Anyás-Apás · 2020.06.10 04:00 · 7 perc

Az oltásellenesek ügyesebben hálózzák be a bizonytalankodókat, mint az oltáspártiak

Nemrégiben egyedülálló térkép készült, melyből nyomon követhető az oltáspárti és oltásellenes csoportok kapcsolati hálója a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy az oltásellenesek – még ha áltudományosak, megtévesztőek is, és szeretnek csúsztatni, torzítani és elhallgatni – valamit nagyon jól csinálnak: nagyon hatékonyan építgetik a kapcsolati hálójukat a közösségi médiában, így sokkal erősebb üzeneteket képesek eljuttatni sokkal több emberhez.

A legnagyobb veszély a bizonytalan szülőkre leselkedik, akik egyelőre még nem tudják eldönteni, hogy az oltáselleneseknek vagy az oltárpártiaknak higgyenek-e inkább.


Ki ne találkozott volna már a Facebookon vagy más közösségi oldalakon olyan posztokkal, melyek az orvosok ajánlásait igyekeznek elhitelteleníteni, a kormányzati döntéseket kedvezőtlen színben feltüntetni vagy a gyógyszergyárakról összeesküvés-elméleteket terjeszteni? Szinte úgy tűnhet, hogy nyüzsögnek az ilyen oldalak a közösségi médiában, hiszen lépten-nyomon ilyenekbe botlunk. A George Washington Egyetem kutatói azonban most egy speciális kapcsolati térképet készítettek és tettek közzé a Nature című lapban, amiből az derült ki, hogy a látszat csal. Az oltásellenes csoportok jóval kisebb számban képviseltetik magukat a közösségi oldalakon, mint az oltáspártiak, mégis hatékonyabban terjesztik rosszabb esetben hazug, jobb esetben „csak” féltudományos tanaikat, mint a kizárólag tudományos adatokra alapozó oltáspártiak.

Ha megnézzük a fenti térképet, mely a tavalyi nagy kanyarójárvány csúcsán ábrázolja nagyjából 1300 oldalon körülbelül 100 millió Facebook-használó védőoltásokkal kapcsolatos beszélgetéseit és interakcióit, akkor azon piros pöttyök ábrázolják az oltásellenes oldalakat, kék pöttyök az oltáspárti információkat terjesztő oldalakat, míg zöld pöttyök a „bizonytalanokat”, azaz olyanokat, akiknek (még) nincs határozott állásfoglalásuk a kérdésben. Külön ki kell emelni, hogy a zöld pöttyök igen jelentős része szülői csoportokat, mamafórumokat, gyereket nevelő és gyerekekkel foglalkozó felnőttek által előszeretettel látogatott, ám nem specifikusan a védőoltásokkal foglalkozó oldalakat jelöl. És ahogyan egy politikai választási kampányban azon áll vagy bukik az eredmény, hogy ki tudja jobban megszólítani a bizonytalanokat, nincs ez másként itt sem.

Az Anyás-Apás védőoltásokkal foglalkozó korábbi cikkeit itt találod!

Az első nagy probléma, hogy bár jóval több ember oltáspárti meggyőződésű, mint oltásellenes, az oltáspárti csoportok jóval kevesebben vannak (124 ilyen találtak a feltérképezett közel 1300 oldal közül, ide tartozik például Bill és Melinda Gates alapítványának az oldala), mint az oltásellenesek (ezekből 317-et találtak, példát nem írok rá, mert nem szándékom reklámozni őket). A másik nagy probléma, hogy egyből kitűnik, hogy az oltásellenes csoportok kisebb számuk ellenére mégis jóval sűrűbb kapcsolati hálót alakítottak ki, több interakciót generáltak, többen osztották meg a posztjaikat, mint az oltáspártiak. És ami különösen aggasztó: ezek a „csápok” jórészt a zöld pöttyel jelölt bizonytalanokat célozzák – és érik is el! – a leginkább.

A vakcinákkal kapcsolatos párbeszéd egy igen dinamikus, többszörös visszacsatolásokon alapuló aktív interakciós háló, mely nyelveken, városokon, országokon és földrészeken is átível.

Mi az, amit az oltásellenesek jobban csinálnak?

Az oltásellenesek azzal, hogy nagyobb elköteleződést képesek elérni a bizonytalanoknál, centrálisabb pozíciót harcoltak ki maguknak, míg az oltáspárti csoportok jórészt a periférián ragadtak. Az oltáspárti aktivisták másik hibája – írják a Nature cikkének szerzői –, hogy erőiket a legnagyobb, legbefolyásosabb oltásellenes csoportokkal és szervezetekkel való vitákra és összecsapásokra összpontosítják, így érdeklődési körükből kiesnek a közepes méretű oltásellenes csoportok, akik – ellenvélemények és kritikák híján – így könnyen és észrevétlenül befolyásos tényezőkké nőhetik ki magukat.

Az oltásellenesek ráadásul több témát is futtatnak párhuzamosan: például miközben állítólagos hatástalanságuk vagy veszélyességük miatt támadják a vakcinákat és más, igazoltan hatásos orvosi megelőzési és kezelési módszereket, az orvosokba vetett bizalmat és hitet is igyekeznek megingatni, egyedi kiragadott példán keresztül mutatnak be csodás gyógyulásokat, vagy konteóelméleteket gyártanak. Ne legyintsünk rá, hogy ugyan már, ki hisz ezeknek a badarságoknak, mert az oltásellenesek nem kevesebb, mint 3 milliárd elérést tudnak ezzel produkálni, ezen belül is leginkább a bizonytalan csoportok és személyek befolyásolásával.

Ezzel szemben az oltáspártiak leginkább egyetlen mondanivalót tematizálnak, ami leginkább a védőoltások igazolt közegészségügyi előnyeinek szikár ismertetésében merül ki. Az pedig, hogy valaki egy kérdésben – például a vakcinák kérdésében – még bizonytalan, nem jelenti egyben azt is, hogy passzív szemlélője a történéseknek. Éppen ellenkezőleg, ezek a bizonytalan szülők is aktívan keresnek, igyekeznek tájékozódni a témában – ám a fentiek miatt sajnos jórészt oltásellenes üzenetekbe botlanak, azok alapján alakítja ki a véleményüket a kérdésben és hozzák meg később döntéseiket.

„Azt vártuk, hogy komoly szakmai szervezeteket és kormányzati szerveket találunk a közösségi oldalakon folyó virtuális küzdelemben, akik aktívan közvetítik kreatív oltáspárti üzeneteiket, de ennek éppen az ellentétét kellett megtapasztalnunk”

– foglalta össze tapasztalataikat a vizsgálat vezetője, dr. Neil Johnson. Szerinte az oltáspárti szakmai szervezeteknek és kormányzati szerveknek egy olyan térkép alapján kellene megtervezniük stratégiájukat, mint amilyet most készítettek a George Washington Egyetemen.

Elvégre hogyan is várhatjuk el egy hadvezértől, hogy megfelelő térkép nélkül csatát nyerjen a több fronton támadó ellenséggel szemben?

Forrás: Nature

#vedooltas #vakcina #oltasellenes #oltasparti #terkep

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük