top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A kisgyerekek fele fél a gyermekorvostól − a másik fele meg nem

Egy felmérés szerint az óvodáskorú és annál fiatalabb gyerekek fele fél a gyermekorvosi vizsgálatoktól. Ez természetesen a szülőkben is stressz okoz, mely miatt sokszor halogatják a védőoltások beadatását, illetve idegességükben nem képesek figyelni arra, amit a gyermekorvos vagy a nővér mond nekik.


A szülők különböző taktikákat dolgoznak ki arra, hogy a gyereket felkészítsék a gyermekorvosnál tett látogatásra.


 


Ha orvoshoz kell menni, az szorongást keltő élmény mind a gyerekben, mind a szülőben – még akkor is, ha nem betegség miatt kényszerülnek látogatást tenni a rendelőben, hanem csak a szokásos egészségügyi állapotfelmérésre érkeznek.

Az amerikai C. S. Mott Gyermekkórház országos felmérésében 726 olyan szülőt kérdeztek meg a gyermekorvosi vizitek során szerzett tapasztalataikról, akik két- és ötéves kor közötti kisgyereket nevelnek. A válaszokból az derült ki, hogy a 2−5 éves korú gyerekek fele fél attól, ha orvoshoz kell menni. Minden 25 szülő közül egy bevallotta, hogy előfordult már, hogy a gyerek félelmét látva halogatta egy védőoltás beadatását. Minden ötödik szülő elismerte, hogy nehezére esik, hogy odafigyeljen az orvos vagy a nővér által elmondottakra, mert közben gyereke nyugtalanságát is csillapítania kell.

„A gyermekkorban rendszeresen esedékes egészségügyi állapotfelmérések nemcsak a megelőzés – például a védőoltások beadása – szempontjából fontos, hanem jó alkalmat teremtenek arra is, hogy a szülők feltehessék kérdéseiket és aggodalmaikat megosszák az egészségügyi személyzettel, szakszerű válaszokat remélve tőlük – mondja a Mott Poll igazgatója, Sarah Clark. – Ha a gyerek fél a rendelőben, akkor a gyermekorvosi vizit kellemetlen élmény lesz az egész család számára. Azt figyeltük meg, hogy a gyerek szorongása és félelme negatívan hat a szülő és az orvos közötti interakciókra, sőt egyes családokban akár oda is vezethet, hogy halogatják a gyermekorvosi látogatást vagy teljesen le is mondanak róla.”

A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a gyerek félelmét nem befolyásolja, hogy mindig ugyanahhoz a gyermekorvoshoz térnek vissza, vagy minden alkalommal más-más orvoshoz kerülnek. A 2-3 évesek szorongásának leggyakoribb oka, hogy félnek a védőoltástól, vagy az idegen személlyel való találkozás kelt riadalmat bennük, míg a 4-5 éveseknél a fenti okok kiegészülnek a korábbi kellemetlen tapasztalatok által keltett félelemmel is.


Minden szülő másként csinálja

A szülők különféle stratégiákat alakítanak ki arra, hogy felkészítsék a gyereket a gyermekorvosnál tett látogatásra. Egyesek valami jutalmat ígérnek be a gyereknek, ha jól viselkednek (a megkérdezettek 31 százaléka), míg mások biztosítják a gyereket, hogy nem fog szurit kapni (21 százalék). A szülők 22 százaléka válaszolta azt, hogy semmi különöset nem tesz annak érdekében, hogy csökkenjen a gyerek szorongása. A szülők 61 százaléka megpróbálja előre elmagyarázni a gyereknek, mi fog vele történni a rendelőben, 26 százalékuk játékos formában mutatja meg, mi várható, például a játékbabák vagy a plüssmackók „gyógyításával”, 21 százalékuk pedig olyan könyveket olvas vagy olyan filmeket mutat a gyereknek, melyek lelkileg felkészítik őt a gyermekorvosi vizitre.

A felmérés vezetője arra figyelmeztet, hogy az a taktika, miszerint a szülő megígéri, hogy az orvos nem fogja megszúrni a gyereket, olyan szempontból jónak tűnhet, hogy a gyerek félelmének hátterében sokszor valóban tűfóbia áll. Olyan szempontból viszont erősen megfontolandó, hogy mivel altatjuk el a gyerek gyanakvását, hogy éppen ez az a korosztály, ahol gyakrabban kerül sor védőoltások beadására, így könnyen előfordulhat, hogy a szülő akarva vagy akaratlanul becsapja a gyereket, ez pedig – azon túl, hogy csalódást kelt benne – a következő alkalommal még csak fokozza a félelmét.

Ezen túlmenően talán az egyik legfontosabb, hogy a szülő igyekezzen nyugodt maradni, mert a gyerek sokszor éppen a szülő idegességét megérezve és átvéve kezd el szorongani. Tudom persze, hogy ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani, hiszen az ördögi kör tipikus példája: a gyerek szorongását látva a szülő ideges lesz, a szülő izgatottsága pedig a gyerekre átragadva erősíti benne a félelmet és a szorongást.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page