top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Meleg pár gyerekével nem barátkozhat a gyerekem!

Ezt a cikket igazából nem most akartam megírni, hanem a kicsit korábban, május 17-én a homofóbia elleni világnapra, de attól félek, hogy az elmúlt másfél éhtben sem igen veszített aktualitásából. A történet egy anyáról szól, aki megtiltotta kisfiának, hogy átjárjon a legjobb barátjához, ám ennek valódi okát nem árulta el neki. A legjobb barát egyik apukája azonban felvilágosította a gyereket, hogy az anyukájának azzal van problémája, hogy meleg párként nevelnek gyermeket.

A közösségi oldalon, ahol a kisfiú egyik apja megosztotta a történetet, mindenféle reakció született. Sokan véleményezték azt, hogy helyes-e, ha egy gyerek kerülő úton tudja meg a valódi okot, ám a kommentek fő mondanivalója leginkább az volt, hogy a homofóbia csíráját mi magunk ültetjük el a gyermekeinkbe, mégpedig nagyon korán.

 

Az (egyik) apa a Redditen mesélte el, hogy igenis elmondta a gyereknek, hogy az anyja homofóbiája a valódi ok, amiért többé már nem játszhatnak együtt barátként. A 8 év körüli kisfiú addig annyit tudott, hogy az édesanyjának nem tetszik a másik család „életstílusa”. Ebből a gyerek értelemszerűen egy kukkot sem értett, és hiányzott neki a legjobb barátja. Amikor ez szóba került valahogy köztük, akkor az apa elárulta neki a valódi okot és azt is hozzátette, hogy a gyerek anyja „tele van előítéletekkel”. A helyzet végül egy dühös vitává fajult a két család között.

Az apa név nélkül elmesélte, hogy meleg párként nemrég költöztek arra környékre, és a kisfiuk hamar talált egy kisfiút a suliban, akivel rövid idő alatt szoros barátság alakult ki.

„A probléma akkor kezdődött, amikor a férjem ment a két gyerekért az iskolába. Ugyancsak ő volt az, aki később ajtót nyitott a gyermekéért érkező anyának. A nő nagyon szívélyesnek tűnt, és nem látszott rajta semmi szokatlan, amikor hazavitte tőlünk a gyereket. Nem is gondoltunk semmi rosszra, mígnem a kisfiunk pár nap múlva lógó orral jött haza a suliból, és amikor rákérdeztünk, hogy mi történt, elmesélte, hogy az anyukája megtiltotta a barátjának, hogy együtt játsszanak. Természetesen rákérdeztünk a másik kisfiú anyukájánál, aki azt válaszolta, hogy nem szeretné, ha a kisfia elfogadhatónak tekintené azt, ahogyan mi élünk, és azt sem akarja, hogy mindenféle „homoszexuális ideológiával” összezavarjuk a gyerek fejét. Pár nappal később a kisfiunk barátja odajött hozzám és megkérdezte, hogy az anyukája miért tiltja a barátkozást. Én pedig őszintén elmondtam neki, hogy „az anyukádnak nem tetszik az, hogy mi ketten férfiként élünk szerelemben egymással”. A gyereknek arra a kérdésére, hogy miért nem tetszik ez az anyukájának, azt válaszoltam, hogy azért, mert tele van előítéletekkel.”

Az anya, miután megtudta, milyen párbeszéd folyt le a kisfia és a barátja apja között, számon kérte az apát, azzal vádolva, hogy a saját „ideológiáját” erőlteti rá egy kisfiúra és ezzel el akarja őt téríteni Istentől. Aztán kiposztolta a kettőjük közötti vitát a környék szüleit tömörítő Facebook-oldalra, ahol ádáz vita kezdődött, amibe más szülők is bekapcsolódtak.

„A szülői csoportban nyilvánosan rákérdeztem tőle, hogy szerinte mégis mit kellett volna tennem, hazudni a gyerekének? Azzal vágott vissza, hogy előítéletesnek bélyegeztem a gyereke előtt, ráadásul nem tiszteltem a vallásos hitét. Erre azt feleltem neki, hogy a saját előítéletességének a problémáját ne tolja rám és még inkább ne tolja át a gyerekemre. A vitánkra azt tett pontot, hogy a Facebook-csoport adminja leszedte a posztot, mivel más szülők is bekapcsolódtak mindkét oldalról, és a hangnem kezdett egészen elmérgesedni.”

A Reddit felhasználói nagyjából egyhangúlag egyetértettek abban, hogy az apa helyesen cselekedett. Valaki ezt írta:

„Ez az anya már nagyon korán elülteti a homofóbia csíráját a gyermekében, és te nem csináltál mást, csak rámutattál ennek helytelenségére.”

Egy másik kommentelő szerint:

„Te csak elmondtad neki az igazságot. Mindenesetre sajnálom ezt a gyereket, remélhetőleg esélyt kapott tőled arra, hogy egy nap ne legyen ő is homofób.”

Nem a nemen múlik

Számos kutatásban azt hozták ki, hogy az azonos nemű párok jobb szülők, mint a heteroszexuális párok, ha végül oda jutnak, hogy gyermeket nevelhetnek. Persze tegyük hozzá, hogy ennek ellentmondó kutatási adatok is léteznek. Én inkább abban hiszek, hogy vannak, akik alkalmasabbak a gyermeknevelésre, míg mások kevésbé alkalmasak – nemi identitástól függetlenül.

A Pediatrics című lap egy korábbi számában egy nagyon érdekes cikk jelent meg, mely a meleg férfiak általi gyermeknevelés helyzetét igyekezett feltérképezni egy vizsgálat alapján: milyen akadályokkal kénytelen szembe nézni két férfi, ha közösen szeretnének gyermeket nevelni, egyáltalán milyen módszerek vannak erre, milyen előítéletek, stigmák élnek a társadalomban?

A cikk mindenekelőtt leszögezi, hogy “a gyermekek testi és szellemi fejlődését sokkal inkább az őt nevelő felnőttekhez fűződő kapcsolata, illetve a szülők által nyújtott biztonságérzet határozza meg, mint a szülők neme vagy nem irányultsága”. Korábban a meleg férfiak csak heteroszexuális házastársi kapcsolatban válhattak apává; többen tisztában voltak másságukkal, de a házasságot látták maguk előtt az egyetlen járható útnak, hogy gyermekük legyen. Az is tipikus volt, hogy a meleg férfi egyedülálló vagy leszbikus nőt választott partneréül, majd a spermadonációval mesterségesen fogant gyermeket megosztott szülői felügyelettel nevelték. Manapság azonban az azonos nevű párok esetében is egyre gyakoribb az örökbefogadás vagy nevelőszülői státusz, melyek közvetítésére sok országban már külön ügynökségek szakosodtak.

A vázolt tendenciák nyomán a gyermeket vállaló meleg férfiak száma emelkedett, mely részben valós növekedés, részben a korábban titkolt kapcsolatos nyilvánosság előtti felvállalását tükrözi.

A meleg kapcsolatok jogi hátterét egyre több országban rendezik, ennél lassabban megy azonban a szemléletváltás. Ezért van az, hogy a meleg férfiak számos esetben válnak Kritika vagy gyanakvás tárgyává – írja a cikk −, különösen akkor, ha gyermeket szeretnének nevelni. Az örökbefogadás esetében is hátrányos helyzetből indulnak, de szülőként is elszigetelve érzik magukat.

A Pediatrics című lapban ismertetett vizsgálatban az USA 47 államában járták körül a kérdést.


Stigmák és előítéletek

Összesen 732 meleg apa válaszolt a kérdésekre, akik összességében 1316 gyermeket neveltek, közülük 916 volt kiskorú (átlagéletkoruk 13,4 év volt). A megkérdezett meleg apák több mint egyharmada örökbefogadással vagy nevelőszülőként jutott gyermekhez, 13 százalékuk gyermekét egy erre felkért nő (“béranya”) hordta ki, míg minden 10 közül 4 meleg apának heteroszexuális kapcsolatból jött világra a gyermeke.

Az apák majdnem kétharmada érzi megbélyegezettnek magát amiatt, hogy meleg férfiként vállalt gyermeket, és az apák több mint fele ismerte el, hogy az elmúlt egy éven belül legalább egyszer előfordult már vele, hogy az előítéletektől való félelem miatt tudatosan került el egy élethelyzetet. A meleg apák a legtöbb megbélyegzést a vallási közösségek felől érzik, de gyakori a rokonok, szomszédok vagy kollégák felől érkező negatív vélemény is. Érdemes megjegyezni, hogy a meleg apák bevallása szerint az iskolák és az egészségügyi dolgozók a leginkább elfogadóak a kérdésben.

Forrás: Pediatrics

Fotó: Adobe Stock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page