Anyás-Apás · 2019.09.29 04:02 · 7 perc

Mihez van joga az oltásellenes szülőnek?

Hogy rögtön válaszoljak is a kérdésre: mostantól ahhoz semmiképpen, hogy mások gyerekeinek az egészségét, életét veszélyeztesse. Legalábbis a britek szerint, akik – számos más országban már élő gyakorlathoz hasonlóan – azt fontolgatják, hogy kitiltják az iskolákból azokat a gyerekeket, akik nem kapták meg legalább a legfontosabb védőoltásokat.

A sok tekintetben egyébként megengedő britek amiatt keményítenek be, mert az összes – mondom: az összes! – védőoltás esetében folyamatosan csökken a beoltott gyerekek aránya, azaz az átoltottság.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A brit egészségügyi hatóságok szerint márpedig megengedhetetlenek az egyre lefelé görbülő vonalak a statisztikai grafikonokon. A briteknél rutinnak számító 13-féle oltás esetében a nem oltott gyerekek aránya riasztóan magas arányokat öltött. Az egyik oltás esetében – mely többek között a járványos gyermekbénulással és a tetanusszal szemben véd – az oltottak aránya megközelítette a 92 százalékot, ez pedig már annyira alacsony arány, mely esetében a nyájimmunitás már nem működik.

Nyájimmunitás? Az meg mi?

A nyájimmunitásról korábban már többször is írtam, és azt jelenti, hogy ha egy közösségben az oltottak aránya elér egy bizonyos értéket, akkor ez elegendő ahhoz, hogy nem alakuljanak ki megbetegedések, sőt járványok, azaz az oltható személyeknek adott vakcina a közösség azon tagjait és védi, akik valamilyen oknál fogva (például életkoruk vagy betegségük miatt) nem kaphatnak védőoltást. Az oltásellenes szülők tehát nemcsak saját gyermekük egészségét, életét veszélyeztetik, hanem azokat is megfosztják a fertőző betegségek elleni védelem lehetőségétől, akik beadatnák ugyan az oltást, de a vakcina valamilyen oknál fogva ellenjavallt számukra. A védőoltások iránt megfelelően elkötelezett közösségekben viszont ugyanezek az oltásellenes szülők a rendszer „potyautasai”, akik csupán a nyájimmunitásra apellálnak saját gyermekeik esetében anélkül, hogy vállalnák a vakcinák igen csekély, mégis létező kockázatait, esetenként a védőoltás költségeit.

Aztán itt van a sokat emlegetett MMR oltás, ami a kanyaró, mumpsz és rubeola ellen lenne hivatott védelmet nyújtani – már ha a szülők beadatnák gyermekeiknek. Az MMR oltás esetében azonban hihetetlen bizalomrombolást végzett egy Andrew Wakefield nevű úriember, aki több mint egy évtizede tudományosan kellően nem megalapozott cikket közölt, melyet sajnálatos módon – az elfogadhatatlanul alacsony esetszám ellenére − az igen tekintélyes The Lancet című lap is közlésre érdemesnek tartott annak idején. Ebben azt állította, hogy az MMR oltás autizmust okoz. És hiába telt el azóta csaknem két évtized, hiába cáfolta rengeteg kutatás a megalapozatlan állításokat, és hiába vonta vissza a The Lancet a meggondolatlanul megjelentetett közleményt – a szülők körében korábban igen népszerű vakcina iránti bizalom azóta sem állt helyre, hanem az összes többi vakcinával együtt az MMR oltás népszerűsége is folyamatosan csökken. Az utóbbi öt évben a brit statisztikák folyamatosan ereszkedő görbéket mutatnak, ma már minden tíz brit kisgyerek közül csak kilenc kapja meg az oltást, ami elfogadhatatlanul alacsony arány.

És ugyanezt hozzák fel a brit egészségügyi hatóságok annak indokaként, miért fontolgatják, hogy a nem oltott gyerekeket kitiltják az iskolákból. „Korábban sikerült elérni az ország kanyarómentesítését, és a betegség ismételt megjelenése szigorú emlékeztető kell, hogy legyen számunkra arra, hogy ez a pusztító betegség nem tűnt el, és bármikor felütheti – és fel is fogja ütni – a fejét. Eltökéltnek kell lennünk, és akár egy ilyen intézkedéstől sem riadunk vissza annak érdekében, hogy minden gyermek számára biztosítsuk a kellő védelmet” – áll a hatóság állásfoglalásában. Ennek érdekében azt tervezik, hogy a 4-5 éves korosztály tagjai csak akkor kezdhetik meg az iskolát, ha a szülők igazolást nyújtanak be arról, hogy gyermekeik megkapták a legfontosabb védőoltásokat, és akár attól sem riadnak vissza, hogy a nem oltott gyerekektől megtagadják az iskolába járás jogát.

Miért tartják feleslegesnek a szülők a védőoltásokat?

Az, hogy egyre több szülő tartja felesleges macerának és kockázatnak a vakcinákat, nem brit sajátosság. Az okokat számos kutatás elemezte már. Ebben számos okot feltártak az oltások népszerűségének csökkenése mögött, de ezek közül a legfontosabb talán az, hogy mivel a védőoltások az utóbbi évtizedekben tették a dolgukat, a korábban járványos méreteket öltő súlyos, sokszor halálos betegségek lényegében eltűntek, és csak szórványosan, többnyire enyhébb formában fordulnak elő. Emiatt az emberek nem szembesülnek a betegséggel a maga borzalmaival, így nem is látják világosan annak reális veszélyét, mi történik, ha az adott betegség megint tömegesen szedné áldozatait. Ezt úgy is szokás mondani, hogy a védőoltások saját sikereik áldozatai.

A példamutatás nem elég

Persze nem is lennénk emberek, ha nem tiltakoznánk azonnal egy észszerű és jogos előírással szemben. A briteknél például rögtön az Országos Oktatási Egyesület fejezte ki tiltakozását amiatt, hogy az iskolának nincs joga ahhoz, hogy ilyen hatósági igazolásokat követeljen. Szerintük ehelyett elegendő lenne, ha az iskolák arra mutatnának példát, miként kell harcolni az oltásellenes aktivisták által propagált áltudományok ellen.

Én azért remélem, hogy a britek is megtalálják annak a hivatalos formáját, hogy ne csak arra lehessen apellálni a védőoltások beadatása tekintetében, hogy sikerül-e az iskolának meggyőznie a szülőket arról, hogy de dőljenek be az áltudományos oltásellenes ostobaságoknak.

Fotó: Myriam Zilles from Pixabay

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük