top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Maszturbálni és orrot túrni csak otthon illik!

Magadat simogatni teljesen helyén való, akár „ott” is, de az ilyen – ugyanúgy, mint az orrpiszkálás – nem illendő dolog nyilvános helyen, csak otthon, például a fürdőszobában vagy az ágyadban. Ilyenfajta tanácsok is szerepelnek, abban az iskolai szexuális felvilágosító programban, melyet néhány brit általános iskolában már bevezettek és még több százban terveznek bevezetni.


A 6 és 10 év közötti kisiskolások számára kötelezően bevezetendő tantárgy nagy felháborodást keltett.

 

Pár hete a már írtam egy ausztrál kezdeményezésről, melyben 6−8 éves gyerekeknek magyarázták el szexuális felvilágosító kiadványban a nemi érintkezés mibenlétét, olyan részletekre kis kitérve, miben különbözik az anális közösülés a hagyományostól. Akkor a gyerekeknek osztogatott kiadványok hatalmas felháborodást keltettek a szülők körében. Mint most nem kevésbé a briteknél az All About Me (Mindent magamról) elnevezésű kötelező szexuális felvilágosító tantárgy az általános iskolákban, mely pár iskolában már elindult, de az összes többiben is tervezik a bevezetését Warwickshire megyében.

A 6−10 éveseknek, tehát alsó tagozatosoknak tervezett tananyagban bizonyára sok hasznos – és nem utolsósorban a gyerekek életkorának is megfelelő – információ található, a szülőknél azonban számos téma kiverte a biztosítékot. Az egyik ilyen a maszturbálásra vonatkozó fejezet, melyből többek között azt tanulhatják meg a kicsik, hogy saját testük érintése nem helytelen, sőt nagyon is kellemes lehet. A sajtó birtokába került nyomtatott anyagban olyanok olvashatók például, hogy „sok ember kényezteti magát azzal, hogy saját testét megérinti, simogatja a haját, a bőrét vagy akár a nemi szerve környékét. Sokak szerint ez helytelen, de ez nem így van, ez megengedett, helyén való és nagyon kellemes élmény lehet. A tananyag ugyanakkor arra is figyelmezteti a gyerekeket, hogy akárcsak az orrpiszkálást, a maszturbálást sem illendő olyan helyen végezni, ahol mások is látják, ennek inkább a fürdőszobában, a zuhanyozóban vagy az ágyban van a helye.


Egyes szülők és politikusok helytelenítik

Azokban az iskolákban, ahol már útjára indult az All About Me, hatalmas felháborodást keltett a szülők körében, sőt egy brit konzervatív párti politikus is kiállt amellett, hogy ez korai, felesleges, és szembe megy azokkal a főbb irányvonalakkal, melyeket az állami iskolákban a szexuális felvilágosítás területén célul tűztek.

Naomi és Matthew Seymournak két fia is jár egy olyan iskolába, ahol ilyen oktatás már jelenleg is folyik. Ők határozottan ellenzik, hogy a fiaikat ilyen információknak tegyék ki az iskolában, mert szerintük még nem elég érettek arra, hogy ezekről a témákról ilyen formában halljanak. Azt tervezik, hogy azokon a heteken, amikor a program keretében ilyen órák lesznek az órarendben, nem engedik el a gyerekeiket az iskolába. „A feleségem sírva fakadt, amikor először elolvasta, mikről lesz majd szó az órákon. A gyerekek szexualizálása ebben a korban maximálisan helytelenítendő és elítélendő – mondja a 38 éves apa. – Bár „önérintésnek” nevezi a tanterv a dolgok és kínosan kerüli a maszturbálás kifejezést, de ha egy felnőtt elolvassa, azonnal pontosan tudja, miről van valójában szó.”

Gyermeknevelési szervezetek is nemtetszésüket fejezték ki. A program tartalmán túl különösen problémásnak tartják, hogy a szülőktől megtagadják a jogot arra, hogy döntsenek: elengedik a gyereküket ezekre az órákra vagy sem. A Keresztény Intézet szerint. „Warwickshire több figyelmet fordít erre az ellentmondásos szexuális felvilágosító programra, mint arra, hogy a szülők mit tartanak helyesnek a saját gyermekük számára.”

A warwickshire-i tanfelügyelet azonban úgy foglalt állást, hogy a tananyagot a gyerekek életkorához és értelmi fejlettségéhez igazítják, És bár megértik, hogy a tananyag egyes pontjai egyeke számára érzékenyek lehetnek, hisznek benne, hogy ezek megismerése fontos a gyermekek számára annak érdekében, hogy világos és egyértelmű információkat kapjanak erről a fontos, de gyakran elhanyagolt és agyonhallgatott témáról.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page