top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Hatéves szépségkirálynők – jó irányba megy-e a világ?

Örök kérdés, hogy jó-e az, ha a szülők – többnyire az anyák, sokszor saját be nem teljesült vágyaikat hajszolva – szépségversenyről szépségversenyre cipelik a már az egészen pici lányokat, ezzel már nagyon korán azt közvetítve feléjük, hogy az ember értékének fontos – ha nem a legfontosabb – fokmérője a szépség.


Most Miss Cardiff édesanyja került a kritikák kereszttüzébe, Ja, hogy el ne felejtsem, Miss Cardiff mindössze hatéves.


 

A hatéves Mia máris a Miss Cardiff és a Little Miss Sunshine cím büszke tulajdonosa, akinek édesanyja azzal védi ki a lánya korai szerepeltetése és versenyeztetése miatt őt érő kritikákat, hogy a kislányt magabiztosabbá tette a szépségversenyeken való szereplés. Azt mondja, hogy nem viszi túlzásba a dolgot, hiszen sem önbarnítót nem használnak a versenyek előtt, sem póthajat nem szokott felrakni a kislánynak, hogy hosszabbnak tűnjön a haja. Azt pedig határozottan kikéri magának, hogy emiatt rossz anyja lenne Miának.

A kritikák egyébként nem újkeletűek, hiszen a kislányt négyéves kora óta nevezi be édesanyja a legkülönbözőbb szépségversenyekre. A Walesben élő család kislány az édesanyja elmondása szerint kifejezetten élvezi a szépség alapján történő folytonos megmérettetést, és csak jót tett a személyiségének, hogy már több versenyen is őt ítélte a zsűri a legszebbnek. „Ez nagyban növelte Mia önbizalmát. Még csak hatéves, de egyáltalán nem feszélyezi, ha ismeretlen gyerekekkel vagy akár felnőttekkel kell beszédbe elegyednie – állítja az anya. – A versenyeken több száz ember előtt beszél, nem sok másik hatéves van, aki ezt utána tudja csinálni.”

Az anya a tévéközvetítéseket okolja azért, ha a nézők a valóstól eltérően értékelik a helyzetet: „A nézők csak azt látják, hogy itt vannak ezek az anyák, akik arra kényszerítik a gyerekeiket, hogy vegyenek részt ezeken a versenyeken. Kisminkelik őket és mindent a külső megjelenésnek rendelnek alá. De egyáltalán nem ez történik Miával. Én is nagyon szkeptikus voltam ezekkel a szépségversenyekkel korábban, egészen addig, míg nem ástam bele magam jobban a témába, és nem kezdtünk el mi is versenyekre járni. A gyerekek kedvesek, és az egész versenyt a sportszerűség szelleme lengi át. Egy csomó barátot szereztünk itt, és olyan az egész, mint egy nagy család. Mielőtt Mia színpadra lép, mindig elmondom neki, hogy nem kell csinálni, ha nem akarja, haza is mehetünk, és azzal sincs semmi baj, ha úgy dönt, hogy fogja magát és kisétál a versenyről. De mindig azt válaszolja, hogy versenyezni akar. Senki nem kényszeríti rá, önszántából csinálja, ez az ő választása.”

Az anya azt is hangsúlyozza, hogy ezeken a versenyeken nem a testi szépségen van a hangsúly, hanem az önbizalmon és azon, hogyan tud a gyerek beszélni nagy nyilvánosság előtt.


Be kéne tiltani a gyermekszépségversenyeket?

A világon sok helyen rendeznek gyermekszépségversenyeket, de a legnagyobb hagyománya kétségkívül az Egyesült Államokban van. És ahol népszerűek ezek a versenyek, ott törvényszerűen megszólalnak azok a hangok is, melyek szerint nem jó irányban befolyásolja a gyerekek személyiségfejlődését, ha felnőtt nőnek sminkelve, koravén ruhákban kell parádézniuk a zsűri előtt. A kritikusok egészen addig mennek, hogy be kellene tiltani a kifejezetten gyerekeknek szánt szépségversenyek szervezését. Ilyen hangok voltak már korábban például Franciaországban, akik azt javasolták, hogy mindenki legyen börtönbüntetéssel és/vagy komoly pénzbírsággal sújtható, aki részt vesz 16 év alattiak szépségversenyében – legyen az szervező vagy szülő. Ezek a hangok egyébként akkor erősödtek fel, amikor például a French Vogue címlapon hozta egy ilyen „Mini-Miss” kislány fotóját, full sminkben, tűsarkúban és testhez tapadó ruhában, provokatív pózba merevedve.

Ám vannak, akik szerint a tiltás nem megoldás. Karen Kataline manapság mentálhigiénés szakemberként dolgozik Denverben, de az 1960-as években ő maga is részt vett gyermekszépségversenyeken. Azt mondja, hogy pontosan érti a versenyek betiltása mögött meghúzódó motivációt, de szerinte a tiltás nem oldja meg a problémát. Mert a probléma nem maga a verseny, hanem a szülők, akik támogatják és bátorítják, hogy ezek a versenyek a kislányaikat szexuális tárggyá alacsonyítsák. „Nem ellenzem, hogy a gyerekek énekeljenek és táncoljanak a színpadon, de azt szeretném, hogy ezt az életkoruknak megfelelő formában tegyék” – javasolja.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság úgy foglal állást, hogy „azok a lányok, akikre már kora gyermekkoruktól fogva szexuális tárgyként tekintenek, felnőve később is hajlamosak a külső megjelenésük alapján értékelni önmagukat”. Ők is úgy vélik, hogy a szépségversenyek betiltása önmagában nem szünteti meg azt a problémát, hogy a lányokat és a nőket pusztán külső jegyeik alapján ítélik meg – és el.

A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy a gyermekszépségversenyek szervezése több millió dolláros üzlet, és egy-egy családnak akár sok százezer forintnak megfelelő összegbe is kerülhet egy-egy versenyen való részvétel, a részvételi díjat, a ruhát, a sminket, az utazást, a szállást és minden egyebet beleszámítva.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page