Kinek a döntése az abortusz? A nőé, a férfié vagy mindkettőjüké?
Az abortusz mindig is vitatéma volt, ami több ponton is megosztotta és megosztja a közvélemény. Az első és legfontosabb ütközési pont természetesen az, hogy honnan ember a magzat, illetve hogy az abortusz gyilkosság vagy a nő saját teste feletti rendelkezési joga. Aztán a másik, hogy ki dönthet az abortuszról. A nő, hiszen mégiscsak saját testéről, egészségéről van szó? Vagy van beleszólása a férfinak is, hiszen mégiscsak van valamicske köze ahhoz a gyerekhez.
Az alábbi történetben éppen az utóbbi dilemma eldöntése képezi a vita tárgyát egy házasságban.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Egy 35 éves nő a Mumsnet oldalon kért tanácsot a többiektől azzal kapcsolatban, mit tegyen, ha a férje, akivel öt éve vannak együtt, de csak két éve férjként és feleségként, azt szeretné, ha megszakíttatná terhességét. Sőt nemcsak szeretné, hanem egyenesen utasította is, hogy menjen abortuszra. A nő viszont mindenképpen szeretném megtartani a babát. A férj arra hivatkozik, hogy szerinte ő még nem kész az apaságra, és egyébként is negatívan befolyásolná a házasságukat már a terhesség is. A nő azt is hozzátette a Mumsnet oldalon, hogy a férje szerint ő sem elég mentálisan az anyaszerephez, hiszen tavaly depressziót és szorongást diagnosztizáltak nála.
A poszthoz több mint 500 komment érkezett, melyek többsége a férjet manipulatívnak és kontrollmániásnak bélyegezte. A legtöbben azt tanácsolták a nőnek, hogy a babát tartsa meg és a férjét hagyja el.
A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen a nő szereti a férjét:
„Annyira szeretem őt! Nem akarom elvetetni a gyerekemet, de a férjemet sem akarom elveszíteni. Ő viszont arra hivatkozik, hogy a terhesség mindörökre károsítja majd kapcsoltunkat, és soha nem fogja elfelejteni nekem, ha az ő akarata ellenében hozok meg egy döntést. Szerinte nem fair, hogy egyedül döntök ebben a fontos kérdésben. Felzaklat azzal, hogy a mentális problémáimra hivatkozik, mert ilyenkor mindig azt érzem, hogy biztosan rossz anya leszek. Azzal a gondolattal sem tudok nagyon megbarátkozni, hogy kilenc hónapig éljünk szoros közelségben egymással, miközben ekkora feszültség van köztünk a várandósság kérdésében. Ráadásul nagy ismeretségi körünk van, és borzasztó belegondolni, hogy ha elmondjuk nekik a nagy hírt, akkor velünk együtt fognak örülni, miközben én tisztában vagyok azzal, hogy a férjem belülről emészti magát amiatt, hogy olyasmi történik, amit ő nem akart.”
A nő most tanácstalan, mert bár a férje azt mondja, hogy pár év múlva talán már késznek érzi majd magát, hogy apa legyen, de ki veheti ezt biztosra? Azt is elárulta, hogy korábbi partnere tíz évvel ezelőtt ugyancsak ragaszkodott hozzá, hogy megszakíttassa korábbi terhességi, ami miatt azóta is bűntudata van.
„Hihetetlen számomra, hogy az élet így ismétli önmagát”
– írta.
Pro és kontra
Az első hozzászólások között több olyan is volt, mely arra figyelmeztetett, hogy a most abortuszra megy, később talán soha többé nem lehet gyereke – még ha a férje pár év múlva meg is gondolja magát.
„Ha akarod ezt a gyereket, akkor ne menj abortuszra. Gondold át az érzéseidet és a szándékaidat, és döntsd el, mit szeretnél. Ha továbbra is kitartasz terhesség mellett, akkor az a „legrosszabb”, hogy elhagy a férjed. Vállalnád egyedül is ezt a gyereket? Ha igen, akkor hajrá. Teljesen rossz döntés, ha attól teszed függővé, hogy a férjed akarja-e majd egyszer a gyereket és ha igen, mikor. Végül is ő akár 50 éves korig is halogathatja a döntést. Neked nincs rá ennyi időd.”
Más valaki ezt írta:
„Szomorú helyzet ez. Szerintem a férjed soha nem fogja akarni az apaságot. tegyük fel, hogy öt év múlva igent mond a gyerekre abban a tudatban, hogy 40 éves korodban már úgyis jóval kisebb az esélyed a teherbe esésre. Én megtartanám ezt a gyereket, nem törődve azzal, mit akar a másik.”
Megint más a saját tapasztalatait osztotta meg azzal kapcsolatban, mennyire nehéz életben tartani egy házasságot akkor, ha a férj szabja meg, hogy a nőnek mit kell és mit szabad csinálnia a saját testével.
A negyedik hozzászóló a férfi felelősségét feszegette egy ilyen helyzet létrejöttében:
„A férjednek tudnia kellett, hogy a gyerekhez mindig ketten kellenek. Ha nem akar gyereket, miért nem húzott óvszert? Egyébként teljesen átérzem a helyzetedet, a harmadik gyerekünk úgy született meg, hogy a férjem pedzegette az abortuszt, amikor elmondtam neki, hogy várandós vagyok. De nem erőltette és nem kényszerített semmire. De amikor az ultrahangon meglátta, hogy lánya lesz, akkor nagyon izgatottá vált, és ma már imádják egymást.”
Végül valaki egy hasonló eset kimenetelét mesélte el a baráti köréből:
„Az egyik barátnőm férje is erőltette az abortuszt. Ami egészen pontosan azt jelentette, hogy megfenyegette, hogy elhagyja őt és a két gyereküket, ha nem veteti el a harmadikat. Ő is arra hivatkozott, hogy a barátnőm mentálisan nem elég erős három gyerekhez. Aztán autóval odavitte az abortuszra, kirakta és magára hagyta. Később kiderült, hogy egy másik nővel csalja a barátnőmet, tehát így is, úgy is elhagyta volna. Végül a másik nőnek született tőle gyereke. A barátnőm viszont teljesen összetört a történtek miatt. Nem hiszem, hogy a te házasságod is túléli ezt, akárhogyan is döntesz.”
Nos, itt van többféle vélemény. A kérdés továbbra is: kinek a döntése az abortusz, a nőé, a férfié vagy mindkettőjüké?
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!