top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A szoptatás színe nem csak a fehér

Egy szoptatáspárti Facebook-csoport oldalára került ki ez a csodaszép fotó, melyen színes bőrű nők szoptatják babájukat. A kampány célja, hogy segítse és támogassa a szoptatást a fekete nők körében is, mert a mozgalom kitalálója úgy látja, hogy ez is egy olyan réteg, akik nem rendelkeznek elegendő információkkal a szoptatás előnyeiről.


Angela Warren a Chocolate Milk Mommies of Birmingham Facebook-csoport oldalára posztolta ki a képet. Ezzel akarja felhívni a figyelmet a szoptatás előnyeire és fontosságára.

 

A fotó egy sorozat része, melynek készítője, Lakisha Cohill a természet szépségei között örökítette meg a szoptatás szépségeit. A fotós elmondta a Popsugar nevű oldalnak, mennyire fontosnak tartja a fekete bőrű nők támogatását ebben a kérdésben, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az erről szóló döntést hogyan és miért kell az anyára hagyni:

„Az, hogy részt vehettem ebben a kampányban, megváltoztatta az életemet és a gondolkodásmódomat. Én magam nem szoptattam a gyermekemet, mert nem rendelkeztem az ehhez szükséges ismeretekkel és nem kaptam hozzá megfelelő támogatást. Ezek a csodálatos nők meggyőztek arról, miért annyira fontos, hogy természetes módon gondoskodjunk a gyermekeinkről. Ugyanakkor hozzájárulhattam ahhoz is, hogy információkat és támogatást találjanak azok a nők, akik a szoptatás mellett döntenek. A fotó minden szereplője egy íratlan fejezetet képvisel az emberiség történelméből. Amennyire vissza tudok emlékezni, a nők (és különösen a fekete nők) mindig olyan rétegét jelentették a társadalomnak, akinek pontosan leírták, mit kell tenniük és mit nem szabad tenniük. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy szakítsunk ezekkel az elvárásokkal és elkezdjük írni a magunk történetét, függetlenül az elvárásoktól.”

A csoport célja, hogy az élet normális részeként fogadtassák el a szoptatást, és hogy nagyobb társadalmi nyilvánosságot kapjon a nők szabad döntése a szoptatással kapcsolatban. „Azt szeretnénk, ha az emberek meglátnák ezt a csodaszép köteléket a nők és gyermekeik között. Ez a fotó azt példázza, hogy a fekete nők annak ellenére szoptatják gyermeküket, hogy ennek pontosan az ellenkezőjére ösztönzik őket. Pozitív képet akarunk mutatni arról, mekkora erő rejlik az egymást segítő fekete asszonyokban, akik a világban uralkodó negatív sztereotípiák ellenére megőrizték erőteljes méltóságukat.”


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page