Anyás-Apás · 2018.05.19 12:42 · 4 perc

Elveszített, majd visszaszerzett szüzesség

Egyre több nő keresi fel a brit kórházakat azzal a kéréssel, hogy műtétileg állítsák vissza szüzességét. A legtöbben azzal indokolják a kérést, hogy a szüzességük elvesztése nem jelentett számára akkora élményt és nemi izgalmat, mint amit vártak. Mások azért bánták meg az első aktust, mert azóta tisztátalannak érzik magukat, vagy vallásos megfontolásból szégyellik a dolgot.

A műtét nem olcsó, mégis folyamatosan emelkedik az azt igénybe vevő nők száma.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A brit állami egészségügyi ellátást biztosító NHS statisztikái szerint 2007 és 2017 között 109 nő szüzességét állították helyre műtéti úton. A valós szám ennél valószínűleg lényegesen nagyobb, hiszen a 160-an angliai kórház közül mindössze kilenc kórház szolgáltatott erre vonatkozó adatokat. Ha a trendek a többi kórházban is hasonlóak, akkor a 2007 óta elvégzett szüzesség-helyreállító műtétek tényleges száma valahol 1600 körül lehet.

A beavatkozás – melynek során öltésekkel állítják helyre a szűzhártya épségét – körülbelül 1000 fontnyi (körülbelül 360-380 ezer forintnak megfelelő) költséget jelent. Louise Van der Velde londoni párkapcsolati tanácsadó tapasztalatai szerint a nők többsége azért szeretné másodszor is elveszíteni szüzességét, mert az első alkalom csalódást okozott neki. Vannak olyanok is, akik a „lehető legtisztábbnak” akarják érezni magukat, amikor első alkalommal élnek házaséletet a férjükkel – noha szüzességüket valaki mással korábban már elveszítették. A vallásos nők nemegyszer úgy érzik, hogy bűnbe estek azzal, hogy elveszítették szüzességüket.

„Sok nő gyakran nem azt kapja az első alkalommal, amit várt. Ezért úgy érzik, hogy feleslegesen feláldoztak valami fontos dolgot, amit soha nem tudnak elfelejteni. Rossz érzéssel tölti el őket, hogy nem úgy végződtek a dolgok, ahogyan remélték, ezért ismét át akarják élni. Nem kevesen vannak azok sem, akik a férjüknek akarják adni azt, amit korábban már másnak adtak oda, de utólag megbánták” – mondja.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a szűzhártya nemcsak nemi aktus során szakadhat át, hanem sérülhet tamponhasználat kapcsán vagy bizonyos sportok, például lovaglás során. Az NHS szakemberei testi és lelki okokat sorolnak a szűzhártya műtéti helyreállítása, azaz a himenoplasztika iránti fokozott igények mögött, melyek között előkelő helyen áll, hogy a nő megbánta, hogy elveszítette szüzességét.

A kórházak 48 esetben szolgáltattak adatokat a nők vallásáról: 15-en katolikusnak, 8-an anglikánnak, 2-en muszlimnak és 23-an ateistának vallották magukat.

A családi állapotot 59 esetben tüntették fel a kórházak: 48-an egyedülállóak voltak, 6-an párkapcsolatban éltek, 2-en elváltak, 3-an nem kívántak válaszolni a kérdésre.

Dr. Naomi Crouch, a brit szülész-nőgyógyász szakmai szervezet, a RCOG szóvivője azonban arra figyelmeztet, hogy a kozmetikai műtétek közé tartozó himenoplasztika valójában nem képes helyreállítani a szűzhártya épségét, hiszen a műtét után heg marad vissza, azonban a következő nemi aktus során vérzés jelentkezik – csakúgy, mint akkor, amikor a nő először elveszítette a szüzességét. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a himenoplasztikának – mint minden műtétnek – megvannak a maga kockázatai, és nincs olyan szituáció, amikor orvosilag indokolt lenne a beavatkozás elvégzése. Ezért lehetőség szerint más megoldást kell javasolni a nőnek arra a testi és lelki problémájára, melyre ő maga a szüzesség-helyreállító műtétben látja az egyedüli megoldást.

#szüzesség #himenoplasztika #hymenoplastica #szűzhártya

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük