top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A Gucci is az abortusz mellett voksol

Sorra tiltakoznak a nagy magáncégek az Egyesült Államok egyre szigorodó abortuszpolitikája ellen. Többek között a Disney és a Netflix után most a Gucci divatház tette le a voksát amellett, hogy a nők saját maguk rendelkezhessenek a testük felett.


És hogyan másként tették volna ezt meg, míg legújabb kollekciójukkal. Egyben azt is jelzésértékűnek szánták, hogy hol mutatták be a kifejezetten az abortusztörvény ellen tiltakozó pólókat és kabátokat.

 


Donald Trump abortusz- és bevándorláspolitikája állandó tiltakozások kereszttüzében áll. Mindenki a maga módján tiltakozik, például se vége, se hossza a tiltakozó tüntetéseknek, ahol nemcsak a szabad abortuszért szállnak síkre, hanem például a melegek és a transzneműek jogaiért is. Értelemszerűen mindenki a maga eszközeivel küzd, épp legutóbb a Disney és a Netflix fejezte ki elég markánsan, hogy nem ért egyet azzal, amerre mennek a dolgok. A dolgok pedig sok helyen nem a liberalizálás, hanem a szigorítás irányába mennek. Bár Írországban történelmi jelentőségűnek tartják az abortuszpártiak a tavalyi népszavazást, az argentin parlament például kis többséggel ugyan, de leszavazta az abortusz legalizálását a 14. hét előtt.

Most itt az újabb tiltakozó: a Gucci divatház, aki egész kollekciót szentelt a témának – pontosabban a tiltakozásnak. Az olasz divatház kreatív igazgatója, Alessandro Michele kifejezetten olyan kollekciót tervezett, mely a nők autonómiáját és önrendelkezési jogát hangsúlyozza. Korábban Miki egér, most éppen az abortusz a pólók, kabátok tematikája, többek között például „My body, my choice” (Az én testem, az én döntésem) feliratú pólók jelennek majd meg a kifutókon, ami az 1970-es évek feminista mozgalmainak jelszava volt, mielőtt a Gucci ráapplikálta volna a luxuscuccaira.


„Történelmi pillanat volt, amikor a nők végre megszabadultak a korlátaiktól, melyet a korábbi századok raktak rájuk, de végül szabadon lélegezhettek – kezdte véleményének kifejtését kissé patetikusan Alessandro Michele. – Nem akarom elhinni, hogy még mindig vannak a világnak olyan pontjai, ahol az emberek jogot formálnak arra, hogy uralkodjanak a nők teste felől és dönthessenek róla. Én mindig a szabadság oldalán állok. Mindig.”

Az mindenesetre provokatív, de legalábbis jelzésértékű, hogy az abortusz mellett voksoló kollekció bemutatásának helye éppen Róma, a Vatikán és a katolikus egyház fővárosa.

Hoztam pár képet a kollekcióról. Egyelőre nem tudom eldönteni, tetszenek-e a feminista jelszavakkal teleaggatott luxusruhák.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page