Anyás-Apás · 2018.09.17 13:53 · 5 perc

Katalin hercegné is bakizott a cipővásárlásnál

Úgy tűnik, a brit uralkodói család tagjai sem mentesek az emberi gyarlóságoktól. Történt, hogy az iskolakezdés előtt Katalin hercegné cipővásárlásra indult a gyerekekkel, azonban elkövette azt a hibát, amit rajta kívül nagyon sokan a pórnépből is. Pedig ennek a hibának akár nagyon súlyos következményei is lehetnek, amit az is jelez, hogy egy négyéves alattvalójuk nem úszta meg ilyen könnyen a közelmúltban.

Katalin valamit otthon felejtett elindulás előtt. Te legyél okosabb, mint Katalin!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az iskolakezdés minden családban arról szól, hogy a szülők rohamtempóban igyekeznek beszerezni a sulihoz mindent, amit a gyerek az évzáró óta kinőtt, elveszített vagy elhasznált. Nincs ez másként Katalin és Vilmos családjában is, és mivel a gyerekek bizony kinőtték az óvodai, illetve iskolai egyenruhához viselt cipőt, Katalin maga indult a John Lewis egyik üzletébe cipőt venni a 3 éves Charlotte-nak és bátyjának, George-nak. A bulvársajtóra jellemzően, akinek emberei mindenbe beleütik az orrukat, különösen ha a brit királyi családról van szó, természetesen a cipővásárlás minden apró nüanszáról értesülhettünk. Kiderült például az is, hogy Katalin is emberből van, ezért megfeledkezett arról, hogy zoknit vigyen a cipők felpróbálásához, a két gyerek csak mezítlábas szandált viselt az üzletbe menet. Katalin azonban szerencsére felelősségteljes anya, így a hírek szerint az áruházban kerített egy-egy pár zoknit a gyerekekre, így azok most már teljesen biztonságos és higiénikus módon állhatnak neki a cipőválogatásnak.

Nem mindenki olyan szerencsés, mint a királyi csemeték

Nem járt azonban mindenki ilyen jól, mint a hercegi pár két nagyobb gyereke. Érdekes egybeesés, hogy a zoknis bakiról szóló bulvárhírrel mindössze néhány napos különbséggel jelent meg a brit sajtóban annak a négyéves kislánynak az esete, akinek a lábán csúnya fertőzés alakult ki, mely aztán általános vérmérgezésbe (szepszisbe) ment át – ezzel életveszélybe sodorva a gyereket. Az anya feltételezése szerint a baj forrása egy cipővásárlás volt, ahol a kislány nem zoknira, hanem csak úgy mezítlábasan próbálgatta fel a cipőket.

Az anya most a Facebookon figyelmezteti a többi szülőt, hogy legyenek gondosabbak, mint ő, mert bár az orvosok szerint a kislány szerencsére teljesen fel fog épülni, az anya hibásnak érzi magát a történtek miatt: „Minden szülőt arra kérek, hogy adjon zoknit a gyerekére, amikor cipőt próbálnak az üzletben. Szörnyű bűntudatom van, hogy én ezt elmulasztottam, emiatt alakulhatott ki a kislányomnál olyan súlyos fertőzés, mely az egész szervezetére ráterjedt. Soha nem tudhatod, kin volt előzőleg az a cipő, amit éppen felpróbálni készültök.”

Új cipőt csak zoknira!

Szerintem már mindenki számtalanszor volt szemtanúja, hogy sokan mindenféle skrupulus nélkül mezítlábasan próbálgatják fel a cipőket. Teszik ezt abból a tévhitből, hogy ebből legfeljebb az utánuk köbvetkező vásárlónak lesz baja, nekik nem, az meg nem nagyon érdekli őket. Pedig a mezítlábas próbálgatás mindenki számára veszélyeket rejt. A legbanálisabb, hogy valamilyen bőr- vagy körömbetegséget okozó gomba kerül át így egyik emberről a másikra. Ne legyen illúziónk, a lábgombásodás népbetegség! Elég, ha csak a gombaellenes készítmények reklámdömpingjére gondolunk, valamiért csak megéri a gyártóknak fő műsoridőben, aranyárban nyomatni a reklámokat.

Ritkábban bakteriális fertőzés is létrejöhet így, különösen olyanoknál, akiknél a láb keringése nem tökéletes, például cukorbetegség következtében, vagy már eleve is sérülés van a lábon – ez pedig éppen gyerekeknél fordulhat elő gyakran. Akik esnek-kelnek, így könnyen előfordul valami banális sérülés, amivel kicsinysége miatt nem is nagyon törődünk, mondván, ahogy jött, úgy megy. Ám baktériumok behatolásához pont tökéletes.

Te légy okosabb, mint Katalin, a cipőboltba soha ne menj mezítláb!

#katalin_hercegné #cipővásárlás

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük