top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Biztonsági gyerekülések – a gyermekgyógyászok ajánlásával

A biztonságos utazás kulcsa a biztonsági gyerekülés. De milyet, mikor, kinek, hogyan? Soha ne feledd, hogy csak az elírásoknak megfelelően rögzített és használt autósülés jelent biztonságot. A többi részlettel kapcsolatban íme a gyermekgyógyászok legfrissebb irányelve.


A legfontosabb tanács, hogy amíg lehet, menetiránynak háttal utaztassuk a gyereket.

 


Régebben volt ugye az a szokás, hogy az egészen kicsi baba biztonsági ülését menetiránynak háttal rögzítették az autóba, míg a nagyobb gyerekek a menetiránynak arccal voltak bekötve. Már korábban is rebesgették, hogy igazából a menetiránynak háttal történő utazás biztonságosabb, és ez most már az irányelvekben is megjelenik.

Az amerikai gyermekgyógyászok társasága (American Academy of Pediatrics, APP) augusztus legutolsó napjaiban hozta nyilvánosságra frissített ajánlásait és ezzel kapcsolatos technikai jelentését (akit részletesebben érdekel, az a Pediatrics című lap novemberi számában nyomtatásban is elolvashatja majd angol nyelven). Ebben már az szerepel, hogy ameddig csak lehet, menetiránynak háttal utaztassuk a gyerekeket az autóban, egészen addig, míg a testsúlyuk és testmagasságuk ezt lehetővé teszi. A korábbi AAP-ajánlásban még azt írták, hogy legalább 2 éves korig használjunk olyan gyerekülést, melyben menetiránynak háttal utazhat a gyerek, a legfrissebb útmutatóból azonban ez az életkori határérték kikerült.

„Szerencsére manapság már olyan gyermeküléseket is kínálnak a gyártók ebből a típusból, melyek 18-20 kilogrammos testsúlyig, sőt még afölött is használhatók, ami azt jelenti, hogy akár kétéves kora után is maradhat a gyermek menetiránynak háttal rögzítve – mondja az irányelveket kidolgozó munkacsoport vezetője, dr. Benjamin Hoffman, az AAP sérülés-, erőszak- és mérgezésmegelőzési tanácsának az elnöke. – Az a legjobb, hogy ameddig csak lehet, menetiránynak háttal utaznak a gyermekek az autóban. Az ő szempontjukból ez a legbiztonságosabb módja az autózásnak.”


Nem indokolt megfordítani az utazási irányt

A korábbi ajánlásokban szereplő 2 éves életkori határt az indokolta, hogy a vizsgálatok szerint 1-2 éves korban menetiránynak háttal a legkisebb a sérülési kockázat, és ezt biometrikus mérések és töréstesztek is megerősítették. Az eredeti vizsgálatot azonban 2017-ben visszavonta az Injury Prevention („Sérülésmegelőzés”) című szaklap, mert úgy látták, hogy az elemzett esetszám nem volt elegendő ahhoz, hogy határozott életkori határt húzhassanak, ami felett már a menetiránynak arccal történő utazás a biztonságosabb.

„A biztonsági autósülések nagyszerűen teljesítenek a gyermekek testi épségének védelmében egy esetleges ütközés esetén, melyet az is jelez, hogy a gyermekeket érő baleseti sérülések és halálozások száma csökkent. De ahhoz nincs elég adatunk, hogy határozottan kijelenthessük, mely életkorban a legbiztonságosabb a menetiránynak háttal történő utazás irányát megfordítani. Ha választhatunk, akkor a lehető legtovább tartsuk a gyermeket menetiránynak háttal” – mondja a munkacsoport vezetője.

Ebben a helyzetben a gyermek fejét, nyakát és gerincét megtámasztja a gyermekülés kemény váza, így egy ütközésnél az ütődés jelentős része elnyelődik az ülésben, így védve a gyermek testének legsérülékenyebb részeit. A menetiránynak előrefelé ülő gyermek testét rögzítik ugyan a biztonsági övek, a fej – ami kisgyermekkorban köztudottan nagy, a test többi részéhez viszonyítva – ütközés közben előrefelé lendül, ami súlyos sérülés veszélyének teszi ki a fejet és a gerincet egyaránt.

Bár a szülők a váltásokat bizonyos fokban fejlődési mérföldköveknek vagy állomásoknak tekintik, nagyobb gyerekeknél az utazási irány megváltoztatása nem tekinthető pozitív fejlődési lépcsőfoknak, inkább késleltetni kellene, ameddig csak lehet. Csak akkor van itt az ideje az utazási irány megváltoztatásának, amikor a gyerek kétségkívül elérte azt a testsúlyt vagy testmagasságot, ami felett már semmiképpen nincs mód arra, hogy a menetiránynak háttal utazzon továbbra is.


Az autóbaleset továbbra is az egyik vezető gyermekkori halálok

Továbbra is az autóbalesetek tekinthetők a gyermekkori halálozás egyik leggyakoribb okának. Az amerikai statisztikák szerint az utóbbi 10 évben naponta 4 tízévesnél fiatalabb gyerek halt és hal meg autóbalesetek kapcsán. Hátha így kicsit javíthatók ezek a szomorú számok.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page