Anyás-Apás · 2019.08.26 14:15 · 6 perc

Ha ráfekszel a babára, a baba bizony megfullad

Újabb baba halt meg azért, mert saját kiságya helyett a saját ágyukba tették le a szülők aludni. A gyerekorvosok régóta mondják, hogy a szülői ágy megosztása – angol kifejezéssel az úgynevezett bed-sharing – veszélyes gyakorlat. Helyette az egy szobában, de külön ágyban alvást, azaz a room-sharinget javasolják. Fokozza a kockázatot, ha a szülő alkoholt vagy kábítószert fogyaszt (mint a lenti esetben is), amire akár legyinthetnénk is, mondván: ha nem drogozom vagy piálok, nem lehet baj.

De egyről nem szabad megfeledkezni: különösen a baba érkezése utáni első időkben gyakori a kimerültség, a sok idegeskedés és kevés alvás, és a krónikus kialvatlanság valami hasonló állapotot hoz létre alkohol vagy drog nélkül is.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A legutóbbi eset Liverpoolban történt, ahol egy 4 hónapos kislány halt meg úgy, hogy igencsak részeg anyja ráfeküdt. A mentőket nem is az anya hívta, hanem azok a lakótársak, akikkel közös lakást béreltek. Azonnal mentőt hívtak, akik a liverpooli gyermekkórházba szállították a babát, ahol azonban halottnak nyilvánították.

A hatóságok hivatalból nyomozást indítottak annak megállapítására, ki felelős a kislány haláláért. A nyomozás kiterítette, hogy az anya, Milda Stucinskaite vérében az eset időpontjában az alkoholszint rendkívül magas volt, mely az orvosszakértő szerint praktikusan azt jelentette, hogy eszméletlenre itta magát. A baba halálakor nem volt sokkal jobb állapotban az apa, Audrius Krupaitis sem, aki éppen a karosszékben próbálta kialudni a részegségét – bár ő valamivel kevesebb alkoholt ivott, mint az anya. A toxikológiai vizsgálat azt is kiderítette, hogy mind az anya, mind az apa nemcsak alkoholt, hanem marihuánát is fogyasztott azon az estén.

Ugyanezt vallották egyébként a szülők lakótársai is, ők is elmondták, hogy a szülők italoztak. Egyikük egy cumis üvegnyi tejet adott át az anyának, hogy etesse meg vele a babát. Az anya ennek eleget is tett. A lakótársak aztán elmentek a közeli étterembe pizzáért, és mire körülbelül 45 perc múltán visszatértek, azt látták, hogy az anya a babán fekszik, akiben szemmel láthatólag már nem volt élet. Az apa a fotelban aludt. Igyekeztek felébreszteni a szülőket, megkezdték a baba újraélesztését és riasztották a mentőket. Közben a szomszédok is próbáltak segíteni. „Megpróbáltam megmenteni a kislány életet, de látszott, hogy már túl késő, már halott a baba” – nyilatkozta egyikük.

Igen, továbbra is egy ágyban alszom a babával, közöd?

Korábban már írtam egy hasonló esetről egy anyáról, aki ráadásul semmiből nem tanul: korábban már megfulladt egy gyereke, amikor is felmerült, hogy az ittas anya feküdt rá a közös ágyban. Az újabb babával azonban továbbra is egy ágyban alszik, és elismeri azt is, hogy az ivással sem hagyott fel.

Clare Clifford egyik kislányát, a 7 hónapos Charlotte-ot 2017. június 18-án hajnalban halva találta, miután a gyerek az éjszakát az anyja mellett töltötte az egyedülálló nő ágyában. A babát kórházba szállították, ott azonban 45 perces sikertelen küzdelem után már csak a halál tényét tudták megerősíteni. A helyszíni szemle során „nem biztonságos” alvási körülményeket találtak. Hogy mit jelent a „nem biztonságos” alvási körülmény, arról később arról korábban már írtam (közös ágyban alvás [bed-sharing], túlságosan puha matrac, felesleges vagy túlságosan nagy párnák és takarók az ágyban stb.). A rendőrségi eljárás jelenleg is folyik. A Charlotte halála miatti nyomozás előtt két nappal Clifford kisasszony elismerte, hogy máig nem hagyott fel az egy ágyban alvás veszélyes gyakorlatával, újszülött kisfiát rendszeresen maga mellé veszi az ágyába. Teszi ezt annak ellenére, hogy azt sem tagadja, hogy változatlanul italozó életmódot folytat, noha a nyomozás eddigi állása szerint Charlotte halálában szerepet játszhatott, hogy a részeg anya álmában ráfordult a csecsemőre, és ez okozta a kislány fulladásos halálát.

A szobádat oszd meg a babával, ne az ágyadat!

vegyük át még egyszer, mire kell figyelni a biztonságos alvási körülmények kialakításánál. Elöljáróban szögezzük le, hogy – ahogy korábbi posztokban már írtam is – a fentihez hasonló eseteket sokszor képtelenség elkülöníteni a SIDS-től (hirtelen csecsemőhalál szindróma, „bölcsőhalál”), amikor a látszólag egészséges csecsemő halála mögött az alapos boncolás sem tud feltárni nyilvánvaló okot. Mindenesetre figyelmeztetőek lehetnek azok a statisztikák, melyek szerint a szülőkkel vagy más gyerekekkel egy ágyban alvó gyerekek között gyakoribb a bölcsőhalál.

  • A babának saját ágya legyen, és szoktassuk hozzá, hogy az az alvás helye. Ha mindenképpen a közelünkben akarjuk tudni a babát éjjel, is, akkor a közös ágy (bedsharing) helyett válasszuk azt a megoldást, hogy a gyermekágyat visszük át a szülői hálóba (room-sharing).
  • Ne dohányozzunk a terhesség és a szoptatás alatt.
  • Lehetőleg hanyatt fekve tegyük le a babát aludni.
  • A kiságy matraca ne legyen túlságosan puha, az ágyban ne legyenek felesleges takarók, párnák, plüssállatok stb.
  • A helyiség hőmérséklete ne legyen sem túlságosan hideg, sem túlságosan meleg.
  • Ha mégis a közös ágy mellett döntünk, SOHA ne feküdjünk le alkohol, drog vagy gyógyszer befolyása alatt vagy túlságosan kimerülten!

Forrás: American Academy of Pediatrics

#room_sharing #bed_sharing #egy_ágyban_alvás #csecsemőhalál

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük