• Anyás-Apás

Császármetszés után 51 napig lélegeztetőgépen – egy kis „nátha” miatt

Egy orosz édesanya 51 napot töltött repirátoron, mielőtt kezébe foghatta volna újszülött kislányát, akit az orvosok császármetszéssel segítettek a világra, jóval a kiírt időpont előtt. A sietség oka valami olyasmi, amit mostanra sajnos már kénytelenek vagyunk életünk gyűlölt, mégis makacsul velünk maradó kísérőjelenségének tekinteni: COVID-19, azaz koronavírus.

A fentihez kísértetiesen hasonló forgatókönyv egy magyar édesanyával is megtörtént még decemberben, a történet vége szerencsére mindkét esetben hepiend. Ó, ez csak egy kis nátha, féljenek tőle a betegesen rettegők, ugye? Meg vakcina se kell, mert ugyan minek egy ártatlan vírusra, ami csak egy kis náthát okoz, ugye?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A mostani történetben szereplő édesanya, Okszana Selomencseva még csak a várandósságának 32. hetében járt, amikor lázas lett. Pár napig húzta otthon azt remélve, hogy hamarosan jobban lesz, de nem így történt:

„Harmincnyolc fokos lázzal három napig kúrálgattam magam otthon, próbáltam legyőzni a betegséget, de végül világossá vált számomra, hogy ehhez egyedül kevés vagyok, orvosi segítségre van szükségem.”

Így került be Okszana a szibériai nagyváros, Irkutszk kórházába, ahol a mellkasi CT katasztrofális képet mutatott, alig marad a tüdőben légzőfelület, ami komoly aggodalmakat ébresztett az orvosokban, hogy az anya pocakjában növekvő baba szervezete sem jut elegendő oxigénhez. Ezért – bár a szülés kiírt időpontja még messze volt, és félő volt, hogy a baba szervezete még nem elég érett arra, hogy megszülessen – azonnali császármetszésre szánták el magukat és világra segítették a kis Lizát.

Ezzel azonban csak a felét hárították el a problémának, hiszen az anya állapota fokozatosan romlott, olyannyira, hogy Okszanát végül lélegeztetőgépre kellett tenni. Tüdeje annyira rossz állapotban volt, hogy végül csaknem két hónapot, egészen pontosan 51 napot töltött respirátoron, mire állapota lehetővé tette, hogy végre karjaiba vehesse kislányát.

„Okszana esete nagyon súlyos volt – nyilatkozta utóbb az irkutszki kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának vezető főorvosa. – Az egész osztály fellélegzett, amikor javulás útjára lépett a fiatal édesanya, amire nem sok esély volt, mivel a fertőzés tüdejének csaknem 100 százalékát roncsolta. Amikor a szomszédos városok orvosaival konzultáltunk, senki nem adott szinte semmi esélyt Okszanának, mindenki azt mondta, hogy ilyen paraméterek mellett valószínűleg nem fogja túlélni a fertőzést. Az 51 napos lélegeztetőgépes támogatás után erőfeszítéseinket mégis siker koronázta, sikerült legyőznünk a tüdőkárosodást és kivédenünk, hogy a beteg más szervei is végzetesen károsodjanak.”

A történet ezúttal hepienddel végződik: az anya és babája nemrégiben hazatérhettek a kórházból, ahol már három gyerek és persze az édesapa várta nagy izgalommal, hogy a viszontagságos előzmények után végre köztük legyen a kistesó.


Oroszország a COVID-19 által leginkább sújtott országok között a negyedik helyen áll a világon az Egyesült Államok, India és Brazília mögött: jelenleg 3,5 millió körül jár a fertőzöttek száma, és a vírus eddig több mint 62 ezer életet követelt az országban.

Csak hajszál híja, hogy Okszana és babája nincs közöttük...

Forrás: Medscape


Az Anyás-Apás COVID-19- (azaz koronavírus-) járvánnyal foglalkozó korábbi cikkeit itt találod.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2021 Anyás-Apás