Hogyan ábrándultam ki az oltásellenességből és a homeopátiából?
Az alábbi írást azért gondoltam megosztani itt, mert jól példázza, hogyan vezetnek oltásellenességhez hamis vagy félinformációkra alapozott döntések, hibás következtetések levonása, egymással időben véletlenül egybeeső események téves összekapcsolása, hamis ok-okozati összefüggések vélelmezése. És szépen igazolja azt is, hogy a homeopátia, a kineziológia és más áltudományos hókuszpókuszok mivel tudják magukhoz csábítani a betegeket.
Egy fiatal nő írása arról, hogyan lett megrögzött oltásellenes és homeopátia-hívő anya gyermekeként felnőve meggyőződéses oltáspárti, az áltudományos gyógyászat tudatos elutasítója.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A múltkor egy ismerősömmel arról beszélgettünk, mi az alapja a homeopátia és társai népszerűségének. Elmondtam neki az álláspontomat, miszerint az állandó idő- − és most már szakember- −hiánnyal küzdő egészségügyből kiábrándult, csalódott betegek számára hatalmas vonzerő lehet, hogy egy homeopatának tengernyi ideje van mindenre (persze nem ingyen), van türelme végighallgatni a hozzá fordulók ezer baját, van idő megértően bólogatni mindenre, és a betegeknek már az is fél gyógyulás, hogy valaki végre érdeklődéssel – vagy legalábbis látszólagos érdeklődéssel – meghallgatja őket, kiönthetik neki a szívüket. Hogy valóban jó helyen keresgélek, ezt is látszik bizonyítani az alábbi írás.
Szerzője Lana Burgess, egy 31 éves szabadúszó író, aki leginkább életmód témában alkot. Írása a Medical News Today nevű tudományos hírportálon jelent meg a közelmúltban. Azt mondja el benne, hogyan fordított hátat anyja oltásellenességének, és már felnőttként miért döntött úgy, hogy elutasítja a homeopátiát és beadatja magának a gyermekkorában elmulasztott védőoltásokat.
Az oltási napokon mindig otthon maradhattam
„Írásom mottója: a mai információdömpingben nagyon könnyen előfordulhat, hogy rossz elképzelés mellé tesszük le a voksunkat.
Délután három óra volt, éppen az iskolából autóztunk hazafelé az anyámmal, amikor azt mondta, hogy másnap nem kell iskolába mennem, otthon maradhatok. Gyermekként imádtam iskolába járni, elképzelhető hát, milyen letörten fogadtam a hírt. Anyám elmagyarázta, hogy az osztálytársaim holnap kapják meg a kanyaró elleni védőoltást. A mi családunk pedig nem hitt a vakcinákban. Az anyám ezt azzal magyarázta, hogy a vakcina „élő” anyag, így hát az oltott gyerekek könnyen megfertőzhetnek, ha köztük vagyok.
Persze nem minden oltási napon bliccelhettem el anyai engedéllyel a sulit, mert volt, amikor én sem hiányoztam, csak éppen félreálltam, amikor a többiek az oltásért álltak sorba. Ha kérdezték, hogy mi miért nem kérjük, mindig elmagyaráztam, hogy az anyám szerint ez nekünk rossz, mert legyengítheti az immunrendszerünket.
És hogy miért tiltakozott az anyám mindenfajta vakcina ellen? Amikor 3 éves voltam – ez az 1980-as végére esett −, én is megkaptam a DTP vakcinát, amit akkoriban az Egyesült Királyságban alkalmaztak a diftéria, tetanusz és szamárköhögés elleni védőoltás céljára. Nem sokkal később az anyám észrevette, hogy ingerlékennyé váltam, normális alvási ritmusom felborult, és mindezért a védőoltást tette meg bűnbaknak. Ezt a következtetést részben az 1970-80-as évek Angliájának oltásellenes szakirodalmából vezette le, hiszen 1974-ben megjelent egy beszámoló, mely – azóta már kiderült, hogy tévesen – 36 gyermeknél a DTP vakcinát jelölte meg idegrendszeri zavarok okaként.
Választ keresett és hibás megoldást talált
Az alternatív megoldások keresése kapcsán talált rá anyám a homeopátiára, melynek képviselői megerősítették abban, hogy hangulatom és alvásom megváltozását biztosan az oltás okozta. Homeopátiás készítményeket javasoltak a vakcina általuk feltételezett negatív hatásainak ellensúlyozására. Azzal is kecsegtették anyámat, hogy a homeopátia olyan szerekkel is rendelkezik, melyekkel helyettesíthetők a védőoltások.
Ez volt az a pont, amikor az anyám eldöntötte, hogy végérvényesen szakít az összes gyermekkori védőoltással. Ezt a döntését látszott igazolni a The Lancet című lapban 1998-ban megjelent, azóta hírhedtté vált, majd vissza is vont közlemény, melyben egy angol orvos, dr. Andrew Wakefield hamis összefüggést tételezett fel a MMR vakcina és az autizmus között. (Ezt a feltevést azóta vizsgálatok tucatjai cáfolták meggyőzően – a szerk.).
Nekem gyerekként tulajdonképpen tetszett a homeopátia. Rendszeresen eljártunk egy homeopata rendelőjébe, és én élveztem ezeket a látogatásokat. Amikor a körzeti doktorhoz mentünk, minden olyan ripsz-ropsz haladt, legfeljebb 10 perc volt az egész, de legtöbbször annyi sem. Nem sokat beszéltünk az orvossal, csak arra emlékszem, hogy bólintott és már írta is gyorsan a receptet, meg sem magyarázva, mit miért ad. A homeopátiás rendelőben merőben másként mentek a dolgok. Általában egy órát szántak ránk, mindig megkérdezték, hogyan érzem magam. Emlékszem, hogy hosszasan beszélgettünk a hangulatomról, a testi állapotomról, az alvásomról, és hogy éppen mi újság a suliban. Amikor a megbeszélnivalók végére értünk, a homeopátiás orvos szünetet tartott és átgondolta a dolgokat. Közben több vaskos kötetbe is belelapozott, aztán felírt valamilyen homeopátiás készítményt és mindig alaposan elmagyarázta a kezelés lényegét és célját. Már az is megnyugtatott, amikor elmondta, hogyan fog az adott szer segíteni nekem. Egyszerűen jól éreztem ott magam.
Amikor a tudomány megkérdőjelezi az áltudományt
Soha nem kérdőjeleztem meg anyám oltásellenes döntését gyerekként, egészen addig, míg húszas éveimbe léptem. Jogi egyetemre mentem, ahol belevetettem magam a tudományba – legyen az jogi filozófia vagy érvelés. Filozófiai tanulmányaimban előrehaladva egyre inkább felsejlett bennem, hogy valami nagyon nincs rendben a homeopátiával. Minél többet olvastam utána, annál kevésbé hittem abban, hogy a homeopátiának bármifajta tudományos alapja lenne. Abban nem kételkedtem, hogy van némi terápiás haszna, de csak olyan formában, ahogyan a pszichológussal lefolytatott terápiás ülés javít a beteg állapotán.
Miután eldöntöttem, hogy semmi okom hinni abban, hogy a homeopátiának olyanfajta gyógyhatása lenne, mint a tudományos orvoslásnak, kezdtem elgondolkodni: miért is nem kaptam meg egyetlen oltást sem gyerekként? Volt ennek valami tudományos alapja? Felnőttként is el kell fogadnom anyám döntését? Elkezdtem utánaolvasni a vakcináknak is, és azon kaptam magam, hogy egyetértek a tudományos forrásokkal. Elhatároztam, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, ő mindenképpen megkapja majd a védőoltásokat. Sőt azt is eldöntöttem, hogy keresek valakit, akivel meg tudom beszélni, melyik védőoltásokat kaphatom meg felnőttként a gyermekkorban elmulasztottak közül. Így jutottam el a háziorvosom rendelőjébe, ahol a nővér elmagyarázta, hogy a gyermekkori oltások közül alig van olyan, amit felnőttkorban is lenne értelme beadni. Átbeszéltük, hogy mégis melyek azok, amiket érdemes beadatni, és ezeket be is adattam magamnak. A szúrás helye és a karom aznap fájdogált egy kicsit, de ez volt minden kellemetlenség, amit tapasztaltam, egyébként tökéletesen jól éreztem magamat.
Gyerekként nem kérdeztem, felnőttként kételkedem
Felnőttként azt gondolom, hogy anyám rossz döntést hozott, amikor nem engedte, hogy megkapjam a védőoltásokat. Ám nem ítélem el őt ezért, mert tudom, hogy félreinformálták, ezért hibás információk alapján foglalt állást a vakcinákkal szemben.
Most már tudom, hogy a védőoltások nemhogy gyengítenék az immunrendszert, hanem éppen ellenkezőleg: felkészítik a harcra a valódi kórokozó esetleges bejutása esetére. És persze, hogy ingerlékeny, ideges lesz egy csecsemő, ha egy tűt szúrnak a testébe, és az „idegen” anyag bejutása pár napra az alvását is megzavarhatja.
Ez azt jelentené, hogy a védőoltás felesleges, sőt ártalmas? Semmi esetre sem. De az is természetes, hogy a szülők mindig a legjobbat akarják a gyereküknek, és szeretnék őt minden rossztól megóvni. Ezért fontos, hogy pontos, hiteles, jól érthető információk álljanak a rendelkezésükre a megalapozott döntés meghozatalához.
A szüleink tiszta jó szándékból megosztják velünk saját tapasztalataikat, de felnőttként már saját felelősségünk, hogy megvizsgáljuk ezeknek a véleményeknek a hátterét és észszerűségét, és ennek birtokában döntsünk, hogy követjük szüleink példáját vagy merőben más megoldásokat választunk.
Én döntöttem: a védőoltásokat igen, a homeopátiát nem. Éppen fordítva, mint ahogyan anyám gondolta.”
Forrás: Medical News Today
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!