top of page
  • Szerző képeVendégszerző

Az anya, aki nyomkövetőt szerelt a gyerekeire

Szülőként érthető módon óvjuk és féltjük gyermekeinket. Nem könnyű azonban meghúzni a határt jogos féltés és paramamis túlaggódás között, és az is biztos, hogy mindenkinél máshoz húzódik ez a határ. Egy kétgyermekes anyuka hatalmas felháborodást váltott ki az interneten azzal, hogy bevallotta, hogy Apple Airtaget tart a gyerekein, hogy nyomon követhesse, hol tartózkodnak.

Neked ez még belefér a jogos szülői aggódásba, vagy na, ez azért már túlzás!

 

A kétgyermekes anyuka nagy visszatetszést váltott ki, amiért támogatta az Apple AirTagek használatát gyerekei nyomon követésére és a velük való kommunikációra. Azt mondja, „őrültnek” bélyegezték, mióta unortodox nevelési és követési módszereit megosztotta nézőivel a TikTokon.


A klipben, amelyet már több mint 1,7 milliószor néztek meg, a 24 éves anya azt mondta:

„Láttam egy TikTok videót egy anyukáról, aki Apple Airtageket tesz a gyerekei karkötőjébe, és azt gondoltam, hogy ez a legkirályabb dolog. Az Amazonon meg tudod venni ezeket a kis kütyüket, amivel nyomon követheted a gyerekeket, akiket arra is megtaníthatsz, hogy jöjjenek, ha meghallják az Airtag csipogó hangját.”

A kismama, aki jelenleg nyolc hónapos terhes, bemutatta, hogyan használja a kütyüket 4é s 2 éves kislányain.


Sok internetező dicsérte az ötletet, de a nagy többség nem volt lenyűgözve, és azzal vádolta az anyát, hogy „állatként” bánik a gyerekeivel.

A kritikákra reagálva az anya úgy fogalmazott, hogy egy szülő nem lehet eléggé védelmező, ha a gyerekeiről van szó:

„Rendkívül paranoiás vagyok biztonsági kérdésekben. Úgy gondoltam, hogy a karkötők zseniálisak. A kétéves gyermekem figyelmetlen és elszalad, így ha véletlenül eltéved, [az AirTag] tökéletes módja annak, hogy megtaláljuk. Elég, hogy egy másodpercig nem figyelsz rá, és a gyereked máris eltűnt a tömegben.”

Azt is elárulta, hogy úgy tűnik, hogy szülői gyakorlata sok más szülő meggyőződésével ellenkezik:

„Manapság sosem tudod túlzásba vinni gyermekeid védelmét. Az emberek őrült anyának tartanak – az egyik még azt is mondta, hogy terápiára lenne szükségem nekem és a gyerekeimnek is. De azért teszem ezt, hogy megakadályozzam, hogy a gyerekeimet valaha is elrabolják vagy elkeveredjenek. Mindent megteszek, hogy pontosan tudjam, hol vannak.”

Fotó: Freepik


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page