top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Bilire szoktatás – a világ körül

Ahány ház, annyi szokás – hogy ezzel az elcsépelt szólással kezdjem. És nincs ez másként a bilire szoktatással, azaz a szobatisztaságra neveléssel sem. Tudtad például, hogy minél közelebb él egy család az Egyenlítőhöz, annál korábban szobatisztává válik a gyereke?


Összegyűjtöttem néhány szokást, hogyan csinálják máshol a szülők. Mert előbb-utóbb mindenhol szobatisztává válnak a gyerekek.


 

Azt mindenki tudja a saját ismeretségi köréből, hogy a gyerekek nem ugyanakkor lesznek szobatiszták, ki már kétévesen, ki négyévesen sem. Abban pedig még nagyobb különbségek vannak, hogy az egyes kultúrákban miként tekintenek erre a fejlődési mérföldkőre, illetve milyen módszereket használnak a szobatisztaság elérésére. „Ha a harmadik világ országait nézzük, ahol nincs minden sarkon áruház nadrágpelenkával dugig tömött polcokkal, akkor könnyen beláthatjuk, hogy azokban az országokban picit sürgősebb feladat a bilire szoktatás, ami sokszor már egyéves korban elkezdődik – mondja dr. Peter Metcalfe az Alberta Egyetem gyermekurológusa. – Sokféle módszere van a szobatisztaságra nevelésnek, vannak új irányzatok is, és nem állíthatjuk, hogy bármelyik módszer is jobb lenne a többinél.”

A gyermekgyógyászok azt is megfigyelték, hogy minél távolabb esik az adott ország az Egyenlítőtől, annál későbbi életkorban válnak szobatisztává a gyerekek. Ez olyan összefüggés, amit még soha nem vizsgáltak tudományos módszerekkel, de évek alatt egyértelművé vált, hogy van ilyen kapcsolat a földrajzi elhelyezkedés és a szobatisztaság elérése között. „Bizarr és bolondos korrelációnak tűnhet, de mégis igaz, hogy minél távolabb megyünk az Egyenlítőtől, minél hidegebb az éghajlat, annál később lesznek szobatiszták a gyerekek” -mondja egy másik gyermekgyógyász.

De nézzük, hogy az egyes országokban milyen szokások dívnak a bilire szoktatásban


A kenyai anyák az állandó testtartásban hisznek

A kenyai szülők abban bíznak, hogy ha a gyerekek már korán megtanulják a vizelet- és székletürítéshez szükséges testhelyzetet, akkor hamarább szobatisztává válnak. Éppen ezért alvás és etetés után éberen figyelik a gyerek viselkedését, arra utaló jeleket keresve, hogy eljött a pisi vagy a kaki ideje. Ekkor térdükre helyezve ülő pozícióba hozzák a gyereket, hasonlóan ahhoz, mintha bilin vagy WC-n ülnének. Közben ssss vagy hushus szerű hangokat adnak, ezzel is segítve a műveletet. A Pediatrics című gyermekgyógyászati lap egy jó régi száma, még 1977-ben ismertette az e módszerrel szerzett tapasztalatokat. Kenyai őslakosok körében 56 családban figyelték a szobatisztaságra nevelési szokásokat, és azt figyelték meg, hogy a szülők már a gyerek 4-5 hónapos korában azt várják, hogy ez a tréning eredményt hoz.


A vietnami szülők fütyülnek… nem a szobatisztaságra, hanem a szobatisztaságért

A Vietnamban dívó nevelési szokásokkal a Journal of Pediatric Urology című lap 7 évvel ezelőtti száma foglalkozott, amikor 47 családban figyelték meg, hogyan történik a szobatisztaságra szoktatás. A vietnami anyáknál ez gyakorlatilag a gyerek világra jövetele pillanatában megkezdődik, hiszen kezdettől fogva figyelik, hogy a babánál milyen jelek előzik meg a vizelet- vagy székletürítést, sírnak, rugdosnak, netán grimaszokat vágnak. És azt is megfigyelik, hogy két pisi vagy kaki között mennyi idő telik el. Miután ezzel tisztába jöttek, az adott jel (mozgás vagy grimasz) észlelésekor a babát a bili vagy WC-kagyló fölé tartják, közben egyfajta fütyülő hangot adnak. Az anyák körülbelül 9 hónapos korra várják, hogy a csecsemő bizonyos időközönként pisiljen. Ha azt akarják, hogy a baba etetés vagy alvás után végezze el a dolgát, akkor ezzel a bizonyos fütyülő hanggal igyekeznek erre rávenni. A közlemény szerint ezzel a módszerrel 24 hónapos, azaz 2 éves korára minden gyerek szobatisztává válik.


Iránban többféle módszer létezik a szobatisztaság elérése

Az iráni szobatisztasági szokásokkal a Journal of Pediatrics 2013-as cikke térképezte fel. Az egyik módszer az úgynevezett intenzív nevelés. Eszerint a szülők rendszeres időközönként bilire ültetik a gyereket onnantól kezdve, amikro úgy ítélik meg, hogy kellően érett erre. A másik a gyerekorientált megközelítés, amikor a releváns fejlődési mérföldkövekhez kötik a bilire szokás kialakítását, például amikor a baba már jár vagy érdeklődést mutat a WC vagy úgy általában a WC-használat iránt. Majdnem 350 szülő megkérdezése alapján azt találták, hogy a szülők több mint fele az intenzív módszerben hisz, 44 százalékuk a gyerekorientált szemléletben, míg minden 100 szülő közül háromnak fogalma sincs, milyen szokásokat követ a szobatisztaság elérése érdekében. „A szülők többsége azt szeretné, hogy minél előbb szobatiszta legyen a gyerek, ezért részesíti előnyben az intenzív módszert. Az iráni gyerekek bilire szoktatása 12 hónapos kor körül kezdődik, és 24−27 hónapos korukra szobatisztává is válnak” – magyarázza a vizsgálat vezetője, dr. Nakysa Hooman.


Kínában speciális nadrágokat gyártanak e célra

Kínában általában a pelenkamentességre esküsznek, ezért olyan nadrágokat gyártanak, melyeken a megfelelő helyeken nyílás van, hogy a gyerek a nadrág levétele nélkül is el tudja intézni a dolgát, mégse maszatolja össze a ruháját. Egy brazil gyermekgyógyászati lap, a Brazilian Society of Pediatrics’ Jornel de Pediatria 2008-as felmérése szerint a gyerekek ezzel a módszerrel nagyjából ugyanakkorra válnak szobatisztává, mint például az Egyesült Államokban. A kínai szülők is már az első élethéttől kezdve igyekeznek megtanulni azokat a jeleket, melyekkel a baba jelez, és ezt az ismeretet is bevetik a szobatisztaságra nevelés során.


Törökországban a szülők anyagi helyzete a döntő

A török családokban azt figyelték meg, hogy minél jobb anyagi helyzetben élnek a szülők, annál később válik szobatisztává a gyerek. A The Turkish Journal of Pediatrics című lapban ismertetett vizsgálatban 1467 család adatait elemezték. Ebből az derült ki, hogy minál jobb anyagi helyzetű és minél magasabban iskolázott az anya, annál hosszabb ideig tart a gyereknél szobatisztaság kialakulása. A török gyerekek egyébként 16 és 28 hónapos koruk között válnak szobatisztává.


Az USA-ban egyre nehezebb bilire szoktatni a gyerekeket

Ezzel szemben a fejlett országokban a szobatisztaság kitolódásának lehetünk szemtanúi. Míg 1947-ben a gyerekek 60 százaléka 18 hónapos korára szobatisztává vált, addig 1974-ben 60 százalékuknak ennél hosszabb időre, átlagosan 33 hónapra volt szüksége. 1980-ban 25 és 27 hónapos kor közé esett az átlagéletkor a szobatisztaság elérésekor, 2003-ban azonban már majdnem 37 hónap volt.

Fotó: Adobe Stock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page