Muszáj-e a gyereknek puszit adnia a nagyinak és a nagynéninek?
Veled is előfordult már, hogy azt mondtad a gyereknek: puszild meg szépen a nagymamát, nagynénit, Manci nénit, Károly bácsit akárkit? Naaaa, puszild már meg! És az is előfordult már, hogy azt mondtad neki, hogy rossz gyerek, ha nem teszi meg?
Igen? Akkor a gyermekpszichológusok szerint nagy hibát követtél el, sőt ezzel elmulasztottál neki megtanítani egy nagyon fontos dolgot.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Andrássy Réka: A puszi
Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,
de hogyha anya adja, akkor nem unom.
Ha apa adja, akkor menekülök előle,
mert szúrja arcomat a szakálla szőre.
Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,
még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!
Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,
nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.
Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,
a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.
Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,
el szeretné kérni a legújabb játékom.
Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,
de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.
Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,
azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.
Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,
anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.
Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!
Ha megnövök, tudós leszek és részeire szétszedem!
Szerintem mindenkinek van olyan gyermekkori emléke, amikor csak azért adott puszit egy családtagnak nagy viszolygások közepette, mert a szülei ezt várták el tőle. De az, hogy ezt annak idején tőlünk elvárták, nem jelenti azt, hogy ez a mi gyerekeink számára is elvárás kell, hogy legyen.
„Ezzel akaratlanul azt tanítjuk meg a gyermekeinknek, hogy nem fontos az ő beleegyezésük ahhoz, hogy egy random rokont meg kelljen ölelniük vagy puszilniuk – vélik a gyermekpszichológusok, többek között a Momlearningwithbaby.com blog szerzője, Kinshoo Agrawal. – Világossá kell tennünk gyermekeink számára, hogy ilyenkor akár nemet is mondhatnak a kérésre, ha nem szeretnék azt teljesíteni, hiszen a puszi és az ölelés nem kötelező. „Cserében” nekik is tiszteletben kell tartani, ha valaki nekik mond nemet, amit nem szabad személyük felé irányuló sértésnek tekinteniük.”
Ennek távolabbra mutató vonatkozásai is vannak, hiszen a saját testünk feletti autonómiára vonatkozó egyre nagyobb tudatosság, a gyermekeket a szexuális „ragadozók” felől érkező fenyegetettség és a #Metoo mozgalom is arra figyelmeztet, hogy felül kell bírálnunk azt, amit ebben a témában eddig tanítottunk a gyermekeinknek.
„A #Metoo mozgalom kirobbanása minden szülő számára elégséges bizonyítékkal kell, hogy szolgáljon arra, hogy haladéktalanul elmagyarázzuk gyermekeinknek a beleegyezés fontosságát és azt, hogy enélkül senki nem érintheti meg őket, legyen az régóta ismert és akár nagyon szeretett családtag. Aki azt gondolja, hogy ezekkel a témákkal elegendő elkezdeni foglalkozni serdülőkor körül, az hatalmasat téved, hiszen már a gyermek kétéves kora körül szóba lehet és kell ezt hozni”
– mondják a szakemberek, akik azt is hangsúlyozzák, hogy a rokonok számára kierőszakolt puszik mögött sokszor a szülőknek az a törekvése áll, hogy igyekeznek figyelemmel lenni mások – jelen esetben a rokon néni vagy bácsi – érzéseire és kívánságaira, miközben azonban gyermekeik érzéseit és kívánságait teljesen figyelmen kívül hagyják, a puszit vagy ölelést kérő, sokszor követelő felnőtt érzései és kívánságai alá rendelik.
„Elvárjuk gyermekeinktől, hogy respektálják a felnőttek kívánságait és feltétel nélkül teljesítsék kéréseiket, ugyanakkor talán eszünkbe sem jut, hogy ha a gyerek kényelmetlenül érzi magát egy ilyen szituációban, akkor nem lehet és nem is szabad arra kényszeríteni, hogy egy felnőttet megöleljen vagy megpusziljon. Ha egy gyermek állandóan azt tapasztalja, hogy mindig meg kell csinálnia azt, amit a felnőttek kérnek tőle, akkor a jövőben nem tudja majd felismerni a figyelmeztető jeleket, amikor egy felnőtt meg nem engedhető módon közeledik hozzá vagy érinti meg.”
Ennek pedig óriási jelentősége és egyben kockázata is van, hiszen a statisztikák szerint a gyermekbántalmazók többnyire olyan felnőttek köréből kerülnek ki sajnos, akiket jól ismernek és megbíznak bennük. Éppen ezért a gyermekek – főleg a kisebbek – sokszor fel sem ismerik, hogy éppen molesztálás vagy abúzus áldozataivá váltak, hiszen korábban a szüleiktől mindig azt hallották, hogy kötelező megölelniük azt a felnőttet, aki ezt tőlük elvárja.
„Azt szeretném, ha minden szülő megértené, hogy soha nem szabad arra kényszeríteniük gyermeküket, hogy öleljenek, pusziljanak, érintsenek meg, és úgy egyáltalán mutassanak szeretetet egy felnőtt iránt, ha ez a helyzet számukra valamilyen okból nem komfortos. A gyermeknek tudnia kell, hogy joga van nemet mondani. A szülőknek meg kell bízniuk gyermekeik ösztöneiben és engedni kell őket, hogy ezt érvényre is juttathassák. De a beleegyezés kétirányú utca, így a gyermeknek meg kell tanulnia elfogadni, ha valaki más nekik mond nemet valamire”
– hangsúlyozza a szakember.
Márpedig nemet mondani sokszor nem könnyű, pedig annyira egyszerűnek tűnik, hiszen szembe megy azzal az alapvető udvariassággal, mely kulturálisan oly mélyen gyökerezik bennünk. Ám szociális udvariasságot sokszor muszáj feláldoznunk egy sokkal fontosabb célért: a személyes autonómiáért.
Hogyan védhetjük meg gyermekeinket?
Tanítsuk meg nekik, hol vannak a megengedhető érintés fizikai határai.
Egyértelmű kifejezéseket használjunk a beszélgetés során, kerüljük a „virágnyelvet” és az eufemizmusokat.
Már egészen korán magyarázzuk el nekik, milyen veszélyeket rejthet magában, ha egy idegen felnőtt próbál közeledni hozzájuk.
Bátorítsuk őket arra, hogy velünk bármit nyíltan meg tudnak beszélni.
A gyermek életkorának megfelelő példákkal világítsuk meg a mondanivalónkat.
A témáról itt is olvashatsz.
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!