Kárpótlás az elveszett gyerekkorért – avagy a Magdolna-mosodák sötét titka
Egy írországi bíróságon a napokban ért véget egy per, melynek lezárásaként egy 80 éves asszony jelentős kártérítést kapott, melynek pontos összegét azonban nem hozták nyilvánosságra. A nyolc éve húzódó per ezzel az írországi katolikus apácarend által működtetett hírhedt Magdolna-mosodák egyik áldozatának szolgáltatott némi anyagi kárpótlást.
Az ír kormány 2013-ban bocsánatot kért az áldozatoktól és elrendelte anyagi kárpótlásukat is. Az idős asszony ennek keretében folyamodott kártérítésért, ám a döntést eddig adminisztratív nehézségek, hamis bizonyítékok nehezítették.
A most 80 éves Mary Cavner 1939-ben született az írországi Corkban, ahol apja korai halála után először a bíróság által kinevezett gyám gondoskodott róla. 11 évesen az írországi katolikus apácarend, a Jó Pásztor Szeretetéről Elnevezett Miasszonyunk Nővérei egyik otthonában élt.
És mielőtt tovább mennék, emlékeztessük magunkat arra, hogy amiről most szó lesz, nem valamikor a sötét középkorban vagy Twist Oliver lelencházaiban történt, hanem az 1940-1950-es években vagyunk, amikor sok otthonban már televízió ontja a híreket, és az USA tíz évvel később meghirdeti a Holdra szállásai programot.
De térjünk vissza Írországba a 11 éve Maryhez. Gyakorlatilag attól a pillanattól keményen dolgoztatták az apácák, hogy belépett a kapun. Ezek az otthonok amolyan dologházak voltak, ahogy „megesett” nők találhattak menedéket a babájukkal együtt. Ezek az intézmények azonban akkorra már sokkal inkább voltak börtönök, kegyetlen bánásmóddal, kényszerítéssel, nemegyszer magánzárkával és korbácsolással – és persze véget nem érő munkával. Ennek egyik színtere volt az apácák által működtetett mosodák hálózata, ezek voltak a Mária Magdolnáról elnevezett hírhedt Magdolna mosodák. Egy ilyen mosodában dolgozott látástól-vakulásig Mary is kislányként, emellett vigyáznia kellett a megesett nők babáira, takarítani, felszolgálni a nővéreknek a vacsorát, mikor mi adódott, mire a hajnal 6 órás munkakezdés után este 10-kor végre ágyba eshetett. Majdnem 18 éves volt, mire kiszabadult innen.
„18 éves korunkig tartottak ott bennünket. De utána is tilos volt beszélni a rokonoknak vagy bárki másnak arról, hogy mi történt ott velünk. Azt mondták az apácák, az emberek úgysem hisznek majd nekünk. Évekig nem beszéltem róla a férjemnek és a gyerekeinknek sem, és amikor végre összeszedtem a bátorságomat, sokan azzal vádoltak meg, hogy hazudok. Ez különösen rosszul esett, mert a mosodában töltött évek miatt egyébként sem tudok jól kommunikálni az emberekkel. Ez a per soha nem a pénzről szólt, hiszen az ez elrabolt gyermek koromat úgysem adhatja vissza senki és semmi. Ez a per arról szól, hogy legyen végre felelősségre vonás, bűnhődjenek meg azok, akik az egész gyermekkoromat végigdolgoztatták velem” − mondja az idős asszonyt.
Fény derül a Magdolna-mosodák sötét titkára
Az apácarend által működtetett mosodák borzalmai először akkor kerültek napvilágra, amikor az rend 1992-ben úgy döntött, hogy adósságtörlesztés céljából néhány ingatlanját eladja. Ekkor kértek engedély a donnybrooki mosodájukhoz tartozó temető felszámolására, mely 1837 és 1992 között működött. A hatóságok is döbbenten szembesültek azzal, hogy a temető nem különálló sírokat, hanem egy körülbelül 150 nő maradványait rejtő jelöletlen tömegsírt rejt. Ráadásul a 150 elhunythoz mindössze úgy 75 halotti anyakönyvi kivonat tartozott, a többiekről senki nem tudja, kik voltak, mikor haltak meg, mit reméltek az élettől. Ezzel kiszabadult a szellem a palackból, egyre több részlet derült ki, és a Magdolna-mosodák egyre több áldozata törte meg a hallgatást és mesélt az ott átélt borzalmakról. A katolikus előbb hallgatott, majd tagadott, aztán megint hallgatott. Végül az ENSZ is felszólította a Vatikánt, hogy vizsgálja az apácarend és a Magdolna-mosodák ügyét.
Időközben kiderült, hogy nemcsak nők, kis- és nagylányok, hanem kicsi babák is áldozatul estek a rettenetes körülményeknek. Néhány évvel ezelőtt az apácarend egyik anya-babaotthonának felszámolásakor csaknem 800 csecsemő maradványait találták meg a szennyvízülepítőben.
Bár az egyház továbbra sem ismerte el felelősségét, az ír kormány 2013-ban hivatalosan is bocsánatot kért az áldozatoktól és elrendelte anyagi kárpótlásukat. Ennek a folyamatnak az egyik pere zárul le most.
A papírok szerint az anyám szorgalmasan járt iskolába, a valóság azonban nagyon más
Mary Cavnernek nem volt könnyű dolga, ezért is húzódott a per nyolc éven át. A per során az egyház bemutatott például egy dokumentumot, mely szerint az asszony gyermekkorában rendszeres oktatásban részesült, és minden nap eljárt iskolába. A valóságban attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a rend kapuján, szinte meg sem állt a munkával majdnem hat éven keresztül, és az iskolának még a tájára sem mehetett. „Miután kiderült, hogy a bemutatott bizonyítékok hamisak, anyám megkapta a kártérítést, de hány nőnek mondhatták ugyanezt, akik feladták a harcot, mert nem volt senki, aki kiállt volna értük?” – teszi fel a jogos kérdést Mary Cavner lánya.
Az önkéntes dologházaktól a Magdolna-mosodákig
Az úgynevezett Magdolna-mosodák története egyébként 1765-re nyúlik vissza, ekkor alapította először a katolikus és protestáns egyház együtt azokat az intézményeket, melyeknek – a prostitúció írországi terjedését látva – az volt a feladatuk, hogy jó útra térítsék ezeket az eltévelyedett lelkeket csakúgy, mint a megesett anyákat. A legelső időkben az intézménybe vonulás önkéntes volt, a nők saját akaratukból választották azt, hogy egy-két évet eltöltenek ilyen intézményben, ahol szakmát tanultak, majd visszatértek a társadalomba. Később azonban már nagyon vegyes társaság gyűlt össze ezekben az otthonokban, a prostituáltak mellett bűnözők, otthonról elzavart kamaszlányok, mentális betegek. Később az önkéntesség is eltűnt a dologból, és ezek az „otthonok” sokkal inkább hasonlítottak börtönre vagy munkatáborra, mint valami pozitív vallási közösségre.
A Magdolna-mosodák története − legalábbis ami az infrastrukturális felépítését illeti – 1996-ban ért véget, ekkor került sor ugyanis az utolsó intézmény az úgynevezett Gloucester Street mosoda bezárására. Az otthonnak akkor 40 lakója volt, többségében idős, beteg asszonyok. Kilencüknek senki ismert hozzátartozója nem volt, ők továbbra is az apácákkal maradtak.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!