Anyás-Apás · 2022.12.24 08:35 · 2 perc

Drew Barrymore idén sem vásárolt ajándékot a gyerekeinek

A karácsony hagyományosan az ajándékozás időszaka, amikor a szülők akár erejükön felül és igyekeznek teljesíteni a gyerekek minden kívánságát. Ami többnyire valamilyen kézzelfogható dolog: játék, számítógép vagy ilyesmi.

A világ híres színésznő, Drew Barrymore azonban nem híve az ilyenfajta ajándékozásnak.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy tévéshow-ban nemrégiben elárulta, hogy ő soha nem ad ajándékot két gyermekének karácsonyra. Arról beszélt, hogy egészen másfajta karácsonyi tradíciót szeretne meghonosítani a 10 éves Olive és a 8 éves Franky számára.

„Minden karácsonykor egy közös utazást szervezek a lányaimmal, ugyanakkor semmilyen kézzelfogható tárgyi ajándékot nem kapnak. Azt hiszem, hogy ők még abban a korban vannak, hogy ezért az ötletért túlságosan nem lelkesednek. De mindig azt szoktam mondani, hogy gyerekkoromból tárgyakra nem nagyon emlékszem, de a helyekre, amiket meglátogattunk, igen, ezen kívül fotókra és élményekre. Ez az, amit én is meg szeretnék adni a saját gyerekeimnek.”

A színésznő azt is hozzátette, hogy a gyerekek év közben rengeteg mindent kapnak, de nem csak karácsonykor igyekszik azt az elvet követni, hogy inkább életreszóló emlékeket adjon nekik tárgyi ajándékok helyett a különböző ünnepeken.

Nem ez az első alkalom egyébként, amikor Drew Barrymore a nevelési elveiről beszélt nagy nyilvánosság előtt. Korábban egy podcast adásban elárulta, hogy a mostanában sok szülő által fennen hangoztatott szemlélettel ellentétben ő ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermekeinek ő nem a barátnője, hanem az édesanyja. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem jelenti egyben azt is, hogy rideg kapcsolatban lenne a gyerekeivel. Álláspontja szerint azonban a gyerekek úgy tanulják meg a határokat, ha a tekintélyelv is jelen van a családban.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük