top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Minek egy csecsemőnek tablet?

Az, hogy egy nagyobbacska gyerek vagy egy felnőtt állandóan valami kütyüt nyomkod, ma már szinte megszokott látvány. Ennél sokkolóbb adat azonban, hogy például az angoloknál a kétévesnél (!) fiatalabb gyerekek közül minden negyediknek van saját tabletje.


Bár a XXI. században nyilvánvalóan fontos, hogy a gyerekeket minél hamarább bevezessük a technikai eszközök világába, ez talán egy kicsit túlzásnak tűnik.

 


Még akkor is, ha a sokat átkozott „képernyőidőnek” (azaz a tévé, videójátékok és a számítógép előtt töltött idő összességének) nyilvánvalóan vannak előnyös aspektusai is a gyerekek fejlődése szempontjából. Más kérdés, hogy ezt ilyen korán és ilyen módon kell-e megkezdeni. A The Telegraph című brit lap számolt be arról, hogy a szigetországban a legnagyobb a saját tabletet birtokló 2 évesnél fiatalabb gyerekek aránya: minden negyedik kisded birtokol saját tabletet, míg 3 és 5 éves kor között minden harmadik gyerek.

A gyerekek már 2 éves kor előtt olyan mértékben használnak appokat, látogatnak honlapokat és játszanak internetes játékokat, hogy az iskoláskor alatti gyerekek – beleértve a 2 évesnél fiatalabbakat is – már naponta több mint 1 órát töltenek a világhálón (hétköznapokon átlagosan 1 óra 19 percet, hétvégén átlagosan 1 óra 23 percet), de ha csak az 5−6 éves korosztályt nézzük, akkor a gyerekek egyharmadánál ez az idő már meghaladja a napi két órát. A 2 évesnél fiatalabb kisdedek tablethasználata olyan széles körű, hogy vannak olyan kellékgyártók, akik olyan speciális iPad-tartókat kínálnak, melyek jól rögzíthetők a babaetetőszékekre, autós gyerekülésekre és babakocsikra. Még arra is ügyelnek, hogy ezek a tartók vízhatlan védelmet biztosítsanak a tablet számára eső és más nedvesség ellen. Egy ilyen tartó az Amazonon például kb. 4000 forintnak megfelelő összegbe kerül.

A szakemberek rendkívül aggasztja ez a trend, azt mondják, hogy az iPad-tartónak semmi keresnivalója a babagondozás megkönnyítésére kínált rengeteg kütyü és termék között. Különösen veszélyesnek tartják, hogy a gyerekek tablethasználata egyre inkább afelé tolódik el, hogy már az egészen kicsi gyerekeknek saját tabletet vásárolnak a szülők, míg korábban a szülők tabletjét vagy a közös családi tabletet használták. A 2 évesnél kisebb gyerekek között leginkább éppen azért hódít a tablet, mert használatához nem kell tudni olvasni, illetve a klaviatúrát használni.


Nemcsak birtokolják, hanem kezelni is tudják, sőt vásárolnak is

Úgy tűnik, hogy a legkisebbek általában nagyobb testvérek vagy a szülők által „levetett” tableteket kapják meg. És használni is tudják, legalábbis a 2 évesnél fiatalabbak több mint fele tudja, hogyan kell új oldalra váltani, egyharmaduk fel tudja oldani a készülék lezárását és fotót is képes készíteni vele, és 28 százalékuk használ játékalkalmazásukat – ez utóbbi arány azonban 3−5 éves korra 56 százalékra emelkedik. A legkisebbek között a YouTube a legnépszerűbb, melyet a Cbeebies és az Angry Birds követ. A legszélesebb körben használt játékok közül a Minecraftm a Temple Run és a Candy Crush is ott van a top 10-ben az 5 év alattiak között.

Hasznos ugyanakkor, hogy a családok több mint 40 százaléka segítségként is használja a tabletet a gyerek nevelésében, a játékban és a kreativitás fejlesztésében. Veszélyes viszont, hogy az óvodáskorú és annál fiatalabb gyerekek nekik nem való tartalmakhoz is hozzáférhetnek a világhálón. A 3−4 évesek csaknem fele, a 2 évesnél kisebbek 16 százaléka olyan reklámokkal találkozik, melyekkel kapcsolatban kérdéseket tesznek fel szüleiknek. Ennél is érdekesebb, hogy tíz szülő közül egy arról számolt be, hogy előfordult már, hogy a gyerek véletlenül vásárolt az applikáción belül, 7 százalék pedig a szülei beleegyezése nélkül tudatosan költött pénzt az interneten.


Túl nagy teher van a gyerekek vállán

A szakemberek szigorúbb szabályozást sürgetnek az Európai Unión belül, hogy a játékok és appok gyártói ne tehessék célirányosan „gyerekbaráttá” vagy a gyerekek számára különösen vonzóvá termékeiket. „Az a legnagyobb aggodalmam, hogy minél kisebb felelősséget éreznek a kereskedelem és az ipar szereplői, annál nagyobb felelősségnek kell megnyilvánulnia a gyerekek – illetve értelemszerűen szüleik és tanáraik – részéről. Látva az egyre bonyolultabb, egyre kevésbé átlátható és gyakran illegális digitális környezetet, minden eddiginél nagyobb teher hárul a gyerekekre, hogy ellenálljanak az internet káros hatásainak, és ez a teher sokszor meghaladja erőiket és képességeiket” – fogalmaz az egyik szakértő.

Forrás: The Telegraph


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page