top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Az idő kulcstényező! Ne csak októberben beszéljünk a mellrákról!

A rákbetegséget még ma is hallgatás és tabuk övezik, amiről nem szívesen beszélünk, és amit éppen ezért manapság is sok félreértés és tévhit leng körül. Különösen igaz ez a mellrákra, mely éppen a nőiség legősibb szimbólumát betegíti meg. Pedig a mellrák diagnózisa ma már messze nem egyenlő a halálos ítélettel, sőt akár teljes gyógyulás is elérhető. Ehhez azonban elengedhetetlen a korai felismerés, amiről nem elég csak októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában beszélni! Felelősségünk, hogy megbízható, hiteles információkkal buzdítsuk a hölgyeket a szűréseken való részvételre.

Ebben nyújt segítséget a szakorvosok által írt és lektorált új betegtájékoztató oldalán az Intima női egészségportál, ahol a szűréstől a diagnózisig, a kezelési lehetőségektől az életmód szerepéig, minden információt megtalálnak az érdeklődők.

 

A statisztikák szerint élete folyamán minden kilencedik-tizedik nő kénytelen szembesülni mellrák sokkoló diagnózisával, mégis nagy a tájékozatlanság a témában, és részben talán ennek is tudható be, hogy tragikusan alacsony a mellrákszűréseken való részvételi hajlandóság is, ami a koronavírus járvány időszaka alatt tovább romlott, s ami viszont rontja a korai felismerés és a túlélés esélyeit – és ezzel az ördögi kör be is zárult.


Még mindig sokak fejében él például az a tévhit, hogy a mellrák csak a nők, mégpedig az idősebb nők betegsége, holott nem kevés azoknak a száma, akiknél akár húszas éveik elején derül ki, hogy baj van, és bár a nőknél jóval ritkábban, de a mellrák a férfiakat sem kíméli. Ugyancsak általános vélekedés még ma is, hogy a mellrák diagnózisa egyenlő a halálos ítélettel, holott az onkológia tudománya az utóbbi években-évtizedekben hatalmasat lépett előre, így a mai korszerű kezelési lehetőségek birtokában az orvosok akár teljes gyógyulást is biztosíthatnak mellrákos pácienseik számára, de ha mégsem, akkor is jó életminőségben eltöltött évek nyerhetők.


Ehhez persze elengedhetetlen a korai felismerés, korai felismerés pedig nem képzelhető el a mellrákkal kapcsolatos edukáció, ennek révén tudatos, tájékozott érintettek nélkül, akik figyelik testük jelzéseit és a legkisebb gyanús jelre felkeresik orvosukat.


Október hagyományosan a mellrák elleni harc hónapja világszerte, ám nem szabad, hogy a mellrákkal, a rendszeres önvizsgálat és szűrővizsgálatok fontosságával kapcsolatos információk átadása pusztán egy hónapra korlátozódjon, hanem az érintetteknek az év mind a tizenkét hónapjában hiteles, megbízható, ugyanakkor nem utolsósorban közérthető információkhoz kell jutniuk. Ezzel talán a mellrákot – és általában a rosszindulatú daganatokat – övező tabuk is ledönthetők, hiszen ez olyan téma, amiről még ma is sokan úgy érzik, hogy nem „illik” beszélni, nem csoda hát, hogy a rák diagnózisa sokszor stigma is egyben.

Keresünk, de megbízható-e az, amit találunk?

Bár azt gondolnánk, hogy ma már könnyű dolga van annak, aki szakmailag korrekt információkat keres a neten, például a mellrák korai figyelmeztető jeleiről vagy a kezelések lehetőségeiről. Hiszen csak pár kattintás, és számtalan forrásból válogathatnak a tájékozódni vágyók. A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű, ami azért is aggasztó, mert több felmérés is igazolta, hogy ma már egyre inkább támaszkodunk az internetes információkra akkor is, ha az egészségünkről van szó: a világháló mindig az élbolyban végez, amikor arról kérdeznek embereket, honnan tájékozódnak egészségügyi témákban, többnyire közvetlenül az orvos és egészségügyi személyzet után, de sokszor még őket is megelőzve. Sokan a háziorvosuktól kapott információk kiegészítésére, sőt akár azok ellenőrzésére is keresnek a neten.


Amit pedig ott találnak, az finoman fogalmazva is rendkívül egyenetlen színvonalú és minőségű. És hogyan is várhatnánk el egy egészségügyi végzettséggel nem rendelkező laikustól, hogy különbséget tegyen megbízható és megbízhatatlan között? A mellrák témájánál maradva, nagyon sok tudománytalan, fél információkon alapuló vagy szándékosan félrevezető adat lelhető fel például a mammográfia állítólag veszélyeiről – természetesen azonnal „bombabiztos” csodamódszert ajánlgatva helyette.


Megbízható, tudományos tényeken alapuló tájékoztatás - egy helyen

Pedig a tudatosság, az önvizsgálat, a szűrővizsgálatokon való részvétel és a korai jelek felismerése a mellrák esetében szó szerint életeket menthet. Ezt felismerve az Intima női egészségportál egy betegtájékoztató oldalra gyűjtött minden ismeretet, amit a női mell és a mellrák témájában tudni kell és érdemes. Az oldalon megjelenő összes tartalom szerzője az adott témában, részterületen jártas szakorvos, így a látogató biztos lehet benne, hogy amit ott talál, az szakmailag korrekt, ezért megbízhat benne – ám természetesen nem helyettesítheti az orvosi konzultációt, „csak” arra vállalkozhat, hogy olyan információkkal lássa el az olvasókat, melyek alapján tudatos, megalapozott döntést képesek hozni saját testükkel kapcsolatban. És ez a „csak” nem kevés.


Az oldalon nemcsak olyan alapvető kérdésekre kaphat választ az érdeklődő, hogy melyek a mellrák korai jelei, miként történik a mellrák kivizsgálása és a kezelése, hanem arról is, miben segíthet az onkopszichológus, mi a különbség a mellrák adjuváns és neoadjuváns terápiája között, lehet-e szerepük az étrend-kiegészítőknek a mellrák kezelésében, a megfelelő étkezés miként segíthet a rák vagy a kezelés okozta tünetek leküzdésében, vagy mi is az az onkoplasztika.


Fontos ismét hangsúlyozni, hogy az oldalon található összes információ a témában jártas szakorvosoktól származik, ezért segítséget nyújthat abban, hogy a korai felismerést követően a beteg mielőbb eljusson arra a betegútra, ami a legjobb kilátásokat, sőt akár a teljes gyógyulás reményét kínálja számára, és abban is, hogy hiteles forrása legyen akár más médiumoknak is.

Egy olyan átfogó betegtájékoztatót álmodtunk meg és fejlesztettünk le, mely az emlőrákkal kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdésekre ad érthető válaszokat, a legfrissebb hazai és nemzetközi tudományos forrásokra támaszkodva. Oldalunkkal célunk, hogy a félrevezető álhírek, fél információk helyett hiteles, megbízható forrást biztosítsunk az érintetteknek és családtagjaiknak is, felhívjuk a figyelmet az emlőrákszűrés fontosságára, és hidat biztosítsunk a betegek és az orvosok között. Hiszen egy jól informált, a betegségét értő beteg, sokkal együttműködőbb az orvosával is, ami végső soron hatékonyabbá és eredményesebbé is teheti a betegutat. (Matics Kata, Intima.hu alapító-ügyvezetője)

Az oldal ide kattintva érhető el.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Az Anyás-Apás mellrákkal foglalkozó cikkeiért ide kattints!

0 hozzászólás
bottom of page