top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Momcation: anya nyaral, szigorúan gyerek nélkül

Vannak anyák, akiknek csak az a tökéletes nyaralás, amikor a gyerekeikkel együtt fedezhetik fel a világot, míg mások szívesen mennek pihenni barátnőkkel, felnőtt társasággal, szigorúan a gyerekek nélkül is. A jelenségnek már neve is van: momcation, a mon (anya) és a vacation (vakáció, nyaralás) kifejezések összeolvasztásával.


Nyaralni, világot látni – gyerekkel vagy gyerek nélkül, ez itt a kérdés.


 

Az úgynevezett momcation jelenségéről manapság egyre többet beszélnek az angolszász sajtóban. Maga a kifejezés a magyarban értelemszerűen nem használatos, de ettől maga a jelenség még ismerős lehet. Nem, most nem arról beszélek, amikor a szülők „elszöknek” kettesben egy hosszú hétvégére, hanem amikor az anya ruccan ki egy kis pihenésre barátokkal, barátnőkkel – és szigorúan a gyerekek nélkül.


Hogy ne felejtsük el, kik voltunk, mielőtt anyák lettünk

Az egyik anya, három 4 év alatti kisfiú édesanyja már háromszor utazott el barátokkal, mióta a gyerekek megszülettek. Egy reggeli tévéműsorban elmondta, hogy kipihenve tért haza és nagy lendülettel vetette bele magát a család körüli teendőkbe. „Szerintem ezek a távol töltött időszakok nagyon fontosak annak érdekében, hogy ne felejtsük el, kik voltunk, mielőtt anyák lettünk. Én magam mozgalmas életet éltem, független voltam a gyerekek érkezése előtt, és úgy érzem, szükségem van ilyesfajta időtöltésekre, hogy ne felejtsem el, hogy ez is én voltam, aki most vagyok, most már három gyerekkel” – mondta.

Egy 20 éves nő, egy 5 hetes kisfiú édesanyja viszont arról beszélt, hogy semmi szükségét nem érzi, hogy a gyereke nélkül utazgasson: „Riaszt a gondolat, hogy úgy fedezzek fel valami új helyet, hogy nem tudom vele megosztani az élményt. Annyi élményt akarok majd adni a gyerekeimnek, amennyit csak tudok. Ez illeszkedik abba a sorba, hogy az életemben minden jobb úgy. ha együtt csináljuk.”


Szülői burnout, azaz kiégés

Az utóbbi nőnek pont nem, de sok anyának szüksége van arra, hogy egy időre kiszakadjon, szünetet tartson, és fontos, hogy bűntudat nélkül rá tudják hagyni a gyereke(ke)t a másik szülőre, a nagyszülőkre vagy a bébiszitterre. Ez sokat segít a kiégés elkerülésében. mert bizony burnout nemcsak a munkahelyen létezik, hanem a családban is. A Frontiers is Psychology című lap adatai szerint az anyák 12,9 százalékánál jelentkezik nagyfokú kiégés. A Child Abuse & Neglect (Gyermekbántalmazás és elhanyagolás) című lap pedig arra figyelmeztetett, hogy „a szülői burnout a munkahelyi kiégéshez hasonló következményekkel jár, azaz szerfüggőség és alvásproblémák alakulhatnak ki, jelentős hatással lehet a házasfelek közötti konfliktusokra és természetesen nem közömbös a gyermekekre sem”. Sőt a szülői burnout hatása még a munkahelyi kiégésnél is pusztítóbb lehet, ezért mindent meg kell tenni a megelőzésére.

Erre jó lehet az akár csak egynapos momcation is, de csak azoknak az anyáknak, akik élvezni tudják a gyerekeik nélkül töltött pihenést. A többieknek azt javasolják, hogy szervezzenek minőségi együttlétet a családdal, ha őket meg ez kapcsolja ki inkább.

A gyerekmentes pihenés megszervezésekor azonban érdemes észben tartani annak a brit felmérésnek az eredményeit, mely szerint a megkérdezett felnőttek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a legkedvesebb gyermekkori élménye egy közös családi vakációhoz kötődik.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page