top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A COVID miatt lassabb a fejlődése? Így segíthetsz neki!

A gyermekek nem egyformán fejlődnek. Ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt vesz egy-egy fejlődési lépcsőfokot, ezért önmagában bizonyos képességek „lassabb” fejlődése még nem ad okot a pánikra, hogy jaj, lemarad a gyermekem a többiek mögött. Egy friss tanulmány szerint azonban a a világjárvány idején született gyermekeknél a világjárvány előtt született csecsemőkhöz képest közel kétszer nagyobb a kommunikációs és szociális fejlődési késések kockázata.

Szakértők adnak tanácsot, hogyan segíthetjük gyermekünket abban, hogy a COVID ne hagyjon örökre bélyeget a fejlődésén. Azt pedig csak remélhetjük, hogy ősszel nem kezdhetjük az egészet elölről.

 

A statisztikák szerint körülbelül minden hatodik gyereknél fordul elő fejlődési késés. Egy 2022-es tanulmány szerint azonban a világjárvány idején született gyermekeknél ez az arány megkétszereződött a kommunikációs és szociális képességek fejlődése terén. Ezt a kutatók a többek között a többi gyermekkel való kevesebb interakcióval nagyarázzák. A kommunikációs késések azt jelenthetik, hogy a gyermek később tanul meg beszélni, kevesebbet beszél vagy beszéd helyett gesztusokat használ, például mutogat. Szociális fejlődési elmaradás akkor jelentkezhet, ha egy gyermek nem reagál a nevére, amikor szólítják, nem nézi meg, hogy a felnőttek mire figyelnek a környezetében, vagy nem játszik más gyerekekkel vagy ismerős felnőttekkel. A COVID viszonylag új dolog az életünkben, ezért hosszú távra vonatkozóan nehéz megállapításokat tenni, ezért nem könnyű megmondani azt sem, hogy az ilyen késésekben szenvedő gyermekek felzárkóztathatók-e, vagy az általános iskolában és azon túl is folyamatos segítségre vagy speciális oktatásra lesz szükségük. Minél súlyosabb a késés, annál valószínűbb az utóbbi forgatókönyv.


Azzal kapcsolatban, hogy a te gyerekednél konkrétan mi a helyzet, természetesen a gyermekorvosotok tud pontosabb és hitelesebb információval szolgálni. De addig is vannak módszerek, melyekkel te is segítheted gyermeked kommunikációs és szociális képességeinek fejlődését, a pandémia okozta esetleges lemaradás ledolgozását.


Egy, a tanulási zavarokkal küzdő kisgyermekek nyelvi és műveltségi készségeire szakosodott kutató öt bizonyítékokon alapuló stratégiát ajánl, melyet a szülők is alkalmazhatnak a nyelvi készségek fejlesztése, illetve a későbbi iskolai teljesítmény javítása érdekében.


1. Beszéltesd a gyermekedet!

A nyelvi elmaradással küzdő gyermekek általában kevesebbet beszélnek, ezért meg kell adnunk számára a beszélgetés lehetőségét, ezzel fejlesztve a kommunikációt és a másokkal való interakciót is. Ennek egyik módja, hogy olyan helyzeteket teremtesz, amelyekben a gyermeknek beszélnie kell ahhoz, hogy megkapjon valamit, amit szeretne. Például tedd a kedvenc játékát, esetleg uzsonnáját olyan helyre, ahol láthatja, de nem tudja egyedül megszerezni, és szóban kell segítséget kérnie ahhoz, hogy megkapja. Vagy adj számára választási lehetőséget, ahol szavakkal kell megfogalmaznia, hogy a két vagy több lehetőség közül melyiket szeretné inkább. Fontos, hogy ne az legyen a cél, hogy a gyermek beszéde tökéletes legyen, hanem hogy olyan formában fejezze ki magát szavakkal, amit már meg lehet érteni.


2. Bővítsd a gyermeked szókincsét!

A gazdag nyelvezet megteremtése döntő fontosságú a fejlődésbeli elmaradással küzdő gyermekek nyelvi fejlődésének támogatásában. Ennek egyik módja, hogy reagálunk arra, amit a gyermek mond, majd kiegészítjük részletekkel vagy melléknevekkel. Ha például egy kisgyermek meglát egy kutyát, és felkiált: "Kutyus!", a felnőtt kibővítheti ezt a beszédet azzal, hogy azt mondja: "Igen! Ott egy nagy barna kutya". A felnőtt megerősíti, amit a gyermek mondott, és további nyelvi elemeket ad a gyermeknek, hogy hallja és reagáljon rá, miközben megosztja vele az adott élményt.


3. Légy odafigyelő és kedves beszélgetőpartner!

Támogató, meleg visszajelzések esetén jobban javulnak a gyermek nyelvi készségei. A kutatások azt jelzik, hogy az ilyen közegben fejlődő gyermekek szókincse és olvasási képessége jobb az első osztályban, illetve jobban teljesítenek matematikából a harmadik osztályban. Támogató társnak lenni azt jelenti, hogy követjük azt, amit a gyermek csinál, de nem mondjuk meg neki mindig, mit csináljon: például a gyermek által választott játékokkal játszunk közösen, az általa kitalált történetekbe helyezzük magunkat vagy az általa feldobott témákról beszélgetünk vele. Minden egyes interakció építi a nyelvi készségeket.


4. Olvassatok együtt könyveket!

A közös könyvolvasás olyan technika, ahol a felnőtt aktívan bevonja a gyermeket a mesélésbe. A gyakori közös könyvolvasásban részt vevő gyermekek szókincse gazdagabb, összetettebb nyelvet használnak, és a későbbi évfolyamokban jobb az olvasásértésük. Közös olvasás közben tegyünk fel számára nyitott kérdéseket és beszélgessünk az olvasottak kapcsán személyesen megélt élményekről. Beszélgessünk a történetben szereplő érdekes szavakról és vezessünk be a beszélgetésbe új szavakat. A gyerekek gyakran szeretik ugyanazt a könyvet újra és újra elolvasni, ez nem probléma, a technikák akkor is működnek, ha nem veszünk elő mindig újabb és újabb mesekönyvet.


5. Beszélgess vele a szavakról!

Segítsünk a gyerekeknek abban, hogy jobban felismerjék a szavak és hangzásuk közötti kapcsolatot. Ez egy fontos készség, amely támogatja az olvasást és az írást. Például tapsoljunk a szótagok ütemére, vagy keressünk a mondókákban és gyermekdalokban egymásra rímelő szavakat. Beszélgessünk a szavak elején vagy végén hallható hangokról, például a „v”-ről a virág elején vagy a „p”-ről a kalap végén. A gyerekek lassan megtanulják, hogy a beszélt nyelv szavakból és hangokból áll, amelyeket írott betűkkel lehet ábrázolni. Ez a tudás az, melyet aztán hasznosíthatnak az írás- és olvasástanuláskor.

Forrás: The Conversation

Fotó: Freepik


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


További cikkeket találsz a témához kapcsolódóan, ha ide kattintasz!


bottom of page