top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Fiatalon elveszített végtagok – a toxikus sokk szindrómáról

A toxikus sokk szindróma egy évtizedek óta ismert betegség, melyet leginkább tamponhasználattal – de nem kizárólag azzal – hoznak összefüggésbe. Általában valamilyen tragikus eset kapcsán kerül szóba a téma a médiában, most egy fiatal magyar sportolónő története kapcsán. De más áldozatai is vannak a TSS-ként is rövidített betegségnek – köztük szép számmal vannak hírességek is.


Akkor most nem az asztaliteniszezésről, hanem a toxikus sokk szindrómáról lesz szó.

 

A Life.hu-n került elém a hír, hogy hat életmentő műtétet hajtottak végre Szvitacs Alexa asztaliteniszezőn tavaly augusztusban, akinek bal karját és az összes lábujját amputálni kellett. A sportolónál toxikus sokk-szindrómát diagnosztizáltak, amelyet a menstruációkor használatos tampon okozhatott.

„Most már magabiztosan kijelenthetjük, hogy nem zárható ki a tampon által okozott toxikus sokk-szindróma. Az, hogy ez mennyire lesz igazoltan és egyértelműen bizonyított, még nem tudjuk” –mondta a Tényeknek dr. Biczó László, Szvitacs Alexa ügyvédje. Egy szakértői csapat és nemzetközi jogászok vizsgálták az ügyet, amelynek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák. Az ügyvéd szerint a lány nem felelős a történtekért, a tampongyártó cég mellett pedig más is hibázhatott. Azt még nem tudni, hogy mennyi kártérítésre számíthat Alexa, de ez az ügy megváltoztathatja az elveszett végtagokért eddig megítélt kártérítések felső határát – írja a Life.hu.


Nem a magyar sportolónő az egyetlen

Időről-időre szóba kerül a médiában a toxikus sokk szindróma, általában egy újabb eset kapcsán. A 24 éves Lauren Wasser például modellként dolgozott, amikor 24 éves korában toxikus sokk szindróma (TSS) miatt kellett amputálni a lábát. Ezt követően azt a célt tűzte maga elé, hogy hasonló sorsú lányokon segítsen.


De mi is az a toxikus sokk szindróma? És akkor már ne is használjak tampont?

Ha a mostani esetben az ügyvéd azt mondja, hogy a tampongyártót kártérítési felelősség terheli a történtekért, én készséggel elhiszem neki, hiszen ő ismeri pontosan az ügy részleteit. Az viszont biztos, hogy az összes tampon dobozában található egy használati utasítás, mely a felhelyezést módját szemléltető rajzok mellett mindig kitér a toxikus sokk szindróma lehetőségére is tamponhasználat kapcsán – sőt valójában a tájékoztató legnagyobb része ezt taglalja. Ezzel kapcsolatban minden tájékoztató hangsúlyozza, hogy a tampon felhelyezése és levétele során rendkívül fontos a higiénia, azaz hogy csak tiszta kézzel végezzük a műveletet. A másik fontos dolog, amire kitérnek, hogy nem szabad túlságosan hosszú ideig bent hagyni a tampont. Hogy mennyi ez a „hosszú” idő, arról némiképpen eltérnek a vélemények, de általában 6 órában adják meg azt az időt, amin túl nem maradhat benn a tampon.


A toxikus sokk szindrómáról (TSS)

A toxikus sokk szindróma az 1980-as években került be a köztudatba. A közhiedelemmel ellentétben a TSS nem csak nőknél és nem csak tamponhasználóknál fordul elő – bár az esetek körülbelül fele kétségkívül igen. A tünetegyüttest az úgynevezett staphylococcusok (néha streptococcusok) okozzák. Ezek a méhnyak környékén és a hüvelyben jelen lévő baktériumok, melyek a tampon által felszívott és ott bomlásnak induló vérben elszaporodva méreganyagokat (úgynevezett exotoxinokat) termelnek.

Mindig gondolni kell toxikus sokk szindróma lehetőségére, ha tamponhasználat mellett láz, hányás, fejfájás, izomfájdalom, torokfájás, vérnyomásesés jelentkezik. (Nem feltétlenül áll fenn az összes felsorolt tünet egyidejűleg!)


Azért ne dobjuk el örökre a tampont!

Joggal felmerülhet a kérdés, hogy nem túl veszélyes-e a tamponhasználat, ne mondjunk-e le róla végleg. A tampon a menstruációs vér felfogásának kényelmes, sokak által kedvelt eszköze. Toxikus sokk szindróma szerencsére ritkán fordul elő, a statisztikák szerint minden 100 ezer használatra számítva 3−14 esetben kell számítani rá. Nem indokolt tehát végleg eldobnia a tampont annak, aki ezt részesíti előnyben a menstruáció alatt. Fontos azonban betartani a szabályokat, melyek közül a legfontosabb az imént említett kettő: azaz a megfelelő higiénia a tamponcsere során, illetve a tampon rendszeres cseréje. Ha ugyanis sokáig benn marad a tampon, a felszívott vérnek van ideje bomlásnak indulni, a baktériumnak pedig van idejük abban elszaporodni. Előfordulhat, hogy nem nemtörődömségből vagy feledékenységből marad benn a tampon, hanem például a kihúzószál elszakad, lehetetlenné téve az eltávolítást. Ilyenkor félre a szeméremmel, ne habozzunk azonnal nőgyógyász segítségét kérni a tampon kivételéhez!

A témáról itt és itt és itt olvashatsz bővebben.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page