Az igazi hősök kórházban szülnek 2. rész
A cikk első része a szülésre vonatkozó új brit irányelveket foglalta össze. De mit gondol minderről egy meggyőződéses és gyakorló otthonszülő?
A radikálisan módosított NHS irányelveket kommentálva Beverley Turner – aki két gyermekét otthon szülte – így fogalmaz: „Nos, most már hivatalos. Szülés visszatér a gyökerekhez. A NICE közzétette, hogy az otthonszülés (vagy szülőotthoni szülés) a nők többsége számára biztonságosabb, mint a kórház. (Hát nem megmondtam, hogy mindenki önkényesen (félre)értelmez? A NICE egészen pontosan azt írja, hogy egyformán biztonságos, de azért ez alól is vannak kivételek, lásd először szülő nőket.)
Hogy pontosan mit akar ezzel üzenni nekünk a NHS? Hát, körülbelül ennyit: Nos, hölgyeim, bocsánat a kórházi szülések során az utóbbi 70 évben elszenvedett méltánytalanságokért, úgy tűnik, hogy inkább otthon kell maradnia annak, aki szülni akar. Többé már nem kell a szülőszobán nyomorogniuk, menjenek vissza inkább a konyhába. Vagy a hallba, vagy a hálószobába, vagy a hátsó kertbe. Bárhová, ahová befér a szülőkád. Jelenleg az évi 800 ezer szülés közül mindössze 24 ezer szülés (3 százalék) történik otthon. És hogy miért lett annyira népszerű a kórházi szülés? A kórházi szülések széles körű elterjedése 1948-ig és az újonnan megnyíló csilivili NHS kórházakig vezethető vissza, ami 1970-re elvezetett addig a megállapításig, hogy „véleményünk szerint elegendő férőhelyet kell teremtenünk ahhoz, hogy a szülések 100 százaléka kórházban történhessen”. Ez a tendencia vezetett el oda, melyet Wendy Savage szülészprofesszor, a szabad szüléshez való jog aktivistája „a világ legnagyobb ellenőrizetlen emberkísérletének” nevezett. Ahogyan fogalmaz: „Senki nem kérdezte meg a nőket, hogy valójában akarnak-e kórházban szülni, és semmi bizonyíték nem volt arra nézve, hogy a kórházi szülések javítanák az ellátást vagy csökkentenék az újszülöttkori vagy anyai halálozást.”
A brit kórházakban a szülések 25−30 százaléka császármetszéssel végződik, noha a EHO csak 10−15 százalékos arányt tart elfogadhatónak. A „csak az számít, hogy a baba egészséges legyen” szemlélet eredményeként az anyák mind nagyobb százalékánál fordul elő szülés utáni depresszió és poszttraumás stresszbetegség, és csak a nők fele nyilatkozik úgy, hogy olyan körülmények között hozta világra gyermekét, ahogy szerette volna.
Az otthonszülések aránya eztán fokozatosan csökkent, az 1980-as évek közepére már nem érte el az 1 százalékot sem, majd némi emelkedés mutatkozott, így jutottunk el a mostani 3 százalékig. A kórházakban pedig egyre több lett a beavatkozás, főként akkor, ha a vajúdás üteme lelassul, ilyenkor az orvosok előszeretettel közbeavatkoznak arra hivatkozva, hogy a szülés nem halad előre megfelelően. Túl sokan vannak azok a nők, akik csodálattal tekintenek orvosukra, mondván: „közbelépett és megmentette a gyermekem életét”. Miközben nem tájékoztatják őszintén és becsületesen, hogy mi történt megelőzően, ami magával hozta a dolgok ilyetén menetét. A bábák által vezetett szülések során nem történnek olyan beavatkozások, melyek aztán a dominóelv alapján újabbak sorát vonják maguk után.
Azok a nők, akik nem hívei az otthonszülésnek, természetesen aggódnak amiatt, hogy hozzájutnak-e az epidurális érzéstelenítéshez. De az otthonszülés kevésbé féj. Én tudom, mert kétszer is kipróbáltam. A félelem feszültséget kelt, a feszültség fájdalmat okoz. A feszültség elnyomja a természetes fájdalomcsillapító endorfinokat, amikor kiterítve fekszel a fényesen kivilágított kórházi helyiségben lábaidat széttárva, miközben vadidegenek jönnek-mennek a csapóajtón keresztül, és az epidurális érzéstelenítés – természetesen – az egyetlen lehetőséged. (Ugye mondtam a bevezetőben, hogy a kórházi szülésekkel riogatva nem ér népszerűsíteni az otthonszülést?)
Aki otthon szül, annak gyakran a fejéhez vágják: Wow, nagyon bátor vagy.
Amire az otthonszülés hívei azt felelik: Ugye viccelsz: TE vagy a bátor!”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!