top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Megcsonkítani egy babát? Ez rendben van?

Máris előrebocsátom, hogy nem valami horrorsztorit szeretnék megosztani veletek, hanem egy tulajdonképpen hétköznapi dologról – a füllyukasztásról – lesz szó. De amennyire hátköznapi dolognak tűnik ez a szülők egy része számára, akkora indulatokat képes kelteni más szülőkben. És persze mindenki körömszakadtáig védi a maga igazát, az egyik szerint a baba meg sem érzi, és milyen cukimuki már azzal a parányi fülbevalóval, a másik szerint a baba durva megcsonkítása, ráadásul a tudta és beleegyezése nélkül. És egyik fél sem képes elfogadni, hogy mint olyan sok minden másban, ebben sincs abszolút igazság... és persze hogy minden (normális) szülő a legjobbat akarja a gyermekének.

Úgyhogy én ebben a cikkben nem keresem a – talán nem is létező – abszolút igazságokat, inkább felvillantok néhány szempontot, amire érdemes odafigyelni.

 

Az apropót Hillary Duff színésznő pár héttel ezelőtti Instagram-posztja szolgáltatta, melyben arról számolt be, hogy füllyukasztásra vitte 7 hónapos kislányát:

„Igen, ma kilyukasztattam a kislányom fülét. Alig várom az internet népének véleményét, melyekben gyermekbántalmazónak titulálnak... már megint.”

Ezzel arra a két évvel ezelőtti fotóra utalt, melyen első gyermeke 8 hónaposan fülbevalóval volt látható. A követői leginkább a baba kora miatt kritizálták azt állítva, hogy a beavatkozás ilyen fiatal korban veszélyeket rejt. De valóban igazuk van-e az „aggódóknak”, vagy csak szokásos anyaszégyenítős beszólongatásokról van szó. Mit mondanak a gyermekgyógyászok?


Egy amerikai gyermekgyógyász így fogalmaz a kérdésben:

„Az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság nem ad meg életkori határt, ami felett a füllyukasztás biztonságos, míg annál fiatalabb korban kockázatos lenne. Általános szabályként annyit mond ki, hogy legjobb akkor elvégeztetni a füllyukasztást, amikor a gyermek már maga is képes gondozni és tisztán tartani fülbevalóját. Ám ha a szülők elvégzik ezt a feladatot, akkor bármilyen életkorban elvégezhető. Kulturális különbségek is befolyásolják, hogy egy szülő mikor végezteti el a beavatkozást gyermekén. Vannak kultúrák például, ahol rögtön a megszületés után sort kerítenek rá, míg más kultúrákban csak később.”

Ám vannak szabályok, melyeket célszerű betartani a baba biztonsága érdekében:


Csak speciális fémből készült, orvosi célra engedélyezett fémből készült fülbevalót lövessünk be a gyermek fülébe, és nem mindegy az ékszer formája, fazonja sem!

Ebből a célból a legjobb az arany és a sterling ezüst. Nem jó választás ugyanakkor a nikkel, mert allergiás reakciót válthat ki.

Ami a fülbevaló formáját illeti, nem szerencsés a beakasztós fülbevaló, mert azt a baba meghúzhatja, ezzel sérülést okozva a fülcimpáján. A legjobb választás az átdugós fülbevaló, ezt a baba kevésbé tudja kipiszkálni a füléből. és talán kisebb kalamajkát okoz az, ha mégis kiszedi és véletlenül lenyeli.


Kérjük ki gyermekorvosunk tanácsát, hol végeztethető el a füllyukasztás megbízható, biztonságos körülmények között és mire kell figyelni!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a gyermekorvostól elvárhatjuk, hogy maga végezze el a beavatkozást, de jó tanácsokat bizton remélhetünk tőlük. A gyermekorvosok többsége egyébként addig javasolja várni a füllyukasztással, míg a tetanusz elleni kötelező védőoltás nyomán kellő védelem alakul ki e veszélyes fertőzéssel szemben.


Szükség esetén gondoskodjunk fájdalomcsillapításról!

Bár nem jellemző, hogy olyan mértékű fájdalom maradna vissza a beavatkozás után, ami komolyabb fájdalomcsillapítást tenne szükségessé, de érdemes erre is figyelni.


Figyeljünk a keloidra!

A keloid vagy „vadhús” a sebgyógyulás során kialakuló, a szokásosnál nagyobb mennyiségű hegszövet. Örökletes hajlam is szerepet játszik, hogy adott személynél a sebgyógyulás jár-e keloidképződéssel, és ha igen, mennyivel. A keloid nem fájdalmas vagy veszélyes, de szépészeti problémát okozhat. Mivel a sebek általában csak idősebb gyermekkortól (kb. 11 éves kortól) járhatnak keloidképződéssel, olyan családokban, ahol másnál már okoztak problémát a keloidok, célszerű a füllyukasztást egészen fiatal korban elvégeztetni.


Ismerjük fel a fertőzés jeleit!

Helyi (lokális) fertőzés jele lehet a bőr pirossága és fájdalmas duzzanata, emellett néha apró gennycsepp is kipréselhető a sebzés környékéről. Általános tünetként felléphet láz is, ilyenkor feltétlenül mutassuk nem a gyermeket orvosnak!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ez is érdekelhet:


0 hozzászólás
bottom of page