• Anyás-Apás

Már akár egy 13 hetes magzat is érezhet fájdalmat

Míg korábban úgy vélték, hogy a magzatnál csak körülbelül a terhesség 24. hete körül alakul ki a fájdalomérzés képessége, egy orvosi szaklapban most megjelent kutatás szerint a még meg sem született baba már ennél jóval korábban érezhet valami fájdalomhoz nagyon hasonló valamit, sőt a 18. héttől fájdalmat is.


Az új megállapítás jól felkavarta az állóvizet, mivel az abortuszpártiak egyik érve eddig éppen az volt, hogy a 24. hétig – számos országban éppen eddig a terhességi korig engedélyezik az abortuszt – a magzat úgysem érez fájdalmat.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A máris nagy vihart kavart és sok szakértő által aggályosnak tartott, mások által örömmel üdvözölt megállapítások nemrégiben jelentek meg a Journal of Medical Ethics című orvosetikai szaklapban. Ebben a szerzők azt írják, hogy a legújabb kutatások cáfolni látszanak azt a korábbi feltételezést, hogy az anyaméhben növekvő magzat idegrendszeri fejlettsége körülbelül a 24. héten éri el azt a szintet, hogy már képes fájdalmat érezni. Aminek azért van jelentősége, mert például az Egyesült Királyságban (ahonnan a közlemén származik) és számos más országban is éppen a 24. hét a legális abortusz felső határa, melytől csak nagyon speciális esetekben térnek el. Az abortuszellenesek érveivel szemben pedig éppen az volt eddig az abortuszpártiak egyik legfőbb ellenérve, hogy a meg sem született baba úgyis csak a 24. hét után válik képessé a fájdalom érzékelésére.


A mostani közlemény külön pikantériája, hogy két szerzője közül az egyik az a Stuart Derbyshire, aki maga is a pro-choice (a nők abortusszal kapcsolatos szabad döntését támogató) szemlélet híve, az USA legnagyobb abortuszpárti szervezetének, a Planned Parenthoodnak a szaktanácsadója, aki néhány évvel ezelőtt még szintén azt állította ugyanilyen meggyőződéssel, hogy a fájdalomérzés csak a 24. hét után alakul ki a magzatnál. A British Medical Journal című lapban 2006-ban megjelent közleményében még azt írta, hogy „az abortuszért folyamodó nők számára felesleges a magzati fájdalomcsillapításról beszélni, mivel a magzat a terhesség ezen szakaszában még nem érez fájdalmat”. Most azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a legújabb kutatások eléggé meggyőzően amellett szólnak, hogy ez a korábbi feltételezés téves. A mostani cikk szerint az agy és a központi idegrendszer már a 18. héten eléggé érett a fájdalomérzékelésre, sőt a magzat már akár a 13. héten képes érezni „valami fájdalomérzéshez” hasonlót.


Mindenki a maga meggyőződése szerint magyarázza a cikket

Az abortuszellenesek értelemszerűen azonnal zászlajukra tűzték a most megjelent kutatás eredményeit, és azt követelik, hogy az új eredmények nyomán az egészségügyi kormányzatok alapjaiban módosítsák abortuszpolitikájukat. Az egyik életvédő szervezet így fogalmaz: „A fájdalmatlan halál nem teszi megengedhetővé a magzat életének kioltását.”


A legnagyobb brit abortuszszolgáltató, a British Pregnancy Advisory Service (BPAS) képviselője, Claire Murphy ugyanakkor úgy nyilatkozott a kérdésben, hogy a témában rendelkezésre álló összes adat és bizonyíték átfogó értékelése alapján továbbra is csak az a következtetés vonható le, hogy a baba az anyaméhben a 24. hét előtt nem érez fájdalmat.


A két szerző, dr. Derbyshire és dr. Bockmann azonban kitart amellett, hogy bár az abortusz kérdésében szögesen ellentétes állásponton vannak egymással (Derbyshire abortuszpárti, Bockmann pedig abortuszellenes), most közzétett tudományos eredményeik értékéből mit sem von le az, hogy az abortusz morális vonatkozásaiban történetesen nem egyezik a véleményük.


Azt is hangsúlyozzák, hogy a kérdés tisztázásának elsősorban azért tulajdonítanak kiemelkedő jelentőséget, mert ha a magzat már a legális terhességmegszakítás időhatárain belül valóban képes a fájdalomérzésre, akkor az abortusz során a magzati fájdalomcsillapításra is kellő gondot kell fordítani.

Forrás: Journal of Medical Ethics

#abortusz #prolife #prochoice #abortuszparti #abortuszellenes


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2019 Anyás-Apás