A szülők pedig csendben szenvednek – a szülőverő gyerekekről
Nem, nem tévesztettem el, nem gyerekverő szülőket akartam írni, hanem éppen fordítva. Éppen a napokban történt egy eset, amikor egy 15 éves fiú késelte meg a szüleit. Bár abban az esetben valószínűleg a család kamaszgyerekének mentális problémái is szerepet játszottak a történtekben, arra gondoltam, hogy beszéljünk arról a problémáról, amikor a gyerek emel kezet a szüleire.
Ami nem is olyan ritka, mint gondolnánk.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az elmúlt hetekben történt, hogy egy brit család 15 éves kamaszgyereke a tengerparton pihenők szeme láttára megkéselte a szüleit, majd egy szakadékba ugorva magával is megpróbált végezni. Az esetet szerencsére a család minden tagja túlélte – a szülők kisebb sérülésekkel, a kamaszfiú nagyobbakkal. És bár valószínűleg a gyerek mentális problémái is szerepet játszottak tettében, eszembe jutott egy nemrégiben olvasott brit statisztika, mely szerint Angliában, Walesben és Észak-Írországban az utóbbi években ugrásszerűen – ha jól emlékszem, négyszeresére − megugrott azoknak az eseteknek a száma, amikor gyerekek bántalmazták szüleiket. De valamikor régebben találtam egy hazai felmérést is, mely szerint minden tizedik megkérdezett gyerek elismerte, hogy emelt már kezet a szüleire.
Mikor beszélünk szülőbántalmazásról?
Szülőbántalmazásnak minősül minden olyan eset, amikor a gyerekek fizikailag vagy verbálisan bántalmazzák szüleiket, azaz megütik, megrúgják, lökdösik, megharapják, a haját tépik vagy hasonló, illetve ha módszeresen gúnyolják, csúfolják vagy sértegetik a felnőttet. De van a bántalmazásnak anyagi formája is, amikor a gyerek elveszi a szülők pénzét vagy erőszakkal annak átadására kényszeríti a felnőtteket, esetleg eladja a lakásban található javakat vagy akarattal megrongálja a családban található berendezési tárgyakat. Barbara Cottrel, a „When Teens Abuse Their Parents” (Amikor a kamaszok bántalmazzák a szüleiket) című könyv szerzője azonban fontosnak tartja kiemelni, hogy nem csak kamaszgyerekek bántalmazzák a szüleiket, hanem már fiatalabbak is. Problémának tekinti, hogy ezek a gyerekek általában nagyon is tisztában vannak a jogaikkal és azzal, hogy a törvény általában a gyerekek oldalán áll – még ilyen esetekben is.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, ez meglehetősen kiszolgáltatott helyzetet teremt azon szülő számára, aki kénytelen megosztani az otthonát egy ilyen bántalmazó gyerekkel.
A másik probléma, hogy sok szülő ezt a viselkedést „normális” kamaszkori magatartásformának, az élet „természetes” velejárójának tekinti – noha a bántalmazás orvosi ellátásra szoruló súlyos sérüléshez, akár halálhoz, a lakás leamortizálódásához, a szülő állásának elvesztéséhez is vezethet.
Vannak olyan kamaszok, akik akár csak szórakozásból is képesek gyötörni a szüleiket. Ezekben a gyerekekben nem alakult ki az empátia és a szánalom képessége, és ily módon igyekeznek levezetni dühüket, pszichológiai zavaraikat és a hormonok okozta hangulatingadozásaikat. Természetesen nem minden gyerek oldja meg ezen az úton a problémáit, de egyre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik igen. vannak gyerekek, akik úgy érzik, hogy nem érti meg őket a környezetük, és az ennek megváltoztatására való eszköztelenség érzése keltette tehetetlen düh és dac viszi el őket a szülők iránti agresszióig.
Azt is fontos megjegyezni, hogy a szülők bántalmazása nem egy adott társadalmi réteg sajátja, hanem szinte bármelyik társadalmi rétegben előfordulhat – akár jó anyagi helyzetben élő, a gyerekeikre többé-kevésbé megfelelően odafigyelő családokban is. A családforma sem befolyásolja a jelenség gyakoriságát, hiszen egyszülős és kétszülős családokban is előfordulhat. Általában az anya az elszenvedő fél, de érheti bántalmazást a család bármely tagját, a testvéreket, sőt az apát is.
Mi az oka annak, ha a gyerek veri a szüleit?
Sokat azt tartják, hogy a szülő bántalmazása a nem megfelelő nevelés, az elhanyagolás következménye – és ez részben igaz is. Sokszor a gyerek azért folyamodik ehhez az eszközhöz, mert ezt a mintát látja maga előtt, maga is agresszív, bántalmazó szülők áldozata. Máskor a gyerek ezzel próbál figyelmet kicsikarni magának, hiszen a szülő csak akkor figyel rá, ha egy ilyen agresszív cselekedettel felhívja magára a figyelmet. De vannak olyan esetek, amikor a látszólag vagy ténylegesen normális körülmények között felnövő gyerek válik szülőverővé. És persze előfordulhat az is, hogy fel nem ismert mentális betegség húzódik meg a háttérben.
Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy az a gyerek, akit bántalmaznak, könnyebben válik maga is bántalmazóvá.
A pszichológus szerint a szülők szégyellik, titkolják és nem is értik
Pár éve olvastam valahol egy pszichológus elemzését erről a helyzetről. Ő azt mondta, hogy a szülők sokszor nem is értik, mi történik velük, de ha még értik is, szégyellik és nem beszélnek róla senkinek. Sok szülőt a megalázottság érzése tart vissza attól, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a helyzet megoldása felé.
A szakemberek szerint az a legfontosabb, hogy ne hagyja a szülő, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy a gyerek általános problémamegoldó stratégiának tekintse az erőszakot. Ezt pedig leginkább úgy tudják elérni, hogy már igen korán gátat vetnek a gyerek agresszív megnyilvánulásainak – még az egészen kicsi gyereknek sem engedhető meg, hogy megüsse, megrúgja vagy bármilyen más módon bántalmazza a szüleit. Ha pedig úgy tűnik, hogy a gyerek agresszivitási szintje meghaladja az elfogadott mértéket, akkor félre a szégyenérzettel és szeméremmel – forduljunk szakemberhez!
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!