Anyás-Apás · 2019.06.08 06:03 · 3 perc

Lehunyja kék szemét… énekelj neki!

Úgy tűnik, hogy az altatódalok kezdenek kimenni a divatból, hiszen a mai szülők körülbelül egyharmada énekel még a gyerekeimnek esténként. Pedig egy felmérés szerint az éneklés amilyen olcsó, olyan hatásos fájdalomcsillapító.

A YouGov felmérése szerint − melyben több mint 2000, ötévesnél fiatalabb gyereket nevelő szülőt kérdeztek meg − a szülők mindössze 38 százaléka, azaz kicsit több mint egyharmada énekel a gyerekeinek.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Ezen belül is inkább az idősebb szülők altatják énekkel a kicsiket, hiszen ebben a csoportban 70 százalék volt a 45 évesnél idősebb szülők aránya. Az is kiderült, hogy a nők között kétszer többen vannak olyanok, akik altatódallal búcsúznak este a gyerekeiktől, mint az apák.

Pedig az éneklés sok mindenre jó lehet. A világhírű gyermekkórház, a londoni Great Ormond Street Hospital egy korábbi felmérése azt mutatta, hogy az altatódaltól általánosságban jobban érzik magukat a gyerekek. Olyan, háromévesnél évesnél fiatalabb gyermekeket vizsgáltak, akik nagyon nagy műtétre, szívtranszplantációra vártak. A Psychology of Music című lapban nyilvánosságra hozott eredmények szerint az altatódalt hallgató apróságok szívműködése lassult, szorongásuk oldódott, fájdalmuk enyhült.

Korábbi vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a különböző énekek, ritmusok, mondókák kedvezően hatnak a gyerekek nyelvi fejlődésére és olvasás tanulására is.

Az elsősorban a gyermeküket gyászoló szülők segítésére létrehozott jótékonysági szervezet, a The Lullaby Trust szóvivője, Laura Jane-Foley szerint a gyerekeinknek való éneklés legalább olyan fontos, mint hogy esténként felolvasunk nekik.

De ismerünk-e még altatódalokat? Segítek, hoztam párat. Ismerősek?

Halász Judit (és persze József Attila):

Vitai Ildikó (és persze Zelk Zoltán):

Minden altatódalok altatódala, Brahms zenéje:

És a végére egy klasszikus (még ha ki is lóg a sorból):

#altatódal #ének #éneklés

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük