top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Két dolgot kell megtennie az anyósomnak, hogy babázhasson

Egy anya két feltételhez kötötte azt, hogy az anyósa hozzányúlhasson újszülött unokájához. A nagymamáról elöljáróban annyit kell tudni, hogy erős láncdohányos, így az anya feltételei mindenkinek módot nyújtanak arra, hogy megismerjük az úgynevezett „third hand” dohányzás veszélyeiről.


Az első gyerekes anyákról köztudott, hogy közöttük erősen túl reprezentáltak a gyermeküket túlféltő, a mindennapi élet problémáit túlaggódó anyukák.


 

Ezek közé tartozik az is, hogy nem engedik meg bárkinek, hogy hozzányúljon a babához. Egy anya egészen messzire ment annak biztosításában, hogy még meg sem született kisfiához csak extrém tiszta kezekkel nyúlhasson bárki is. Ezek közül kirívó követelménye, hogy a sajtóban közelebbről meg nem nevezett nevű és illetőségű anya egészen addig kategorikusan tiltja a férje szüleinek a babával való testi kontaktust, míg két követelménynek eleget nem tesznek.

A Slate.com internetes oldalnak címzett őszinte hangú levelét azzal kezdi, hogy az anyósa igen erős dohányos. Az oldal által közzétett levelében azt írja, hogy nem is igazán amiatt aggódik, ha gyerekek jelenlétében egy felnőtt rágyújt, ehelyett inkább az úgynevezett „third hand” dohányzás veszélyei akasztják. A „third hand” („passzívabbnál is passzívabb”) dohányzás azt jelenti, hogy a cigarettázás közben keletkező, majd a bútorok kárpitjában, a ruházatban, a szőnyegekben és a függönyökben megbúvó apró részecskék, égéstermékek szervezetbe jutása veszélyes lehet a csecsemőkre és a gyermekekre. Ezt írja: „Miután utánaolvastam a third hand dohányzás veszélyeinek, rendkívül aggaszt, hogy az anyósom majd a cigaretta elnyomása után veszi kezébe a gyermekemet. A férjemmel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy megköveteljük a nagymamától, hogy cigarettázás után zuhanyozzon le és öltözzön át, mielőtt felveszi a babát.” Azt is hozzátette, hogy természetesen nem akarja kiutálni a rokonokat az otthonukból a, de ragaszkodik ahhoz, hogy ő jelölje ki a határokat és ebben kérte az újságíró tanácsát.

Az újságíró első reakciója az ellenérzést volt, mert milyen már, hogy a nagymama zuhanyozzon és öltözzön át, mielőtt unokázhatna egy kicsit. De miután ő maga is végzett némi kis kutatást a third hand dohányzás témájában, kénytelen volt felülbírálni álláspontját, hiszen belátta, hogy a jelenség valódi veszélyt jelent a gyerekekre nézve, és elismerését fejezte ki az anyának, hogy a problémát ennyire komolyan veszi. Ezt írta neki: „Abszolút jogában áll az anyósát arra kérni, hogy az önök otthonában tegyen eleget az önök által megkövetelt szabályoknak, ugyanakkor elnézőbbnek kell lennie, amikor önök látogatják meg az anyós családját az ő otthonukban. Szerencsés esetben ez a kérés arra ösztönözheti az anyósát, hogy átgondolja dohányzási szokásait és megpróbálkozzon a leszokással annak érdekében, hogy ne kívánjon ilyen körülményes előkészületeket, ha babázni szeretne az unokájával.”


A third hand (passzívnál is passzívabb) dohányzásról

Passzív dohányzásnak köztudottan azt nevezzük, amikor nem közvetlenül a cigaretta vagy a szivar elszívása révén árt a dohányzás, hanem a dohányos által kifújt füstöt szívják be a környezetében élők, köztük sajnos a gyerekek is. A passzív dohányzás neve az angolszász szakirodalomban second hand dohányzás, melynek mintájára már évekkel ezelőtt új kifejezés született: a third hand dohányzás. Most erről lesz szó.

A third hand dohányzás azt jelenti, hogy a füstölés közben a levegőbe került egészen apró mérgező részecskék rákerülnek a bútorok kárpitjára, a szőnyegekbe, függönyökben, a ruházatba és a bőrre. És ezek az apró kis méregmorzsák is igen veszélyesek, különösen a gyerekek szempontjából. És senkinek le legyenek illúziói, a third hand dohányzás ártalmai ellen nem védelem, ha gyerek jelenlétében nem gyújt rá a felnőtt, mert például a ruháján, a bőrében vagy a hajában viszi mindenhová magával ezeket a mikrorészecskéket.

Az égő cigarettából körülbelül 4000 vegyi anyag szabadul fel, többségük ártalmas, és 50 olyan vegyület is van közöttük, melyeket a rákkeltő (karcinogén) anyagok között tartanak számon. A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a dohányos felnőtt környezetében élő csecsemők között nagyobb arányban fordul elő hirtelen csecsemőhalál szindróma („bölcsőhalál”). A passzív dohányos gyerekek között nagyobb arányban alakulnak ki fülfertőzések, gyakoribb a köhögés, a megfázás, a hörghurut és a tüdőgyulladás, emellett a fogszuvasodás gyakoribb előfordulásáról is beszámoltak már. Ezen kívül ezek a gyerekek gyakrabban panaszolnak nehézlégzést, zihálást, fejfájást, torokfájást, szemirritációt, és a légúti fertőzésekből is lassabban épülnek fel, mint azok a gyerekek, akik nem kénytelenek valamelyik családtag cigarettafüstjét rendszeresen belélegezni.

A legnagyobb veszélyben talán az asztmás gyerekek vannak, akiknél gyakoribb az asztmás roham, emiatt gyakrabban kerülnek sürgősségi osztályra, illetve kórházba.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page