AnyĂĄs-ApĂĄs
Egyasszony â mert bajban nem gyenge a nĆ
PĂ©terfy NovĂĄk Ăva Egyasszony cĂmƱ könyve nem könnyed strandregĂ©ny, viszont kötelezĆ olvasmĂĄnnyĂĄ tennĂ©m az iskolĂĄkban. Nem, nem csak a lĂĄnyok szĂĄmĂĄra. Az a tĂpusĂș könyv, melyben lĂ©legzetvisszafojtva vĂĄrjuk, hogy hepiend lesz-e a vĂ©ge, pedig mĂĄr azelĆtt tudjuk a cselekmĂ©nyt Ă©s a vĂ©gkifejletet, mielĆtt egyĂĄltalĂĄn kinyitnĂĄnk a könyvet. Hiszen a kötet megjelenĂ©sekor elĂ©g nagy visszhangot kapott a sajtĂłban az az Ă©lethelyzet, melybĆl a könyv szĂŒletett.
Nekem ez a könyv az asszonyok erejĂ©rĆl szĂłl. Az anyĂĄk erejĂ©rĆl, de nem csak az övĂ©krĆl.
Tetszett? Kövess és låjkolj a Facebookon!
PĂ©terfy-NovĂĄk Ăva Egyasszony cĂmƱ könyvĂ©vel sokĂĄig kerĂŒlgettĂŒk egymĂĄst a megjelenĂ©se Ăłta eltelt nĂ©hĂĄny Ă©vben. A könyvesboltban jĂĄrva minduntalan a kezembe kerĂŒlt, forgattam, nĂ©zegettem, de vĂ©gĂŒl mindig visszakerĂŒlt a polcra. TalĂĄn mert a megjelenĂ©se környĂ©kĂ©n Ășgy Ă©reztem, hogy agyonhĂĄjpoljĂĄk a könyvet, engem pedig az ilyesmi inkĂĄbb elriaszt, mint hogy olvasĂĄsra csĂĄbĂtana. Ugyanakkor azt is Ă©reztem, hogy ezzel a könyvvel dolgunk van egymĂĄssal. NĂ©hĂĄny hĂłnappal ezelĆtt vĂ©gĂŒl bekerĂŒlt elĆbb a kosaramba, aztĂĄn az otthoni könyvespolcon az elolvasĂĄsra vĂĄrĂł nagy könyvek kupacĂĄba. Nem, nem azĂ©rt, mert nem volt idĆm elolvasni (mondjuk az sincs sok), hanem mert nem Ă©reztem, hogy itt a pillanat, hogy belevĂĄgjak. AztĂĄn pĂĄr napja egy mĂĄsodperc alatt hasĂtott belĂ©m, hogy nekem ezt most KELL elolvasnom. Nem holnap, nem kĂ©t nap mĂșlva, hanem most azonnal. Ăs le sem tettem, mĂg a vĂ©gĂ©re nem Ă©rtem.
Ăs hogy valami lĂĄthatatlan kapocs van közöttĂŒnk, anyĂĄk Ă©s lĂĄnyok Ă©s a könyv között: a minap nagylĂĄnyom ezzel fordult hozzĂĄm, kicsit mĂ©ltatlankodva, hogy feleslegesen költött a könyvekre rendelkezĂ©sĂ©re ĂĄllĂł keretĂ©bĆl, ami Ășgyis mindig szƱkösebb, mint a könyvek utĂĄni Ă©hsĂ©ge: Anya, miĂ©rt nem mondtad, hogy ez a könyv mĂĄr megvan nekĂŒnk? Ăn is megvettem. Megvette Ć is, mint Ă©n, körĂŒlbelĂŒl ugyanakkor, mint Ă©n.
Ha jĂłl emlĂ©kszem, az Egyasszony eredetileg 2015-ben jelent meg. Abban az idĆben sok recenziĂłt, Ă©rtĂ©kelĂ©st lehetett rĂłla olvasni. Ezekben a sokszor szinte szĂłrĂłl-szĂłra egyforma recenziĂłkban mindig kiemelik, hogy a törtĂ©net egy teniszezni sietĆ szĂŒlĂ©szorvos ĂĄltal tĂŒrelmetlenĂŒl, sĂŒrgetve levezetett szĂŒlĂ©sbĆl vilĂĄgra jött beteg kislĂĄnyt, ZsuzsikĂĄt nevelĆ Ă©s nem mellesleg egy bĂĄntalmazĂł kapcsolatban Ă©lĆ nĆ törtĂ©nete. Aki legjobb tudĂĄsĂĄval Ă©s minden szeretetĂ©vel prĂłbĂĄl helytĂĄllni anyakĂ©nt Ă©s felesĂ©gkĂ©nt is. AmĂg vĂĄllalhatĂł Ă©s mĂ©g azon tĂșl is.
SzĂĄmomra a könyv az asszonyok erejĂ©rĆl szĂłl, az anyĂĄĂ©rĂłl, a nagymamĂĄĂ©rĂłl Ă©s mindenkiĂ©rĆl, aki vĂ©dĆgyƱrƱkĂ©nt ĂĄll Zsuzsi Ă©s az Ă©desanyja körĂŒl. MĂĄr attĂłl a pillanattĂłl, amikor az anya mĂ©g nem is tudja, mekkora a baj. A csalĂĄd tapintatbĂłl, a szĂŒlĂ©szorvos lelkiismeretfurdalĂĄstĂłl vagy ki tudja mitĆl hajtva hallgat. KifĂĄradt a baba a szĂŒlĂ©sben, de majd kipiheni â hangzott el az elsĆ napokban szĂĄmtalanszor. A nagymama csak jĂłval kĂ©sĆbb ĂĄrulta el, hogy a szĂŒlĂ©s utĂĄni kĂłrhĂĄzi lĂĄtogatĂĄsi napokon sorba ĂĄllĂtotta a rokonsĂĄgot, Ă©s csak az mehetett be, aki megtörölte a szemĂ©t Ă©s az orrĂĄt, Ă©s kĂ©pes volt mosolyogni. Mert megyĂŒnk tovĂĄbb, tesszĂŒk a dolgunkatâŠ
A könyv az asszonyok erejĂ©rĆl szĂłl, annak az asszonynak az erejĂ©rĆl, aki vĂ©gĂŒl kĂ©pes volt kilĂ©pni a bĂĄntalmazĂł kapcsolatbĂłl, egy olyan fĂ©rj mellĆl, aki mĂĄr akkor is megĂŒtötte, amikor az beteg kislĂĄnyukat tartotta a karjĂĄn. PĂ©terfy-NovĂĄk Ăva visszamegy a közös lakĂĄsba a holmijĂĄĂ©rt, ĂĄm a fĂ©rje azt mondja, hogy mindent vihet, ami az övĂ©, de a kislĂĄnyukrĂłl kĂ©szĂŒlt kĂ©pekbĆl egy darabot sem, ha kellenek a fotĂłk, akkor ne hagyja el a fĂ©rfit. Amikor itt tartok az olvasĂĄsban, azt veszem Ă©szre, hogy lĂ©legzetvisszafojtva drukkolok. Mert egyszerƱen nem lehet ennyire aljas. Nem zsarolhatja meg ilyen gyalĂĄzatos mĂłdon. Most, most mindjĂĄrt jobb belĂĄtĂĄsra tĂ©r⊠De nem, ennyire aljas Ă©s ennyire gyalĂĄzatos, a nĆnek Ășgy kell elhagynia közös otthonukat, hogy egyetlen kĂ©pet, egyetlen emlĂ©ket sem vihet magĂĄval a kislĂĄnyrĂłl. Ăs ez azĂłta is fĂĄj â Ărja a könyvben.
PĂĄr napja lĂĄttam PĂ©terfy-NovĂĄk ĂvĂĄval egy beszĂ©lgetĂ©st. Ebben sok mindenrĆl mesĂ©lt, pĂ©ldĂĄul a könyv keletkezĂ©sĂ©nek körĂŒlmĂ©nyeirĆl Ă©s. Elmondta, mennyire nehĂ©z volt feldolgozni a gyĂĄszt Ă©s a vesztesĂ©get, hiszen diĂłsgyĆri lĂĄny, egy olyan csalĂĄdbĂłl szĂĄrmazik, ahol ennek nincs szokĂĄsa Ă©s hagyomĂĄnya. Egy pszicholĂłgus indĂtotta el a feldolgozĂĄs ĂștjĂĄn, azzal, hogy azt mondta neki: Engedd meg magadnak, hogy Ărj Ă©s sĂrj!
Ăs a vĂ©gĂ©re hagytam a beszĂ©lgetĂ©s â Ă©s persze az Egyasszony â szĂĄmomra legmeghatĂĄrozĂłbb mondanivalĂłjĂĄt: A gyereked a zsigereidben van. Ha a temetĆben van, akkor is.
SzerzĆ: Dr. Simonfalvi IldikĂł
radiolĂłgus szakorvos, orvosi szakfordĂtĂł, egĂ©szsĂ©gĂŒgyi szakĂșjsĂĄgĂrĂł
Ne feledd, hogy az oldalon olvashatĂł tartalmak nem helyettesĂtik az orvosi szakvĂ©lemĂ©nyt!