Anyás-Apás · 2019.04.14 17:51 · 4 perc

Mobil a gyerekkézben – egy anya lefektette a szabályokat

Manapság már a kisgyerekek sem képzelhetők el mobiltelefon nélkül. Vagy inkább ők maguk nem tudják elképzelni magukat, már az egészen kicsik is mobilért nyaggatják a szülőket. A vásárlásra még csak-csak könnyebben kaphatók a szülők, no de a szabályok lefektetése… az nehezebb tészta… A betartásuk pedig… az még nehezebb.

Ezzel próbált szakítani egy anya, aki szigorú szabályokat fektetett le a mobilhasználattal kapcsolatban, írásba is foglalta, sőt nem átallja következetesen be is tartatni azokat. Például reggel fél nyolc előtt tilos bárkit is felhívni, hiszen előfordulhat, hogy akkor még alszik a hívott fél.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

De olyan szabályai is vannak a Mel Watts nevű anyának, melyek az internetbiztonságot növelik 12 éves fia számára. A szabályok egy szerződésben foglaltatnak, melyet az anya The Modern Mumma című saját blogján is közzétett, arra biztatva a többi szülőt, hogy állítsanak ők is össze hasonlót, saját igényeik szerint bővítve, szűkítve vagy módosítva a pontokat. Íme néhány a szerződés pontjai közül:

  1. Legyél tisztában azzal, hogy ha a telefonod megsérül vagy elvész, a pótlás vagy javítás költségei téged terhelnek. Mi biztosítjuk hozzá a jó minőségű kijelzővédőt és tokot.
  2. Mindig válaszolj, ha hívunk. Ha éppen nem tudod megtenni, üzenj vagy hívj vissza, amint módod van rá. Ha elmulasztod, keresni kezdünk.
  3. Ha idő előtt elfogyasztod a csomagodban foglalt adatmennyiséget, a pótlólagos feltöltés költségeit te állod.
  4. Lefekvés előtt át kell adnod a telefonodat a szüleidnek.
  5. Vedd figyelembe, mikor illik és mikor nem illik hívni másokat. Például reggel fél nyolc előtt semmiképpen, hiszen vannak, akik olyankor még alszanak.
  6. Az iskolában az iskolai házirend mobilhasználatra vonatkozó szabályai érvényesek.
  7. NEM készíthetsz fotót vagy videót valakiről úgy, hogy nem tudja, hogy felveszed. Ez az idegenekre is vonatkozik. És különösen vonatkozik arra az esetre, amikor valaki kifejezetten azt kéri, hogy őt ne fotózd vagy videózd le.Ne tölts fel a közösségi oldalakra semmi olyat, amit fordított esetben te sem szeretnél, ha mások feltöltenének rólad, a testvéredről vagy a nagymamádról. Vagy olyat, amit nem szeretnél, ha a testvéred vagy a nagymamád is látna.
  8. Ne trollkodj a közösségi médiában.A belépési adataid legyenek mindig számunkra elérhető helyen. Nem megengedett, hogy a tudtunk nélkül megváltoztasd a felhasználónevedet és/vagy a jelszavadat.
  9. Ha letörölsz vagy szándékosan elrejtesz valamit a telefonodról, a közösségi oldaladról vagy a postafiókodból, az a szerződés azonnal felmondását vonja maga után.
  10. Mindig ügyelj arra, hogy írásban a mondanivaló sokszor teljesen másként megy át, mint amit valójában mondani akarsz.
  11. Amit kiraksz a közösségi oldalakra és úgy általában a netre, az örökre ott marad.
  12. Ha zaklatnak a neten, azonnal szólj nekünk. Ne titkolózz és be szégyelld!
  13. Mindig tudd, hogy az, hogy saját telefonod és SIM kártyád van, kivételezett helyzetet jelent.
  14. Bármilyen olyan cselekedet, amivel elveszíted a bizalmunkat, a telefon elkobzását vonja maga után.

#mobil #mobiltelefon #kamaszok

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük