top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Darabolt szőlőszemek – hogy nem menjen cigányútra a falat…

Frissítve: 2021. szept. 5.

Egy korábbi posztban már írtam arról a veszélyről, ami főleg a kicsi, rágni még nem rendesen tudó gyerekeket fenyegeti, nevezetesen, hogy félrenyelnek, az étel a légutakba kerülve fulladást okoz. Most összeszedtem azokat az ételeket, melyek ebből a szempontból a legveszélyesebbek.


Végül átismételjük a legfontosabb szabályokat annak megelőzésére, hogy cigányútra menjen a falat.

 

A félrenyelés veszélye értelemszerűen a 2 év körüli gyerekeket fenyegeti leginkább, akik kapnak már szilárd ételeket is, rágni viszont még nem tudnak nagyon profi módon. Ráadásul állandóan izegnek-mozognak. De lényegében senki nincs száz százalékos biztonságban, a nagyobbakat is beleértve, mégis a 4 évesnél fiatalabbaknál a legnagyobb a veszély

Szép számmal vannak a felsorolt ételek között növényi eredetűek, melyeknél járulékos veszély, hogy például a növényi magok a légutakba kerülve nedvességet szívnak be, megduzzadnak, és akár saját eredeti átmérőjüknél jóval nagyobb légutat is képesek elzárni. Sőt többször is leírtak olyan extrém eseteket, hogy apróbb, teljes elzáródást okozó magok a légutakban később kicsíráztak.


De térjünk vissza az ígért listához:

Hot dog, virsli

A virslikarika kerek és könnyen megakadhat a torokban, illetve becsúszhat a légutakba. A virslit mindig vágjuk kisebb darabkákra.


Egész mogyoró, mandula, kesudió, egyéb diófélék

Ezek a magok általában nehezen rághatók, és szélük éles lehet, amikor törnek vagy a fogak között zúzódnak. Legjobb, ha ezeket az ételeket csak akkor adjuk a gyerek kezébe, amikor már nagyobb és biztosan tud rágni, hiszen nem az élethez nélkülözhetetlen alapvető élelmiszer egyik sem.


Egész szőlőszem

Nagyjából néhány évente felröppen a médiában egy-egy tragikus eset, amikor a kisgyerek egész szőlőszemtől fulladt meg, bár az esetek tényleges száma ennél lényegesen nagyobb, hiszen értelemszerűen nem kap minden eset sajtóvisszhangot. A problémát ilyenkor a szőlőszem gömb vagy nyújtott gömb alakja jelenti, mely miatt tökéletesen képes beékelődni a légutakba és hermetikusan lezárni azokat. A szőlőszemeket mindig vágjuk hosszában félbe, a nagyobb szemeket akár negyedeljük is el, mielőtt a gyerek tányérjára tesszük.


Pattogatott kukorica, popcorn

A popcorn kemény közepe általában nehezen rágható, ráadásul száraz is, így nehézséget okozhat a lenyelése. Erre is igaz ugyanaz, mint a mogyorófélékre, nemhogy kisgyerekkorban, de nagyobb gyerekként, sőt felnőttként is van élet pattogatott kukorica nélkül. Ha mégis valami hasonlót akarunk kínálni a gyereknek, sokkal jobb választás a puffasztott rizsből vagy pattogatott kukoricából préselt szelet – de ez is már csak nagyobb gyerekek számára.


Ropogtatnivaló nasik

Sok minden tartozik ide a sós ropitól a kis pereceken át az apró sós-sajtos-egyéb ízesítésű kekszekig. Ezeket csak nagyobb gyerekeknek adjuk.


Tapadós, nehezen lecsúszó ételek

Ilyenek lehetnek a különböző gumicukrok, rágócukorkák. Ne feledjük, hogy sokszor a gyerekeknek szánt vitaminokat is gumicukorkára emlékeztető kiszerelésben hozzák forgalomba. De egy kisgyerek számára nehézséget okozhat akár egy kanálka mogyoróvaj lenyelése is.


Nyers zöldségek, gyümölcsök

A nyers zöldséget jó választást jelenthetnek, ha valami egészséges rágcsálnivalót akarunk kínálni a kicsiknek, legyen az sárgarépa, alma, uborka vagy karalábé. Ezeket mindig vágjuk vékony darabokra, csíkokra vagy szeletekre. Ha lehetséges (például alma esetében) válasszunk puhább fajtákat. Némi vitaminveszteséghez vezet ugyan, de megoldás lehet a zöldség vagy gyümölcs megfőzése, megpárolása is.


Húsdarabok

Egy kisgyereknek nehézséget okozhat egy látszólag kis kockányi vagy vékony szeletnyi hús összerágása is. A sült változat helyett adjunk inkább főtt húst, de jó megoldás lehet a hús megdarálása is.


Sajtdarabok

Bár nem olyan mértékben, mint a húsok, de hasonló mechanizmussal problémát okozhatnak a keményebb sajtok is. Elkerülhető a veszély az üzletekben kapható, vékonyra szeletelve csomagolt sajtokkal vagy a sajt lereszelésével.


Kenyér

Egészen kicsi gyerekeknél a mégoly kis katonákra szeletelt kenyér is felragadhat a szájpadlásra. Próbáljuk meg kissé megpirítani, majd egészen apró kockákra aprítani a kenyérszeletet. Ugyanígy járjunk el a palacsintákkal, tortákkal és muffinokkal is. Legalább ilyen fontos, hogy legyen mindig kéznél ital is az összecsomósodott kenyér vagy tésztaféle lenyelésére.


A biztonságos étkezés szabályai

Ha valaki végigolvassa a fenti listát, könnyen arra a megállapításra juthat, hogy „tehát egy kisgyerek számára minden veszélyes, egyen inkább fényt”. Bár ez azért túlzás, közelítsük meg a kérdést másik irányból: milyen szabályokat kell betartani étkezés közben?

Ami az ételek előkészítését illeti, fent már felsoroltam a legfontosabbakat, jöjjenek a gyakorlati szabályok:

- Az étkezés ÜLVE történik, nem állva, járkálva, szaladgálva, közben legót rakosgatva vagy tévét nézve. A szép nyugodtan az asztalt körbeülve elköltött étkezés nem mellesleg kedvez a családi összetartozásnak is. Nem igaz az a régi „bölcsesség”, hogy magyar ember evés közben nem beszél, a családi étkezés közben igenis meg lehet és kell beszélni az élet fontos és kevésbé fontos dolgait.

- A gyerek lehetőség szerint ne közösségben, óvodában vagy bölcsődében találkozzon először olyan ételekkel, melyekkel korábban még nem találkozott, nem kóstolt. Előbb otthon kínáljuk számára, így biztosabbak lehetünk benne, hogy evés közben nem állnak elő váratlan problémák.

- Fontoljuk meg, hogy a fenti listában is szép számmal található rágcsálni és nassolni valókkal 4-5 éves korig várunk. Elvégre egyik sem víz vagy levegő, melyek nélkül lehetetlen élni, a nassolás kerülése nem mellesleg az egészséges étkezési szokások kialakításának is kedvez.

- Hallgassunk a megérzéseinkre! Ha a legkisebb kételyünk merül fel a biztonsággal kapcsolatban, inkább szánjuk még néhány percet arra, hogy az ételt apróbb darabokra vágjuk vagy más módon biztonságosabbá tegyük.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page