• Anyás-Apás

Miért nem beszélünk a rasszizmusról a gyerekeinkkel?

Ha megkérdezünk egy fehér szülőt, hogy fontos-e beszélni a gyerekeknek a rasszizmusról és a faji egyenlőtlenségek megszüntetésének a fontosságáról, a szülők túlnyomó többsége igennel válaszol. Ha viszont megnézzük, hogy a szép elveket hányan ültetik át a gyakorlatba is, akkor már korántsem ilyen szép számokat látunk.

Annyi mindent megtanítunk a gyerekeinknek a mindennapi gyakorlati ismeretektől kezdve erkölcsi szabályokig, miért éppen azt marad ki, hogy nem a bőr színe határozza meg az ember értékét?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Mostanában a faji megkülönböztetés, az emberek közötti egyenlőség kérdése forró témává vált. Bárki, aki belepillant a napi hírekbe, meggyőződhet róla, hogyan uralták el a híroldalakat a Black Lives Matter megmozdulások és tüntetések hírei, kiszorítva onnan a koronavírussal kapcsolatos információkat.

A Black Lives Matterről
A Black Lives Matter (BLM) azon alapelv mentén alakult 2013-ban, hogy mindenki megérdemli a jogszerű rendőri eljárást még akkor is, ha egyes bűncselekmények esetén kimutatható egyértelmű érintettsége. A Black Lives Matter akkor kezdődött, amikor felmentették azt a floridai rendőrt, aki lelőtt egy fegyvertelen, bűncselekményt el sem követő fekete férfit. Ekkor vált sajtóüggyé az, hogy az USA-ban sokkal több fekete fiatalt ér rendőri brutalitás, mint fehéret. A mozgalmat elindító Trayvon Martin megölése messze nem volt egyedi eset.
A Black Lives Matter polgárjogi mozgalom kárpótlást szeretne kapni a rabszolgaságért. A mozgalom a transzvesztiták, a fogyatékosok, a nők, a másság és általában összes fekete ember védelméért kiáll. Olyan világért harcol, ahol a fekete emberek élete és nem a halála a fontosabb. A végső cél a fekete emberek teljes felszabadulása. (Forrás: Wikipédia) 

Azt sem vitatja senki, hogy már nagyon korán beszélgetni kell gyerekeinkkel a rasszizmus témájáról. Mégis sokat mondó az, hogy alig lelhető fel kutatás arra vonatkozóan, hogy a szülők miként beszélnek erről gyermekeiknek. Ami kutatás mégis fellelhető, az azt mutatja, hogy ritka kivétel, hogy családon belül a gyerekeket bevonva is szóba kerül a téma, még akkor sem nagyon, amikor valamilyen konkrét eset ismét a lapok címoldalára emeli – ahogyan az mostanában is történik. Egy korábbi felmérés szerint kérdezed fehér bőrű szülők 81 százaléka válaszolta azt, hogy ezek a beszélgetések nagyon fontosak, de csak 62 százalékuk váltja ténylegesen cselekvésre ezeket a célokat. Ám még azok közül is, akik azt válaszolták, szoktak a faji egyenlőségről és a rasszizmusról beszélgetni a gyerekeikkel, kevesebb mint egyharmaduk tudott felidézni egy konkrét alkalmat, amikor ilyen beszélgetésre sor került közte és gyerekei között.


A helyzet pontosabb feltérképezéséhez több mint kétezer, 18 éves vagy annál idősebb személyt kérdeztek ki május 21-e és június 14-e között négy USA-beli nagyvárosban: Chicagóban, Los Angelesben, New Orleansban és New Yorkban. Arra keresték a választ, hogy az emberek faji különbségekkel és faji előítéletekkel kapcsolatos ismereteit és vélekedését miként befolyásolja az, amit a szüleiktől hallottak.


A megkérdezettek körülbelül kétharmada válaszolta azt, hogy emlékei szerint „ritkán” vagy „soha” nem került sor beszélgetésre a családban erről a témáról, amikor gyermek volt. Összességében úgy tűnik, hogy a fiatalabbak nagyobb arányban beszélgettek rasszizmusról a szüleikkel, mint az idősebb generáció tagjai. Ugyanakkor meglepő volt, hogy éppen a legfiatalabb – 18 és 25 év közötti – korcsoportban volt a legkisebb (7 százalék) azok aránya, akik „nagyon gyakran” beszélgetek a témáról, míg a 26 és 40 év közöttiek 16 százaléka, a 41 és 55 év közöttiek 12 százaléka jelölte meg ezt a választ. Az viszont kevésbé volt meglepő, hogy akiknél gyermekkorában a családban téma volt a rasszizmus és a faji megkülönböztetés, nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy maguk is szóba hozzák a kérdést saját gyermekeikkel. Ami viszont az egészen kisgyerekeket illeti, még mostanában is, hogy a karantén miatt többet voltunk otthon és több időt töltöttünk a családdal, 6 és 11 év közötti gyerekeket nevelő fehér szülők között 27 százaléknak bizonyult azok aránya, akik még soha nem beszélgettek gyermekeikkel a nemek közötti egyenlőségről, míg 15 százalékuk ritkán, 34 százalékuk esetenként kerít sort ilyen beszélgetésekre.

Ha beszélünk róla, akkor sem mindig jól

A feketékkel szembeni rasszizmus problémájával történetileg küzdő USA-ban a szülők egyik módszere a rasszizmus megvitatásában az úgynevezett „színvak” attitűd, ami leegyszerűsíti a rasszizmus problémáját azzal, hogy pusztán azt hangsúlyozza, hogy minden ember egyforma, ugyanakkor minimalizálni igyekszik vagy tagadja az egyes etnikai csoportok közötti különbözőségeket. Tipikus üzenete ennek a felfogásnak a „nem azt kell nézni, hogy ki melyik etnikumból származik”, illetve hogy „mindenkit egyformán kell kezelni”, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja, sőt tagadja, hogy igenis léteznek még ma is fehér előjogok és rasszizmus. Ehhez jön még a teljesítmény elvű társadalom mítosza, mely azt hirdeti, hogy pl. az USA-ban mindenkinek lehetősége van a boldogulásra és karrierre, származzon bármelyik etnikai csoportból. Ez utóbbit a megkérdezett fehér válaszadók 57 százaléka vallja. Ezzel az úgynevezett „színvak” megközelítéssel az a legnagyobb probléma, hogy tagadja társadalom szövetébe beágyazódott rasszizmust, mellyel pedig az érintettek nap mint nap találkoznak a szűkebb környezetünkben, a továbbtanulási és álláslehetőségeknél.

Rasszizmus a koronavírus árnyékában

Az adatok azt jelzik, hogy azok a fehérek, akik már szüleiktől is hallottak arról, miért fontos felemelni szavukat a rasszizmus ellen, a mostani felmérésben és nagyobb arányban álltak ki az etnikai egyenlőtlenségek elleni harc fontossága mellett. Jórészt ők voltak azok, akik szerint az etnikai kisebbségeknek nagyobb támogatásra és segítségre van szükségük a járvány leküzdésében. Ezzel szemben azok, akik csak ritkán vagy soha nem beszélgettek szüleikkel a rasszizmus elleni fellépés fontosságáról, hajlamosabbak azt az álláspontot megfogalmazni, hogy az etnikai kisebbségek tagjai maguk tehetnek arról, hogy körükben magasabb a koronavírus okozta halálozás.

Fotó: Shutterstock

#rasszizmus #black_lives_matter


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2019 Anyás-Apás