top of page
  • Anyás-Apás

A világhírű színész felesége 7 gyereknél megállna – a vazektómiáról

Frissítve: jan. 6.

Alec Baldwin felesége, Hilaria három hónapja adott életet hetedik gyermekünknek, a kis Ilariának. Ő ennyi gyerekkel be is érné, a férje azonban nem állna meg itt.

Hilaria szerint a vazektómia, azaz az ondóvezetékek lekötése lenne a megoldás, beszéljünk hát erről is. Mi ez, milyen szabályozás vonatkozik rá Magyarországon?

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Hilaria Baldwin nemrégiben egy interjúban fejtette ki, hogy a férjének ideje lenne megváltoztatni a vazektómiával kapcsolatos elutasító álláspontját, mivel ő a maga részéről a hét gyerekkel teljesítettnek tekinti gyermekvállalási terveiket. Az interjúban mindvégig a gyerekek szempontjából tárgyalta a kérdést, tehát szó sincs arról, hogy saját testét féltené egy újabb terhességtől és szüléstől.


A 38 éves édesanya szerint:

"Nos, szerintem befejeztük a család gyarapítását. Igaz, én már a hatodik után is ezt mondtam. De remélem, most már Alec is egyetért velem."

Úgy tűnik azonban, nem ez a helyzet, mert a színész hét gyereknél – akik közül a legidősebb is mindössze 9 éves – még nem állna meg.


Így került szóba a vazektómia, azaz az ondóvezetékek lekötése a nemzőképesség megszüntetése céljából. Azt nem tudjuk, végül higyan dönt erről a világhírű színész, de nézzük, mi ez, milyen szabályozás vonatkozik rá Magyarországon!


A VAZEKTÓMIÁRÓL

A fogamzásgátlásra a férfiaknak nincs gyógyszeres lehetőségük. A nem kívánt terhesség megelőzésére számukra a végleges megoldást az ondóvezeték-lekötés (vazektómia) jelenti, amely a művi meddővé tétel egyik legbiztonságosabb módja.  


Az ondóvezeték-lekötés csaknem 100%-os biztonsággal akadályozza meg a terhesség létrejöttét, miközben a szexuális teljesítőképességet, illetve a tesztoszterontermelést nem befolyásolja. A beavatkozás olyan férfiaknak ajánlott, akik már túl vannak a családalapítás időszakán, és biztosak abban, hogy a későbbiekben nem akarnak gyermeket nemzeni. A műtét helyi érzéstelenítésbe, járóbeteg-rendelésen is elvégezhető. 


A vazektómia célja

Az ondóvezeték-lekötés célja a férfi művi meddővé tétele: az eljárással nagy biztonsággal megszűnik a nemzőképesség. A spermium a herében termelődik, a mellékherében érik, majd az ondóvezetéken keresztül az ejakuláció során a húgycső hátsó részébe jut. A vazektómia ezt a folyamatot az ondóvezeték folytonosságának megszakításával gátolja meg. Fontos tudni, hogy a műtét után nem azonnal alakul ki a védelem: az ondóvezeték elvágásának helyétől kijjebb lévő spermium még 3-4 hónapig ürülhet. A nemzőképesség megszűnését a beavatkozás után 3 hónappal, az ondó mikroszkópos vizsgálatával ellenőrzik. 


A vazektómia menete

A vazektómiát andrológus és urológus szakorvos végezheti helyi érzéstelenítésben – kérésre altatásban –, a beavatkozás 20-40 percig tart. A műtét általában a herezacskón ejtett kis metszésen keresztül történik (előfordulhat, hogy a lágyékhajlat két oldalán ejtenek metszést). Az ondóvezetéket a bőr alá húzzák, majd a két lekötés között átvágják, így az ondó nem tud továbbjutni a húgycsőbe. A herék továbbra is termelnek spermiumokat, de a mellékherében elhalnak és felszívódnak, így a megtermékenyítésre nem kerül sor. Szike és vágás nélküli eljárás is létezik: ilyenkor apró eszközt vezetnek a herezacskóba az ondóvezeték lekötésére. Az ondóvezeték elkötése a szexuális életet – a libidót, az orgazmuskészséget – nem befolyásolja. Az ondóváladék mennyisége nem csökken, a magömlés folyamata nem változik, de az ejakulátum nem tartalmaz spermiumokat. 


A vazektómia lehetséges mellékhatásai

Az ondóvezeték lekötése technikailag könnyen kivitelezhető, a műtét kockázata elenyésző. A műtétet követő néhány napban érzékenyebbé válhat az érintett terület, fájdalom, duzzanat, ritkán gyulladás, illetve kisebb bevérzés is előfordulhat a herezacskóban, de ezek a panaszok pár nap múlva megszűnnek. Szükség lehet fájdalomcsillapítóra, borogatásra, jegelésre, a seb kezelésére, és legalább egy napig javasolt feküdni. Ha a fájdalom hosszabb ideig megmarad, tanácsos a beavatkozást végző sebésszel tisztázni a probléma forrását. Ha a műtét kivitelezése nem tökéletes, a spermák a herezacskóból kijutva a környező szövetekben összegyűlhetnek, ahol csomókká alakulnak. A veszélyes elváltozás gyógyszerek segítségével rendbe tehető, súlyosabb esetben azonban a csomókat sebészeti úton kell eltávolítani. A beavatkozást követően 2-3 napig tanácsos kerülni a fizikai megerőltetést és a sportot. 


A vazektómia törvényi szabályozása

Hazánkban jogszabály rendelkezik arról, hogy kinél és milyen feltételek mellett alkalmazható a nemzőképtelenséget eredményező ondóvezeték-lekötés. 


Az ondóvezeték-lekötés 18. életévét betöltött személynél végezhető el, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

családtervezési célból, ha a 40. életévét betöltötte,legalább 3 vér szerinti gyermeke van. 


A művi meddővé tétel iránti kérelmet közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kell benyújtani a beavatkozás elvégzésére jogosult intézménynek. A kérelem benyújtásakor az egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt szóban és írásban tájékoztatja a fogamzásgátlás egyéb lehetőségeiről, a beavatkozás következményeiről, a lehetséges kockázatairól, a fogamzó-, illetve nemzőképesség helyreállításának esélyéről. Ha ezt követően a kérelmező hat hónap gondolkodási idő elteltével az egészségügyi szolgáltatónál nyilatkozik arról, hogy a korábbi kérelmét fenntartja, akkor a beavatkozásra ettől az időponttól számított hat hónap elteltével (vagyis az első kérelem beadása után egy évvel) kerülhet sor. A műtét bármely egészségügyi szolgáltatónál elvégezhető, amely szülészeti-nőgyógyászati, illetve urológiai ellátás nyújtására jogosult. Egészségi indokból az ondóvezeték-lekötés várakozási idő nélkül, azonnal elvégezhető. Ilyen esetekben a kérelemhez csatolni kell annak az intézménynek a szakvéleményét is, amely a művi meddővé tételt indokló betegséget kezeli. 


Az ondóvezeték-lekötés egészségi indokai az alábbiak lehetnek:

  • a terhesség a nő életét, testi épségét, egészségét közvetlenül veszélyeztetné;

  • a terhességből születendő gyermek orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenvedne;

  • a pár számára más fogamzásgátlási módszer alkalmazása nem lehetséges vagy egészségi okból nem javasolt. 

Az egészségi okból történő művi meddővé tétel a beteget egyébként ellátó bármely fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató urológiai osztályán elvégezhető, a betegség szerint szakmailag illetékes fekvőbeteg-gyógyintézeti, klinikai osztály javaslata alapján. 


Gyermekvállalás vazektómia után

Az élethelyzet megváltozásával – válás, haláleset – felmerülhet az igény az ondóvezeték újraegyesítésére. Ha a férfi a műtét után gyermeket szeretne, mikrosebészeti eljárással meg lehet kísérelni a helyreállítást. Ennek sikertelensége esetén pedig közvetlenül a herékből nyerni spermiumot a mesterséges megtermékenyítés (in vitro fertilizáció) érdekében. 


Forrás: Egészségvonal


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



0 hozzászólás
bottom of page