top of page
  • Anyás-Apás

Mit tegyél a felesleges karácsonyi ajándékok ellen?

Frissítve: jan. 6.

Egy felmérés szerint minden 10 ember közül 7-en olyan ajándékot kapnak karácsonyra, amit nem tudnak használni vagy aminek nem örülnek. Egy brit édesanya nagyon egyszerű módszert talált ki arra, hogy a gyerekei mindig azt kapják a rokonságtól karácsonyra, ami a szívük vágya.

A megoldás pofonegyszerű.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A 42 éves Julia Boullemier két gyereket nevel, a 6 éves Jacket a 4 éves Freyát. Mióta a gyerekek megszülettek, azóta probléma, hogy a rokonoktól és ismerősöktől sokszor olyan ajándékokat kaptak, melyekre nem volt szükségük. Az édesanya azt mondja, hogy már a gyerekek megszületése után rengeteg dolog halmozódott fel, sokszor egyféléből több is, melyeknek aztán az lett a sorsa, hogy soha nem használták azokat.

"Nem vagyunk gazdagok, ezért fontos számunkra, hogy az ajándékok valóban hasznosak legyenek, amikre magunk is költenénk, mert legalább ezeket nem nekünk kell megvennünk. Amikor például a kisfiunk megszületett, nem nagyon tudtunk mit kezdeni azzal, amikor babamasszázs bérletet kaptunk ajándékba."

Az ajándékozás másik nehézségét Julia abban látja, hogy szinte mindenhol úgy működik a dolog, hogy az ajándékozónak adott kerete van ajándék vásárlásra. Igen ám, de előfordul, hogy a gyerekek valami nagyobb dologra vágynak.


Mi legyen a megoldás?

Az ötletet az adta, Amikor a házaspár 2014-ben összeházasodott, és az esküvőknél már megszokottnak számító ajándéklistát körbeküldték a meghívottaknak. Mióta a gyerekek nagyobbak lettek és el tudják mondani, mit szeretnének, Julia ugyanilyen listát küld körbe a rokonságnak, amin szerepel az összes kívánság.

„Amikor meglátnak valamit, amit szeretnének megkapni, mindig azt mondom nekik, hogy nosza írjátok fel az ajándéklistára.”

Ezt az ajándéklistát kapják meg aztán a nagyszülők és a többi családtag, és ezekből választhatnak, mit szeretnének ajándékozni a gyerekeknek. Így kaphatta meg Jack például a vágyott rollert, ami az apai és anyai nagyszülők anyagi lehetőségeit meghaladta, de együtt "összeszövetkezve" már meg tudtak venni egy nagyobb ajándékot is.


Felmerülhet persze, hogy így elvész a meglepetés varázsa, de erre az aggodalomra az édesanyának az a válasza, hogy az ajándéklista még így is jobb megoldás, mintha a gyerekek csalódott arcát kellene nézni, amikor hiába keresik a vágyott ajándékot, miközben egy csomó olyan ajándék van a fa alatt, aminek nem örülnek és soha rá se néznek. Arra pedig, hogy nem volt-e már sértődés a családban a lista miatt, azt feleli, hogy nem, sőt a nagyobb ünnepek előtt a rokonok már sürgetik, mikor küldi már a kívánságlistát.


Julia egészen odáig fejlesztette az ötletét, hogy saját oldalt működtet littlewishlist.com néven, ahol konkrét ötleteket ad a többi szülőnek a rokonság számára küldendő ajándéklista elkészítéséhez. De ugyanilyen listát javasol szétküldeni például egy szülinapi parti előtt is.

Neked tetszik az ötlet? Küldenél ilyen listát a nagyinak és a többi rokonnak?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás
bottom of page