Hegyibeszéd helyett: hogyan beszéljünk a drogokról a gyerekkel?
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek állandó rémképe volt: jaj, csak ne legyenek drogosak a gyerekeim! Mert az egy tehetetlen helyzet a szülő számára. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, nem kell és nem szabad tétlenkedni. Aminek az első lépése, hogy beszélünk a problémáról a gyerekkel, őszintén feltárva előtte a drogozás árnyoldalait és veszélyeit.
De hogyan történjenek ezek a beszélgetések? Néhány egyszerű tipp következik.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A témáról szólva, először is felmerül, miért kell erről egyáltalán beszélni a gyerekkel? Hiszen ott a net, ott vannak az iskolatársak és barátok, onnan is mindent megtudhat, amit akar. Nos, ahogy sokszor leírtam már, az interneten mindenre található bizonyíték… és az ellenkezőjére is, és ember legyen a talpán, aki az információk tengeréből ki tudja szűrni a valós, megbízható, tudományos alapokon nyugvó információkat, pláne gyerekként. (Egészségügyi témában jó iránytű lehet, ha keresed az Anyavilágon is megtalálható lila „Hiteles egészségügyi weboldal” pecsétet. Az ilyen minősítést kiérdemlő, évente újraértékelt oldalak listáját itt találod. Igen, ez itt a reklám helye.)
A kortársak pedig igazán nem tekinthetők megbízható információforrásnak, ezt szerintem minden szülő megtapasztalta már. Ráadásul drogkérdésben komolyan szerepet játszik a divat, a haverok, barátok felől érkező nyomás nem feltétlenül csupa jó dolog kipróbálására. És ki ne akarna egy közösséghez tartozni, ki ne akarna felnőttebbnek, belevalóbbnak, vagányabbnak látszani?
Szóval jöjjön néhány egyszerű gyakorlati tanács. Némelyik talán túlságosan kézenfekvőnek tűnhet, sokan mégsem gondolnak rá. Figyelem, a recept kipróbált, ráadásul a kisebbik lányom éppen a drog egyik fővárosának számító Amszterdamban élő egyetemista, ahol nemigen lehet ötven lépésnél többet megtenni az utcán anélkül, hogy körbe ne lengené az embert a füves cigi bűze. A többiről nem is szólva, de azokról nincs gyakorlati élményem.
Beszélgetni, beszélgeti, beszélgetni – de mikor és hogyan?
Bár a szexuális felvilágosításhoz hasonlóan a drogprobléma is kényes témának minősül sok szülő szemében, amit legszívesebben a szőnyeg alá söpörne, tájékozódjon a gyerek ahogy tud felkiáltással, rossz hírem van: csak akkor van egyáltalán esélye a gyereknek reális képet kapni a kérdésben, ha a szülő beszél vele erről. A szülő, azaz te.
Egy jótékonysági szervezet, az Addaction felmérése szerint a szülők 61 százaléka válaszolta azt, hogy úgy érzi, nincs elegendő információja a drogokról ahhoz, hogy felvilágosíthassa a gyereket. Azt csak zárójelben kérdezem meg, hogy ha maga a szülő így érzi felnőttként, akkor milyen alapon várja a gyerektől, hogy majd ő autodidakta módon kiképezi magát a drogozás veszélyeiről? Az mindenesetre némi bizakodásra ad okot, hogy a megkérdezett 1000 szülő 35 százaléka úgy érzi, hogy kellően magabiztos a kamaszgyerekét érintő felvilágosítás terén.
Akkor végre a tanácsok arra, hogyan csináljuk.
Semmi esetre sem „naaaagy családi megbeszélés” keretében. Egyszerűen azért, mert a gyerekek eleve idegenkednek ezekről a formális, tematikus beszélgetésektől, félnek attól, hogy ez is csak egy lesz az apai vagy anyai hegyi beszédek közül. Ehelyett inkább csak úgy „mellékesen” mondjuk el, mit gondolunk a kérdésről, például ha egy olyan filmet láttunk, melynek főhőse drogozik, különösen akkor, ha pozitív figuraként tűnik fel a filmben. Vagy az utcán drogosokat látva. Vagy… a lehetőségeket az élet írja, nem tudom mindet felsorolni. De az biztos, hogy ha a gyerek kérdez, akkor mindig. És mindig az életkorának megfelelő szinten és megfogalmazással.
Válasszuk ki a megfelelő pillanatot. Ami semmi esetre sem a témazáró nagydolgozat előtti este, vagy amikor a gyerek már eleve késésben van az edzésről. Jó alkalom lehet egy séta, különösen akkor, ha a témát valamilyen apropó is feldobra, vagy éppen egy autóutazás, ahol úgyis órákra össze van zárva a család. Akkor pedig akár ezzel is tölthetjük, hát nem?
Ne akarjunk úgy feltűnni, mint a drogkérdés avatott szakértője. Ahogyan az életben semmiről, úgy a kábítószerekről sem tudhat mindenki mindent. Hagyatkozzunk tehát a birtokunkban lévő ismereteinkre, meséljük el korábbi személyes tapasztalatainkat és megérzéseinket. Nem szégyen az sem, ha egy kérdésre az adott pillanatban nem tudunk válaszolni, ígérjük meg, hogy utánanézünk, és később térjünk vissza rá. A „sajnos nem tudom” választól még egyetlen szülői korona sem esett le (és nem csak a drogkérdésben), csak szólok.
Hallgassuk meg türelmesen a gyerek véleményét is, még az ellenvéleményeket is. Ahogyan másban sem, úgy itt sem működik a „mert én azt mondtam” típusú szülői érvelés és nevelés, ez inkább ellenkezést szül – vagyis pont az ellentétét érjük el, mint amit szerettünk volna.
Legyünk türelmesek és realisták, ne várjuk azt, hogy egyetlen beszélgetéstől egy csapásra minden megváltozik, a fejekben minden kitisztul, és a kábítószert esetleg korábban menő dologként tekintő gyerekből fél ór múltán lelkes drogellenes aktivista válik. Sokszor időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az elhangzottak leülepedjenek, értelmet nyerjenek, és azokat a gyerek elfogadja.
Ne adjuk fel akkor sem, ha első alkalommal értelmetlennek látszott az egész, és úgy tűnt, hogy a gyereket nem nagyon érdekli a véleményünk. Fogadjuk el, hogy ez nem olyan, mint egy egyetemi vizsga, nem mindent vagy semmit, ahol vagy jól teljesítettünk az adott napon, vagy elbuktuk az egészet. Minden nap után jön egy másik nap, minden alkalmas pillanat után jön egy másik alkalmas pillanat, amikor a témára terelhetjük a beszélgetést.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!