top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A közösségi média árt a gyerekeknek

Négyszázhatvan brit iskolaigazgató megkérdezése alapján az a kép rajzolódik ki, hogy a pedagógusok döntő többsége a közösségi médiát (is) okolja a gyermekek mentális problémáiért. Gyakori az is, hogy a diákok a virtuális térben zaklatják társaikat, ezért az igazgatók szigorúbb szabályokat sürgetnek.


Gyakorlatilag az összes iskolaigazgató úgy nyilatkozott a megkeresésre, hogy meggyőződése szerint a közösségi média – a Facebook, Twitter és társaik – rossz hatással vannak a gyerekek mentális állapotára.


 

Szerintük a fenyegető problémák megoldására és megelőzésére a jelenlegi szabályozás nem alkalmas. Többségük elmondta, hogy korábban már többször jutott a tudomásukra olyan eset, amikor valamelyik diákot társai a neten zaklatták, és olyan esetekről is, amikor a gyerekek életkoruknak nem megfelelőtartalmakhoz fértek hozzá a neten, például szexuális tartalmakhoz vagy gyűlöletkeltésre alkalmas szövegekhez. Sokan vannak, akik szerint ilyen jelenség hetente, sőt némelyikük szerint akár naponta is előfordul; így nyilatkozott a megkérdezett iskolaigazgatók csaknem fele.

A konkrét felmérésre és a számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a 460 brit középiskola igazgatóinak 95 százaléka szerint a közösségi média az utóbbi években sokat ártott a gyerekek mentális állapotának és általános jóllétének. Negyven százalék azok aránya, akik hetente, sőt akár naponta kapnak jelzéseket olyan diákokról, akiket társai az onlájn térben zaklatnak, csúfolnak, kiközösítenek vagy más módon piszkálnak.


A szülők is partnerek a zaklatásban

A megkérdezett pedagógusok különösen aggasztónak tartják, hogy a másik gyerekre zúduló trollkodásban gyakran a szülők is részt vesznek oly módon, hogy saját gyerekük elvtelen és feltétel nélküli védelmével ők is beszállnak a zaklatásba.


A közösségi média a tanulás kárára is mehet

Az egyik iskolaigazgató kifejtette, hogy a közösségi oldalon a gyerekeket érő zaklatás rossza hatással van a tanulásra és az iskolai előrehaladásra is azáltal, hogy „a kevés értékes tartalmat kiszorítja az osztálytermekből”. A középiskolai igazgatók szakmai szövetsége (Association of School and College Leaders) felmérése rávilágított, hogy majdnem minden intézményvezető azt tapasztalja, hogy a diákok szexuális tartalmakat, önkárosításra, a társak zaklatására buzdító, illetve gyűlöletkeltésre alkalmas anyagokat nézegetnek és olvasnak a neten. Százból csak hét olyan iskolaigazgató van, aki szerint nem lenne szükség az ide vonatkozó törvények felülvizsgálatára és szigorítására – a gyermekek biztonsága érdekében.

A brit szakminiszterek ezért azt fontolgatják, hogy még idén egy olyan gyakorlati kódkönyvet állítanak össze, mely tartalmazza a közösségi oldalakat működtető társaságokkal szemben támasztott minimum követelményeket.


Magyarországon is probléma a cyberbullying

Hazánkban is minden harmadik gyereket ért már valamilyen piszkálódás, zaklatás az interneten, ám csak minden tízedik bajba került fiatal kér segítséget, a többiek megpróbálják maguk megoldani a helyzetet. Az  UNICEF és az Ipsos tavaly 25 országban végzett közös felmérése szerint a 18 évesek 80 százaléka szerint valós veszély az interneten a szexuális vagy más jellegű zaklatás, de 10-ből 9-en úgy gondolják, tudnak védekezni ellene.


Az internetes zaklatás a filmkészítőket is megihlette

Hogy mennyire széles körű érdeklődésre számot tartó problémáról van szó, mi sem jelzi jobban, mint hogy több film is született a témában. Ilyen például a 2011-ben készült Cyberbully című alkotás. A film, melynek főszereplője Taylor Hilldridg (Emily Osment), egy 17 éves tinédzser napjait mutatja be Taylor születésnapjára egy laptopot kap az édesanyjától (Kelly Rowan), aminek természetesen felhőtlenül örül, majd regisztrál egy közösségi oldalra a barátnőivel együtt. Ezzel megváltozik az életében minden, s egyre csak nagyobb és nagyobb teher nehezedik Taylor vállára. Kínokban és nagy fájdalmakban telnek a napjai, amíg el nem határozza, hogy öngyilkos lesz, majd az édesanyjával keresik a megoldást


Megdöbbentő történetek öngyilkos tinikről

Időről-időre megrázó történetek kerülnek nyilvánosságra olyan tinikről, akik az internetes zaklatástól való szabadulást az önként vállalt halálban látják. Egyre nő azon tizenévesek száma, akik a cyberbullying miatt lesznek öngyilkosok.

Egy 21 éves ausztrál diáklány azonban igen szokatlan módját választotta a védekezésnek.

Alanah Pearce videójátékokat próbál ki és ezt saját Youtube csatornáján is megosztja. Úgy döntött, hogy a Facebookon üzen a fiúk anyukáinak, miután a srácok többször is azzal fenyegették a neten, hogy molesztálni fogják. Az egyik anya válaszolt, és Pearce közzétette a választ a Twitteren 29 ezer követőjének.

„Időnként megerőszakolással fenyegető üzeneteket írogattak nekem, ezért amikor az egész kezdett nagyon kényelmetlen lenni számomra, úgy gondoltam, megosztom ezt az infót az anyukájukkal” − írta a közösségi oldalon. Arról is beszámolt, amikor az egyik anya válaszolt neki, és biztosította, hogy beszélni fog a fiával. „Egy kézzel írott levelet kaptam tőle, amiben azt írja, hogy a környezetében beszélt a többi anyával is – mondta el Pearce a BBC-nek. − Azt tervezi, hogy bemegy a helyi iskolába, hogy ott is beszéljen az internetes zaklatásról, a cyberbullyingról, és megpróbálja rávenni a szülőket, hogy figyeljenek oda arra, mit csinál a gyerekük a neten.”

Ennél okosabb és hatásosabb módszert azóta sem talált ki senki.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page