők a Lancetben. Az ENSZ Gyermekalapjának definíciója szerint árvának tekintendő minden olyan kiskorú személy, akinek egyik vagy mindkét szülője meghalt. A statisztikák szerint az elárvult gyerekeket különösen veszélyeztetik a mentális problémák és az anyai nehézségek, elszegényedés, illetve gyakrabban esnek testi, lelki vagy szexuális bántalmazás áldozatává. Ugyanez a helyzet azokkal a gyerekekkel is, akik gondviselőjüket veszítették el a járvány következtében, legyen az nagyszülő vagy más rokon.


A konkrét számokat közelebbről megnézve az derül ki, hogy a megvizsgált 21 ország körül 8 olyan ország van, ahol különösen sok kisgyerek maradt árván a járvány következtében: Peru, Dél-Afrika, Mexikó, Brazília, Kolumbia, Irán, Egyesült Államok és Oroszország. Az első helyen álló Peruban minden 1000 gyerek közül 10-en árvultak el a világjárvány kicsit több, mint egy éve alatt. Amit még érdemes kiemelni, hogy idén márciusban és áprilisban – azaz a delta variáns dominánssá válása idején – 8,5-szeresére emelkedett a pandémia árváinak száma.


Idén áprilisi adat szerint Magyarországon több mint 600 gyerek maradt árván a COVID-19-járvány következtében, ami több mint 400 család gyászát jelenti. Köztük van az a 6 éves kislány, akiről februárban szóltak a hírek, és aki édesapját és édesanyját is elveszítette.


Forrás: The Lancet


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page