Az úttesten ne menjünk át helyettük?
Megint nem hoztam tudományt (csak egy keveset), inkább pufogok egy kicsit. Arról, hogy túlféltjük a gyerekeinket, kipárnázzuk számukra az életet, gondolkodunk helyettük, és ebben a nagy túlféltésben megfeledkezünk arról, hogy az életre neveljük őket, megtanítsuk nekik azokat a készségeket és ismereteket, melyekre feltétlenül szükségük lesz, ha már nem állunk állandóan mögöttük. Pedig mindannyian tudjuk, hogy eljön ez az idő, hamarább, mint gondolnánk.
Miért állítjuk le például a forgalmat, ha ehelyett meg is taníthatnánk nekik, hogyan keljenek át az úttesten önállóan is biztonságban?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Mindez a minap munkába menet jutott eszembe, egy békés angliai kisváros egyáltalán nem forgalmas pontján fekvő iskolája előtt elhaladva. Egy 10-11 éves forma kisfiú közelített a gyalogátkelőhelyhez, mire az iskola elé kirendelt, sárga láthatósági mellénybe öltözött segéderő stoptáblával kezében kipattant az úttestre és megállította az éppen arra járó két, azaz két darab autót. Mire a gyerek – látva, hogy az utat megtisztították előtte – nekiiramodott és nem nézve se jobbra, se balra, átrohant az úttesten, egyenesen be az iskolába.
Elgondolkodtam. A gyerek már nem volt annyira kicsi, ő volt az egyetlen gyerek közel s távol, a forgalom nem volt túlságosan nagy, sőt kifejezetten gyérnek mondanám, és még bőven volt is idő az első becsöngetésig. Nem azzal járna-e jobban mindenki hosszú távon, ha ilyenkor a stoptábla emelgetése helyett a közlekedési segéderő inkább elmagyarázná az ekkorka gyereknek, hogyan keljen át az úttesten biztonságosan, merre nézzen, mire figyeljen? Akkor esetleg ott is elboldogulna, ahol nincs stoptáblás emberke, csak és kizárólag az ő magasságos balesetmentes közlekedését biztosítandó.
Tudom persze, hogy az angolok agya némileg más kerékre jár, nyilván erre is van protokoll, hogy mi a láthatósági mellényes nénik és bácsik feladata az iskolák előtt, és azt is tudom, hogy az angolok protokolljaiban és fejében viszonylag kevesebb teret kap az aktuális körülmények mérlegelése, nevezetesen hogy mikor alkalmas a hely és az idő a gyerek önállóságra nevelésére. Nyilván valahol le van írva, hogy gyerek és autó jön, segéderő úttest közepére kimegy, forgalmat leállít, gyerek átmegy, segéderő vissza a helyére – újabb autó és gyerek érkezéséig, punktum.
A helikopterszülők után itt a helikoptertársadalom?
A helikopterszülő kifejezést szerintem mindenki ismeri. Ő az, aki már totyogós korától a gyerek minden lépését felügyeli, amivel bizonyos életkorig nincs is baj. De a helikopterszülő ezzel az állandó túlféltéssel, a gyerek feladatainak átvállalásával akkor sem hagy fel, amikor a gyerek már kamaszodik, sőt felnő. Ő az a szülő, aki megírja a gyerek egyetemi beadandóját, bemegy reklamálni a professzorhoz, ha szeme fénye nem azt a jegyet kapja a vizsgán, amit szerinte megérdemelt, ő maga böngészi a gyerek helyett az álláshirdetéseket, és még az állásinterjúra is elkíséri szeme fényét.
A helikopterszülőséggel az a baj, hogy leginkább a szociális készségek kialakulását gátolja, ha a szülő átvesz – sőt inkább nem ad át kellő időben- olyan feladatokat, mely életkoránál fogva már a gyerek felelőssége kellene, hogy legyen. Ezen kívül ezekben a gyerekekben nehezebben alakul ki a felelősségérzet, illetve könnyen elbizonytalanodnak olyan helyzetekben, amikor valamilyen oknál fogva nincs ott a szülő mögöttük, hogy döntsön vagy cselekedjen helyettük.
A helikopterszülőség hátterében számos tényező állhat. Előfordulhat például, hogy ő maga elhanyagoló családban nőtt fel, és azért felügyeli gyereke minden lépését, mert mindenképpen másként akarja csinálni, mint saját szülei tették.
Nekem úgy tűnik, hogy manapság egyre inkább a túlféltés idejét éljük, nemcsak a szülők, hanem a nagyobb közösség szintjén is. Alkottam is rá egy új szót: a helikopterszülők után eljött a helikopteriskola és helikoptertársadalom ideje?
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!