Anyás-Apás · 2018.12.13 20:54 · 6 perc

Fogtündérek márpedig léteznek!

Félelem, szégyenérzet, boldogság vagy büszkeség? Mit érez a gyerek, amikor az első tejfoga kiesik? Talán meglepő, de ezzel a témával tudományos kutatás is foglalkozott a közelmúltban. Ebből az derült ki, hogy a gyerekek alapjában pozitívan állnak a kérdéshez, ez persze nagyban függ attól is, hogy a szülők hogyan kezelik a fogváltást.

És jó-e, ha tagadjuk a fogtündér létezését?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Volt jó pár éve egy vígjáték, melyben a cselekmény elindító konfliktust az szolgáltatja, hogy egy kemény hokijátékos, bizonyos Derek Thompson nem hisz a mesékben. És nem elég, hogy ő nem hisz a mesékben, de barátnőjének a kislányát, Carlyt is felvilágosítja, hogy fogtündér márpedig nem létezik. Nem is marad el a hitetlen hokis büntetése, mert a hitetleneket vizsgáló bizottság elé citálják, ahol arra ítélik, hogy két héten át neki is tündérként kell létezni. Nem is lenne hitetlen, ha pont ezt elhinné, de kénytelen elfogadni a büntetést, amikor rádöbben, hogy valóban tündérszárnyai nőttek.

Ez persze csak mese arról, hogy az amerikai és kanadai filmkészítőknek mi jutott eszébe a tejfogak elvesztéséről. Ám a kérdés a tudományos kutatók fantáziáját is izgatják e fejlődési mérföldkő lelki vonatkozásai, melyet most a zürichi egyetem vizsgálata is bizonyít.

A gyerekek alapvetően pozitív eseményként élik meg a fogvesztést

Az eredményekből az világlik ki, hogy a gyerekek többsége pozitív eseménynek tartja az első fog kihullását, bár ez nagyban függ a szülők hozzáállása mellett attól is, hogy a gyereknek korábban már voltak-e élményei a fogorvosnál, illetve ha igen, ezek kedvezőek vagy inkább félelmetesek voltak.

A fogváltásról röviden csak annyit szúrnék közbe, hogy a tejfogak alkotják a gyerek első fogazatát, melyet aztán a maradó fogak váltanak fel oly módon, hogy a tejfog kihullik, és helyébe új fog nő. A fogváltás kezdete általában úgy 6-7 éves korra tehető, mely általában egybeesik az iskolakezdés körüli idővel, talán ezért van az, hogy a gyerekek jelentős része számára azt jelképezi, hogy nagyfiúk vagy nagylányok lettek.

És megragadom az alkalmat annak a tévhitnek az eloszlatására, mely szerint a tejfogak szuvasodását nem kell kezelni, hiszen ezeket a fogakat úgyis újak váltják fel. A lyukas fogakat kezelni kell még akkor is, ha „csak” tejfogak”

A zürichi egyetem pszichológusai a fogorvosokkal együttműködve mérték fel a gyerekek érzéseit az első tejfog kihullásakor. Összesen körülbelül 1300 szülő−gyerek párt kérdeztek meg, és a szülői beszámolók szerint a gyerekek 80 százaléka pozitívan élte meg ezt az eseményt, míg mindössze 20 százalék számára volt félelmetes vagy más szempontból kellemetlen élmény. A kutatók mindenesetre örömmel nyugtázták, hogy minden öt gyerek közül négyen jó emlékekkel gondolnak vissza az első tejfog kihullására.

Ezt nagyban befolyásolja az is, hogy a gyerek korábban járt-e már fogorvosnál. Azok a gyerekek, akik fogszuvasodás miatt korábban már szorultak tervezett fogászati kezelésre, hajlamosabbak negatívan megélni a fogváltás kezdetét. Azt, hogy az esemény nem kelt negatív érzetet a legtöbb gyerekben, a szerzők azzal is magyarázzák, hogy a tejfogak kiesése nem hirtelen esemény, hanem egy hosszabb időre elhúzódó folyamat, melynek során a fog gyökere felszívódik, a fog egyre jobban meglazul, míg végül kiesik, így nem váratlanul ér senkit, hanem van idő lelkileg felkészülni rá. Azt vették észre, hogy minél hosszabb ez a folyamat, annál nagyobb a megkönnyebbülés és a büszkeség, amikor végre kiesik a fog.

Sokat számít a szülők hozzáállása is. Úgy tűnik, hogy az iskolázottabb szülők gyerekei inkább élik meg pozitívan a fogváltás kezdetét, és nem mindegy az sem, hogy a szülők milyen szokásokat, rituálékat építenek a fogak kiesése köré.

Ha van Mikulás, miért ne lehetne fogtündér is?

Eddig a pontig jutva kérdésként merülhet fel, hogy építsünk-e mítoszt az esemény köré fogtündérekkel vagy a párna alá tett fogakért éjszaka titokban odalopakodó kisegerekkel. Vagy ez csak a gyerekek újabb átverése a húsvéti nyuszi és a karácsonyi angyalka után? Szerintem ezt gyereke és családja válogatja, ahová december hatodikán ellátogat a Mikulás és húsvétkor tojásokat rejt el a kertben a nyuszi, ott nem lesz lelki nyomorék a gyerek a fogtündér meséjétől sem.

Forrás: University of Zurich

#fogak #tejfogak #fogváltás #fogtündér

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük