top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Férfi nemi szervet lehet mutogatni, női mellet nem?

A Facebook már elég sokszor bebizonyította, hogy érdekesen értelmezi saját moderációs elveit és nemegyszer nem riad vissza a kettős mércétől sem. Most egy mellrák ellenes aktivista kifogásolta, hogy arra hivatkozva tiltotta le közösségi oldal moderátora a betegszervezet logóját, hogy a meztelenség ábrázolása ütközik a felhasználói szabályokkal.


Ugyanakkor nem sokkal korábban egy valóságshow-hős herevizsgálatáról szóló poszt nem szúrta a moderátorok szemét. Mi ez, ha nem kettős mérce? – teszi fel a jogos kérdést Jay Walker.


 


Velem is előfordult már, hogy a családon belüli erőszak ellen kampányoló fotósorozatról írt posztomat arra hivatkozva tiltotta le a Facebook, hogy az erőszak népszerűsítése nem megengedett, és ütközik a közösségi elvekkel. Hogy nem az erőszak mellett, hanem éppen annak ellenében íródott a poszt? Ilyen apró nüanszok ugyan kit érdekelnek fészbukéknál? Most egy nem kevésbé fontos témában derült ki, hogy a moderátorok következetessége nem kevés kívánni valót hagy maga után.

A 39 éves Jay Walker egy mellráktúlélőket segítő zárt Facebook-csoport alapítója. A (*)(-)astectomy szervezet logója szerintem nagyon ötletes, hiszen szerepel benne a melleltávolítás szó (angolul mastectomy), a zárójelek a két mell alakját szimbolizálják, a csillag jelképezi a mellbimbót, a vízszintes vonal pedig annak hiányát. De feltehetőleg nincs velem egy véleményen a Facebook mindenható moderátora, mert a meztelenség tilalmára hivatkozva nem engedélyezte a betegszervezet által megjelentetni kívánt fizetett hirdetés közzétételét az oldalon. A betegszervezet több kísérletet is tett arra, hogy elérje a moderátorokat ez ügyben, míg végül egy típusválaszt kaptak a közösségi oldaltól, miszerint a fizetett hirdetések nem jeleníthetnek meg meztelenséget és punktum.

De nemcsak a logó tilos a Facebookon, hanem egy olyan fotót is eltávolítottak az oldalról, mellyel azt szerette volna megmutatni Jay Walker, milyen szépen gyógyultak a hegek a mellműtétje után.

„A fő probléma szerintem a logónk: két zárójel között egy kötőjel és egy csillag – mondja. – Kifejezetten úgy terveztük, hogy visszafogott legyen, mégis egyértelműen jelképezze a heges mellet. Nem tudom elképzelni, hogy ez a logó bárkiben is szexuális képzettársításokat ébresszen.” Majd arról beszél, hogy amikor válaszolt a Facebook által küldött tiltásra és megpróbálta megvilágítani, hogy szó sincs tiltott szexuális tartalomról, a moderátor már válaszra sem méltatta.

A Mastectomy Network Facebook-csoportot azzal a céllal hozta létre 2016-ban, mindössze néhány héttel saját kettős melleltávolítása után, hogy segítsen sorstársainak. Nála megelőző célzattal volt szükség a radikális műtétre 36 éves korában, mert édesanyja mellrákban halt meg, sőt apai ágon is több mellrákos megbetegedés fordult elő a családban.

A csoport tagjai korábban számtalan műtét utáni fotót osztottak meg a közösségi oldalon, hogy ezzel is bátorítsák betegtársaikat, de Jay fotójának letiltása után minden fényképen kitakarják a mellbimbót, hogy ne bántsa a kényes ízlésű moderátorok szemét.


Ha herét lehet, akkor női mellett miért nem?

Joggal merül fel a kettős mérce gyanúja, hiszen Jay Walker arra hivatkozik, hogy amikor az egyik brit kereskedelmi csatorna reggeli műsorában egy valóságshow-szereplő herevizsgálata volt a téma, akkor az erről szóló poszt simán átment a közösségi oldal moderátorainak a szűrőjén. „Tehát férfiak nemi szervét mutogatni teljesen rendben van, de női mellbimbót mutogatni sem – sőt semmi olyasmit, ami akár csak a legcsekélyebb mértékben is utal egy női mellbimbóra” – mondja Jay Walker. Azt mondja, hogy ezzel semmi esetre sem akar az ominózus poszt ellen beszélni, hiszen a téma annak idején éppen abból az apropóból került szóba a reggeli műsorban, hogy a férfiakat a rendszeres önvizsgálat fontosságára figyelmeztesse.

Semmi mást nem szeretne, mint ezt a lehetőséget megkapni a mellrák vonatkozásában is. De azt mondja, hogy mostanában már a mellműtéten átesett nőket tömörítő zárt Facebook-csoportjának tagjai között zajló privát beszélgetésekből is azonnal eltünteti a „kényes” fotókat a közösségi oldal valamifajta automatikus képfelismerő szoftver segítségével. „Ez semmi más, mint annak a téves értelmezésnek a megnyilvánulása, hogy egy női mell fotója csakis szexuális tartalmú lehet – mondja. − Pedig hányszor látni a férfiakat félmeztelenül akár még az utcán sétálgatva is. Olyankor nem probléma, hogy bárki láthatja a mellbimbójukat? És az sem probléma, hogy a Facebook tele van erőszakos tartalmakkal, lefejezésekről készült videókkal, állatokkal szembeni kegyetlenkedésekkel? Éppen csak a mellműtétek utáni fotóinkkal és a diszkrét logónkkal van probléma?”

Nos, jogos kérdések ezek. Az biztos, hogy ezt a posztot megosztom a Facebookon. Majd beszámolok róla, hogy maradhatott vagy letiltották.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page